Naptár
|
VÍGH FERENC ISTVÁNÉrettségi éve: 1958 nappali tagozat a osztály In memoriam Vigh Ferenc Iskolánk dolgozói közössége ismét gyászol. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Vigh Ferenc, iskolánk nyugalmazott igazgatója, 2024. július 26-án, életének 85. évében elhunyt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte családját, Cegléd város pedagógus-közösségét valamint iskolánk volt és jelenlegi dolgozóinak testületét is. Felejthetetlen kolléga, kiváló pedagógus és nagyszerű ember távozott közülünk. Körösmezőn született 1939. november 24-én, de az általános iskolát és a gimnáziumot [1958-ban] már Cegléden végezte el. Magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomáját 1963-ban szerezte Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Tanári pályafutását a ceglédi 203. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben kezdte meg, ahol 1973-ban igazgatóhelyettes lett. Igazgatásilag a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképzés 1977-ben vált külön az ipari iskolától, s Ő volt iskolánk első igazgatója, - 24 éven keresztül - a 2001-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Jól felkészült oktatókból álló tantestületet szervezett és folyamatosan kereste a tárgyi feltételek megteremtésének lehetőségeit. Mindig kiemelt feladatként kezelte a felzárkóztatás mellett a tehetséges tanulókkal való foglalkozást, mely eredményeképpen az iskola tanulói évről-évre komoly sikereket értek el a szakmai megmérettetéseken. Az 1980-as években egyre nagyobb igény mutatkozott a szakközépiskolai osztályok indítására, az érettségi vizsgára való felkészülésre, azonban a Pesti úti iskola épülete ehhez szűkösnek bizonyult. Igazgató Úr mindent elkövetett annak érdekében, hogy korszerű, új iskolaépület létesüljön, s 1989 szeptemberében átadásra került iskolánk jelenlegi épülete, mely lehetővé tette a képzési struktúra fejlesztését is. Az igényes szakmai képzés mellett, a kor kihívását felismerve, kiemelt feladattá tette az idegen nyelvek és az informatika oktatását. Az 1990-es években sűrűn követték egymást a tanügyi reformok (Nemzeti Alaptanterv, kerettanterv, Világbanki tantervek, stb.) azonban mindezek helyi megvalósításával Igazgató Úr vezetésével sikeresen megbirkózott a tantestület. Az 1997/98-as tanévben iskolánk elnyerte az ország legeredményesebb kereskedelmi szakközépiskolájának járó vándorserleget. Igazgató Úr személyes, jó kapcsolatot ápolt a gyakorlati képzőhelyek képviselőivel, folyamatosan figyelemmel kísérve a tanulók szakmai fejlődését. Magas színvonalú, értékteremtő munkája eredményeképpen az elméleti és gyakorlati terület tevékenységét összehangolva, vezetésével sikerült hatékony és nívós oktató-nevelő munkát létrehozni az iskolában. Több évtizedre visszatekintve az iskola eredményei azt mutatták, hogy sikeres volt ez irányú fáradozása. Mindennapos tevékenységét az emberség, a szeretetteljes magatartás, a kölcsönös tisztelet és a magas színvonalon elvégzett munka igénye jellemezte. Emberi habitusa példa lehet számunkra: egyaránt szót értett kollégával és diákkal, támogatta a jó kezdeményezéseket, bárkitől származtak is. Vezetési stílusa demokratikus volt, döntéseit mindig az érdekeltek bevonásával hozta meg. A szorgalmat, a kitartó, kemény munkát mindig magasra értékelte, azonban a hibákat is észrevette, s azokat mindannyiszor személyesen tette szóvá, gyakorta jellegzetes humorral, de soha senkit meg nem bántva. Kollégái és a tanulók személyesen fordulhattak hozzá problémáikkal. Kollégái, diákjai, a diákok szülei tisztelték és szerették. Lelkiismeretesen és magas szakmai színvonalat képviselve tanított, szaktárgyi felkészültsége és gazdag módszertani tudása kellő alapot biztosítottak ehhez. Több évtizedes munkája eredményeként sok ezer művelt, sokoldalúan képzett, igényes, jó kapcsolatteremtésre képes szakembert nevelt nemcsak Cegléd városa számára, hanem a régiónak is. A város közéletében is aktívan részt vett: volt önkormányzati képviselő, az Oktatási és Sportbizottság elnöke, s alapító tagja volt a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesületnek. Szakmai és pedagógiai munkáját valamint közéleti tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el: 1977-ben Kiváló Ifjúsági Vezető, továbbá a Munkaügy Kiváló Dolgozója, 1982-ben Ifjúságért Érdemérem, 1986-ban Kiváló Munkáért, 1987-ben Honvédelmi Érdemérem elismerésekben részesült. 2001-ben elnyerte Cegléd Város Pedagógiai Díját, majd 2002-ben az Együtt a Városért Díj és Cegléd Város Díszpolgára kitüntető elismerésekben részesült. Egész pályafutása példaként állítható számunkra, mind pedagógiai, mind vezetői, mind pedig közéleti munkáját illetően. Utolsó útjára 2024. augusztus 26-án 10.00 órakor kísérjük a ceglédi Kálvária temetőben.
Baranyi Tibor igazgató CSZC Unghváry László Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola
Forrás: https://www.cegledikersuli.hu/hirek/in-memoriam-vigh-ferenc |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A lap 0.009 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo A látogatók száma 2015.02.16-tól: 3177129 | Ebben a hónapban: 5958 | Ma: 2909 | jelenleg: 2 | Statisztika |