Naptár
|
BATTA GYULAÉrettségi éve: 1925 nappali tagozat a osztály
Abonyban született, 1925-ben érettségizett a Ceglédi M. Kir. Áll Főgimnáziumban. Pappá szentelték Vácott 1929. jún. 29-én. Turára került káplánnak, majd innen 1930. febr. 22-én Kunszentmiklósra, 1933-ban Cibakházára. 1936. ápr. 1. és 1938. jan. 27. között a ceglédi katolikus Óplébánia segédlelkésze. Ceglédbercelre került hitoktatónak. 1948-ban kecskeméti káplán, a kecskeméti Árpád-házi Szt. Erzsébet lelkészség templomigazgatója, 1953. szeptemberben kiskundorozsmai, októberben doktorálva soroksári káplán. 1954. okt. 19-én lett Kartalon adminisztrátor, 1954-69-ben Kartal plébánosa, egyben 1958. decembertől Pest megyei hitoktatási felügyelő. 1961. novemberben bízták meg a számadások felülvizsgálatával és feljogosították a vörös öv viselésére. Betegsége ellenére, amelyet éveken át türelmesen viselt el, sokat dolgozott. Plébánossága alatt szépült meg a kartali templom és a plébánialak kívülről és belülről. Batta Gyula katolikus plébános, esperes Budán a Széher úti kórházban hunyt el 1969. január 29-én. Szülőhelyén, az abonyi temetőben helyezték örök nyugalomra.
K.T. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A lap 0.010 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo A látogatók száma 2015.02.16-tól: 3177101 | Ebben a hónapban: 5930 | Ma: 2881 | jelenleg: 2 | Statisztika |