Ma 2021. március 3. szerda, Kornélia napja van. - Holnap Kázmér napja lesz.
   

Naptár
Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

UJHELYI JÁNOS

Érettségi éve: 1943 nappali tagozat a osztály

« Vissza az előző oldalra

 

Emlékeztünk a 60 év előtti szép napokra…

Mert nekünk a 60 év előtti gimnáziumi érettségi vizsgák a régi boldog, szép napokként élnek emlékezetünkben. 1935 szeptemberében mintegy 80 kisdiák lépte át a nagy hírű Ceglédi Magyar Királyi Állami Kossuth Gimnázium küszöbét, hogy majdan, 8 év múlva (1943), érettségi vizsgával a hátuk mögött, induljanak az élet szélesre tárult kapuján át a szebb jövő felé.
Hát bizony azóta sok év viharzott át felettünk, békések, vészes háborúval, hadifogsággal is terheltek. Volt részünk kemény diktatúrában, nem remélt viharos forradalomban, honfitársaink százezrét a világ minden részébe szétszóró menekülésben, exodusban. Azután viszonylag nyugalmasabb évtizedek következtek majd, újabb rendszerváltás forgatta fel életünket, s alakította ismét bizonytalanná már idős korba hajló sorsunkat.
De talán visszatérek a kezdetekhez, és a magam szempontjából kísérelem meg a visszaemlékezést. 1933 októberében vettek fel a Surányi Károly Fiúotthon hadiárvaházába, IV. általános iskolásként. Az V. osztály elvégzését követően, tanulmányi eredményem alapján a Kossuth Gimnázium tanulója lehettem. A Békés megyei Körösladányból kerültem az otthon diákjai közé, s mint Móricz Zsigmond Nyilas Misije, csak ámultam a nagy hírű iskola I/b osztály termében. Minden, mint egy hihetetlen történet zajlott körülöttem, s bizonytalanság fogott el: meg fogok-e felelni az elvárásoknak? Tanáraimra, mint valami félistenekre tekintettem, s a gimnáziumot tisztelettel szemléltem.
Hűvös aulájába lépve, borzongva néztem fel a hősi halottak emléktáblájára, és olvastam a soha nem hallott latin idézetet: „Non omnis moriar”, s nyolc éven át ezt a szent hevületet napról napra átéltem.
A lépcsőház, a folyosók szépen „pingált falai” mind-mind ámulattal töltött el, és még fokozták elfogultságomat, ha feltűnt egy-egy tanárunk, s ne adj isten, szikár termetével a mindig szigorú igazgatónk, vitéz Szőnyi Sándor.
De nem csak nevelőink kerültek szinte napról napra közelebb hozzánk az évek folyamán, hanem diáktársaink is. A kezdeti félszeg közeledésből társakká, igaz barátokká váltunk.
Ahogy az évek teltek, mind többen távoztak más iskolába, netán abbahagyták középiskolai tanulmányaikat. A megmaradottakat annál szorosabb szálak fűzték egymáshoz. Ismertük egymást, barátokká váltunk, szinte testvéri közösséggé alakultunk. Segítettük egymást a tanulásban, a mindennapi életben, a sportolásban. Engem, mint az hadiárvaház neveltjét – így utólagosan is elmondhatom – mindenki: tanáraim, osztálytársaim, barátaim sokat segítettek. Szép szóval, biztatással, olykor felejthetetlen hétvégi családi meghívásokkal.
Távol élő édesanyám, testvéreim, elmondásom alapján mind a tanáraimat, mind osztálytársaimat szinte név szerint ismerték, nagy-nagy megbecsüléssel és szeretettel gondoltak rájuk.

A gimnáziumi évek során nem csak ismeretekben gazdagodtunk, de olyan emberséget, magatartást tanulhattunk meg tanárainktól, amely egy életre meghatározta gondolkodásunkat, az élethez való hozzáállásunkat, magyarság-szeretetünket. Anélkül, hogy nevelőinket név szerint felsorolnám, mégis meg kell említenem utolsó gimnáziumi éveink osztályfőnökét: vitéz Velkey Jánost. Ő volt az, aki életvitelével, magatartásával, pedagógiai elképzelésével talán a legtöbbet nyújtotta további életünk folytatásához.
Egy személyes jellegű eseményt kell említenem. Az érettségit követően orvostanhallgató lettem. Másfél év után katonai behívót hozott a postás. Bevonultam, majd pár hónap katonáskodás után, szovjet hadifogolyként a távoli Uralba kerültem. Nehéz évek következtek, de mindig szeretettel gondoltam a távoli Ceglédre, a gimnáziumra, volt tanáraimra és osztálytársaimra.
Nagy lelkierőt kölcsönzött nekem akkor a boldog ceglédi évekre való visszaemlékezés. És mit adott isten! 3 éves hadifogság után Cegléden át hozott haza a vonat. Minden fellobogózott város, község állomásán megálltunk, Máramarosszigetről Debrecenből jövet. Az odavalók leszálltak, és részünkre volt nagy vendéglátás, üdvözlés és díszbeszéd.
S természetesen Cegléd sem maradhatott ki az ünneplésből. Kíváncsian, kissé megilletődve mentem a díszemelvényhez, hogy meghallgassam az üdvözlő szavakat. Elszorult szívvel ismertem meg a szónokban 8 éven át hittant tanító dr. Czakó Jenő református lelkészünket. Mindenkit 1-1 Újszövetséggel ajándékozott meg baráti szavak kíséretében.
Én is sorra kerültem, de akkori senyvedt állapotomban nem ismert meg. Felfedtem kilétemet, ő lelépett az emelvényről, megölelt és mindketten könnyeztünk az emlékek és a viszontlátás örömétől.

Osztálytársainkkal a barátságunkat hamarosan rendeztük, és a háború alatt meghaltak és eltűntek kivételével megrendeztük első érettségi találkozónkat. S az elsőt követték a többiek, s mind bensőségesebbé váltak találkozásaink. Az első ceglédi összejövetelünkön még egykori élő tanárainkat is üdvözölhettük a régi alma materben.
Majd gyakoribbá váltak találkozásaink, és mind boldogabban ölelkeztünk össze, s éltük át a régi szépséges verssorokat: „hol vagytok ti régi játszótársak, közületek csak egyet is lássak.” És eljöttek találkozásainkra feleségeink, gyerekeink. De kezdtek soraink lassan ritkulni…

És most itt tartunk 2003. június 21-én, érettségi vizsgánk 60. évfordulóját Cegléden ünnepeltük a régi iskolánkban. Öregesen, a nyolcvanadik születésnapunkhoz közeledve. Ünnepi hangulatunkat a meghatottság emelte magasba.
A Kossuth Gimnázium igazgatója, dr. Kürti György – aki utóbbi összejöveteleink elmaradhatatlan főszervezője és támogatója volt – előadását merengve hallgattunk volt iskolánk, a régi és jelenlegi diákjainak, tanárainak eredményes múltját és örömteli jövőjét.

Budapest, 2003. szeptember 10.

Dr. Újhelyi János

 

Kiegészítésként az alábbiakban számok tükrében közlöm – évfolyamunk – az egyik kis létszámú érettségizett osztály számszerű adatait.
1935.évben kettő párhuzamos osztályban 82 fő első osztályos diák kezdte tanulmányait. Ötödik osztályban 21 főre csökkent létszámunk, de ebből további 8 fő lemorzsolódott (iskolaváltás, elköltözés, egyebek) és érettségire már csak 13-an maradtunk és tettünk sikeres érettségi vizsgát 1943-ban. A 13 főből 2 izraelita fiú a háború során eltűnt. Róluk azóta sincs hír. Így 11-en maradtunk. Az utóbbi 10 évben közölünk ketten meghaltak, jelenleg így már 9 főre csökkent létszámunk.

Találkozóinkat 1958-tól 5 évenként, 1998-tól évente rendszeresen megtartjuk. Jelen voltunk alma materünk 100. évben megrendezett centenáriumi ünnepén is.

Végezetül álljon itt a találkozón részt vett öregdiákok megfogyatkozott névsora:

Dr. Bánszky Olga       Budapest

Dr. Csapó István        Cegléd

Jóbai Zoltán                Budapest

Lukács János              Kiskunlacháza

Megyery Árpád           Szeged

Németh Sándor          Budapest

Szabó Elek                 Budapest

Szuda Pál                   Albertirsa

Dr. Újhelyi János        Budapest

2003.szeptember 10.

Dr. Csapó István

 

Megjelent: A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Értesítője a 2002/ 2003-as tanévről. Cegléd. 2003. 106-107. p.

« Vissza az előző oldalra
A lap 0.009 másodperc alatt készült el. | Copyright 2021 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo
A látogatók száma 2015.02.16-tól: 1688314 | Ebben a hónapban: 2029 | Ma: 540 | jelenleg: 1 | Statisztika