Naptár
|
ANINGER LÁSZLÓÉrettségi éve: 1957 esti/levelező tagozat Aninger László (Bp. 1932. dec. 15 - 2007. nov. 28) geológus, mérnök Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Budapesten, Balassagyarmaton, majd Cegléden végezte. Korán, 17 évesen dolgoznia kellett segédmunkásként az építőiparban, mivel szüleit 1951-ben kitelepítették Pusztaföldvárra. 1951–53 közötti segédmunkás korszakát két év katonaság követte, ahol az 1954-es dunai árvízvédelmi munkákban való részvételéért Árvízvédelmi Emlékérmet kapott. Így csak 1955-ben érettségizhetett Cegléden a dolgozók gimnáziumában, kitűnő eredménnyel. 1955–57 között segédmunkás építőipari vállalatnál, majd geológus technikusi feladatokat lát el a ceglédi és várpalotai mélyfúró vállalatnál. Ez után térképrajzoló az MTA földrajzi kutatócsoportjánál. 1958-ban helyezkedett el a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál, ahol 1973-ig dolgozott különböző beosztásokban. Munka mellett is folyamatosan képezte magát. 1958–59-ben elvégezte az ÁFTH technikusképző tanfolyamát, majd a BME mérnöki karán földmérő mérnöki oklevelet szerzett 1966-ban. A BGTV-nél a földmérő szakma számos területén tevékenykedett. Négy éven keresztül az országos felsőrendű szintezés helyszíni és irodai munkáiban vett részt. 1964-től 1973-ig az országos negyedrendű háromszögelési hálózat fejlesztésében munkálkodott, valamint ipartelepi helyi szabatos háromszögelési hálózatok meghatározását végezte. 1969–1971 között két alkalommal, összesen két évig a Jemeni Arab Köztársaságban dolgozott a FAO által szervezett Wadi Zabid Projekt földmérési szakértőjeként. 1973. április 1-én a Földmérési Intézetnél helyezkedett el, ahol egészen nyugdíjazásáig dolgozott. Kezdetben a FÖMI Műszaki Fejlesztési és Dokumentációs Osztályán tudományos főmunkatársként, majd az osztály vezetőjeként igen jól kamatoztatta kiváló angol, német és francia nyelvtudását és segítette elő a hazai szakmai érdeklődők számára a külföldi szakirodalom megismertetését. 1977-ben a BME-n geodéziai automatizálási szakmérnöki képesítést szerzett. Jó szakmai felkészültségének és nyelvtudásának köszönhetően 1983–1986 között a magyar-algériai műszaki-tudományos együttműködés keretében földmérő szakértőként tevékenykedett Algériában a megyei építési és urbanisztikai igazgatóságon. Hazatérése után a FÖMI Távérzékelési Főosztályán a távérzékelési adatforgalmazási és archiválási osztály tudományos főmunkatársaként, majd főtanácsosaként segítette a nemzetközi kapcsolatok építését, az űrfelvételek beszerzését és hazai terjesztését. 1996. december 31-i nyugdíjazása után több éven keresztül a nemzetközi levelezések intézésével foglalkozott. Aktívan részt vett az MFTTT, a Magyar Asztronautikai Társaság és a Magyar Urbanisztikai Társaság munkájában. Szakmai tevékenységének elismerését jelentette az ÁFTH Elnöki dicséret, a Kiváló dolgozó és Kiváló munkáért miniszteri kitüntetés.
K.T. |
A lap 0.011 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo A látogatók száma 2015.02.16-tól: 3221903 | Ebben a hónapban: 50732 | Ma: 1352 | jelenleg: 1 | Statisztika |