2018. szeptember 8-án, 11 órakor találkoztunk az iskola előkertjében. Ez a 2018-as év egybeesett a gimnázium fennállásának 120 éves évfordulójával. Osztályunk 1973 óta 5 évenként találkozott, összesen 8 alkalommal. Az első találkozón még a tanulmányokról, pályára állásról, párválasztásról, az első gyermekek megszületéséről szóltak az egyéni beszámolók. Később - az évek, évtizedek múlásával - változtak a hangsúlyok, a pályán elért sikerekről, a gyermekek tanulmányairól beszélgettünk.

Az egész társaság most is nagyon lelkesen készült erre az alkalomra. Összesen 18-an (+7 házastárs) jöttünk össze. Természetesen már a legelején voltak, akik nem "indultak be" (ők vagy az utolsó években kerültek hozzánk, vagy cím-vesztettek lettek). Az évek hosszú során sajnos 9 társunk meghalt, róluk lélekben emlékezhettünk meg.

Szeretett tanáraink már szintén nem élnek. Néhány osztálytársunkkal (akik a temetőjárást fizikailag tudták vállalni) egy pár tanársírnál mondtunk imát, és köszönetet azért, hogy a mieink lehettek.

Ezek után városnézés következett.

Mohos Tibi ötlete volt, hogy azok, akik messzire kerültek, szívesen nézik meg szépülő városunkat. Ennek a programnak nagy sikere volt a "bennszülöttek" körében is.

A társaság Mohos Tibiék házánál jött össze. Itt volt ebéd, beszélgetés, emlékezés. Jó hangulat! Minden jelenlévő beszámolt az utóbbi öt év fontosabb eseményeiről. Ezek a beszámolók már főként a nyugdíjas életről, a gyermekek, unokák tanulmányairól szóltak. (Bár néhányan még mindig aktívan dolgoznak eredeti hivatásukban).

Iskolánktól meglepetésként külön névre szóló Emléklapot kaptunk, köszöntőlevéllel.

Ezért mindenki köszönetét tolmácsolom Volter Etelka igazgató-helyettesnek.

Hihetetlen jó érzés volt tanárainkról beszélgetni. Kik is voltak Ők? Csak néhányat említek közülük:

Velkey Imre bácsi osztályfőnökünk. A híre sokakhoz eljutott már, de akiknek tanára lehetett, azok érzik egyre jobban, hogy mit köszönhetünk neki. Hogy az olvasás öröme mit jelent, azt igazán csak most érzem, és Rá gondolok.

Tóth-Czifra Mihály… Miska bácsi. Nekem matek tanárom és igazgatóm (kollégám) is volt. A matek szeretetét és a munka megbecsülését kaptam tőle.

Horváth Zoltán… Zoli bácsi: Ahogy Ő a történelmet tanította és megszerettette diákjaival, az is csoda.

Jogász osztálytársunk meghatottan emlékezett vissza arra, hogy az egyetem első éveiben magyar és egyetemes jogtörténet, államjog, római jog, de még az un. tudományos szocializmus tantárgyak vizsgáira felkészülése során csak néhány jogi ismeretet kellett rátenni arra a szilárd alapra, amelyet Zoli Bácsi zseniális tanítási módszerének köszönhetően sajátított el. (Zoli Bácsinál a legfontosabb évszámokról, alapfogalmakról, latin kifejezésekről feltett kérdései megválaszolása után lehetett megkezdeni a diáknak a történelem feleletet, s ezzel elérte, hogy a korábbi években szerzett tudás se hulljon ki fejünkből.)

Radványi Nagy József… Józsi bácsi. Diákkorom és tanárságom igazgatója. Ő úgy volt szigorú, hogy nem kellett félni tőle, mert valahogy az "érted haragszom" érzését sugározta.

Szerencsére volt közöttünk egy fotós is, így néhány elkapott pillanat dokumentálva is lett. Ezek a fotók emelik a találkozó fényét.

Egy diák az 1963-ban érettségizett 4. d  osztályból

1954-ben kezdtük el tanulmányainkat a gimnáziumban, tiszta fiúosztályban, reáltagozaton. Akkoriban még ilyen tagozat is volt, mivel tanultunk műszaki jellegű tárgyakat, pl. ábrázoló geometriát is. A többi osztályban nyelveket, nagyobb óraszámban humán tárgyakat, sőt még latin nyelvet is tanultak.

A mi évfolyamunkban négy osztály szerepelt. Érdekes, hogy most a 60. éves találkozón három osztály is szeptember elsején, egymástól független szervezésben találkozott. Mi egyébként többször a IV.B leányosztállyal együtt emlékeztünk a gimis évekre. Most is - véletlenül - a Kossuth Étteremben találkoztunk.

1958-ban végeztünk, és elhatároztuk, hogy öt évenként összejövünk a gimnázium épületében, és beszámolunk egymásnak az eltelt időszak főbb, minket érintő eseményeiről. Emlékszem, hogy az első találkozón még volt osztálytermünkben voltunk, és kerestük a padokban a helyünket, sőt büszkék voltunk, ha olyan jelet találtunk, amit még tanulókorunkban írtunk oda. Később már a fejlesztések miatt eltűntek a személyes, néha nem is túl szép bejegyzések. Lehet, hogy komolyodtunk is. Ezekre a találkozókra mindig meghívtuk tanárainkat is, akik eleinte szép számban majd az évek múltával kevesebben tudtak részt venni. Egy tanárunk, aki már közelít a 90. évéhez most is velünk emlékezett.

Ezek a találkozók szinte mindig egyforma rendszerben folytak, így a mostani is:

- méregettük egymást, örültünk egymásnak,

- beszámoltunk életünkről,

- elmentünk vacsorázni, majd ahogy szaporodtak éveink, ebédelni.

- étkezés után felidézésre kerültek a tanuló évek, csínytevések stb.

A vacsorákon, amelyeket több találkozó alkalmával a leányosztállyal rendeztük, mindig jó hangulat vidámság uralkodott. Ekkor már bekapcsolódtak a házastársak is, akik pár találkozó után szinte osztálytársunknak érezhették magukat.

Röviden a létszámokról:

Érettségi tablónkon 35 fő található. Ennél a számnál az osztály érettségi előtti létszáma többször változott, olykor 40 fő körül is mozgott, jöttek, mentek.

A 35 főből 7 tanuló sohasem jelentkezett, 3 társunk többször volt, de már nem találjuk őket, sajnos tudomásunk szerint 15-en elhunytak, Így a mostani találkozónkon 10-en vettünk részt. (A csatolt kép az öt évvel korábbi találkozón készült.)

Telnek az évek, a találkozókra már nemcsak mi, hanem görbebotok is járnak, arról nem beszélve, hogy eleinte több láda sör, butykos bor sem igen volt elég, ma már a víz, az üdítő az úr, sőt megjelenik az ebéd utáni gyógyszer is. Hiába, telnek az évek, már majdnem 80 évesek vagyunk. El is határoztuk, hogy legközelebb 2 év múlva találkozunk.

Cegléd, 2018. szeptember

Vigh Ferenc

öregdiák

2018. szeptember 01. 
IV.C osztály, osztályfőnök: Nagy Lajos

Hatvan évvel ezelőtt vettük át szeretett gimnáziumunkban azt az igazolást, az érettségi bizonyítványt, mely bizonyította azt, hogy érettekké váltunk, felnőttek lettünk, kilépünk az ÉLETBE és jogosítványunk van arra, hogy álmainkat önmagunk erejéből megvalósíthassuk.

Az érettségi bizonyítványunk átvételét követően majdnem minden évben osztálytalálkozót rendeztünk, és beszámoltunk egymásnak arról, hogy álmaink hogyan váltak valóra, mit értünk el az életben, kitűzött céljaink hogyan valósultak meg. Beszélgettünk gyermekeink sikereiről, majd az évek múlásával, ahogy bővült családunk, unokáinkról is egyre több szó esett és örömmel, szinte dicsekedve beszéltünk arról, hogy már ők is milyen szép eredményeket értek el.

2018.szeptember 1-jén ezt a hagyományt folytatva ünnepeltük meg azt a napot, amikor 60 évvel ezelőtt átvettük érettségi bizonyítványunkat. Sajnos osztálytársaink közül sokan már csak emlékeinkben lehettek jelen, de felidéztük azokat a szép történéseket, eseményeket diák-csínytevéseket, amiket velük együtt éltünk át gimnáziumi éveink során.

A hatvanadik évforduló alkalmából a gimnázium igazgatója megtisztelt bennünket azzal, hogy tájékoztatást adott a jövőre fennállásának 120. évét ünneplő gimnáziumunk jó hírnevét erősítő múltbeli és jelenlegi eseményekről és tájékoztatott a jövőbeni tervekről. Nagy meglepetésünkre ezt a napot névre szóló emléklap átadásával tette még ünnepélyesebbé.

Ezt követően elhunyt osztálytársaink emlékére nevüket megörökítő szalagokkal díszített koszorút helyeztünk el az iskola udvarában lévő kopjafára, visszagondoltunk a velük együtt töltött csodálatos diákévekre, és szomorúan gondoltunk arra, hogy ők már nem lehetnek köztünk.

A gimnázium épületét elhagyva még sokat beszélgettünk és tervezgettünk, hogy egy év elteltével mikor és hogyan ünnepeljük jövőre érettségink 61.-ik évfordulóját.

A 60. mindannyiunk számára különleges szép élmény, emlék marad.

Lejegyezte:

Dr. Sepp Csaba

1958-ban érettségizett, mint a IV/C osztály tanulója

Az 1968-ban végzett 4. c osztály május 3-án és 4-én megtartotta jubileumi találkozóját.

Az 1964-1968-as időszakban a gimnázium igazgatója Radványi Nagy József, osztályfőnökünk Velkey Imre volt. Nagyszerű tanáraink voltak, akik közül négyen kapták meg Cegléd Város Díszpolgára címet.

A gyülekezőt, a vacsorát és a szállást az Aquraell Hotelben szerveztük. Az Amerikában élő osztálytársunk, dr. Bíró János nemes, anyagi hozzájárulásával élvezhettük egymás társaságát, a közösen eltöltött órákat.

Osztálytársaink közül négyen sajnos már elhunytak, egy társunkról viszont nem tudunk semmit. Így, mivel sokan párjukkal jöttek el, a létszám 40 fő volt.

Osztályunk igazi közösség, hiszen már 25. alkalommal találkoztunk. A korábbi időszakban osztályfőnökünk és tanáraink is részt vettek összejöveteleinken, az 50 évesen Béres Károly tanár úr színesítette jelenlétével az estet.

Május 4-én, a délelőtti programok keretében, a Dobmúzeumba és a Sporttörténeti Gyűjteménybe látogattunk. Készítettünk a Kossuth szobornál csoportképet és egy sétával megtekintettük a szépülő Ceglédet.

Délután tanáraink sírjára virágot vittünk. Majd a Velkey-teremben való gyülekezés után részt vettünk az iskola ballagási ünnepségén. Hálás köszönettel tartozunk a gimnáziumnak, hogy helyet biztosítottak számunkra, köszöntöttek minket szóban, emléklappal és emlékszalagot köthettünk az iskola zászlajára.

A találkozó emlékezetes és élményszerű volt. Tervezzük továbbra is, hogy kisebb-nagyobb csoportokban találkozzunk, beszéljünk az életünkről, a családunkról, az egykori iskolánkról.

Fábri Attila

1974-ben a 4./c osztályban végeztünk. 2016-ban volt a 42 éves találkozónk, mely nagyon jó hangulatban telt el. Sajnos, volt Tanáraink közül senki nem volt ott. Egy társunk már örökre itt hagyott bennünket!  Akik pedig  nem tudtak eljönni, azok írtak, s azt a találkozón felolvastuk. Érdekes volt, hogy tulajdonképpen ott folytattuk, ahol 42 éve abbahagytuk. Ez biztos azért volt így, mert egy szuper csapat volt a miénk! Kilenc órát voltunk együtt, ami észrevétlen elrepült. Jó volt hallani, hogy mindenki megtalálta a helyét, s boldog családi életet él gyermekei, unokái, szerettei körében.

Meglepetés volt, hogy megkaphattuk a régi osztálynaplót, melyet végiglapozgattunk. Végigsétáltunk a gimnázium épületében, megnéztük a régi fotókat, mindenki elmesélte, mi történt vele. Majd egy étterembe mentünk, ahol órákon át beszélgettünk. Persze,  fotókat is készítettünk. Megfogadtuk, hogy ezután már gyakrabban találkozunk. Reméljük, még jó néhányszor eltölthetünk egy kis időt régi iskolánk falai között!

Borosné Bata Irén

Veszteség

(1974-ben a 4./c osztályban végzett társunk - B. Zoli - emlékére)

Döbbenten meredtem előre a hír hallatán,

szólni nem tudtam, csak  sóbálványként álltam.

Álltam és álltam, könnyeim arcomon peregtek.

Peregtek, peregtek hosszú órákon át peregtek,

míg tudatomig eljutott, hogy végleg itt hagytál,

e földi világon tovább már nem maradtál.

Majd meghasadt a szívem, testem remegett,

majd mikor könnyeim forrása elapadt,

próbáltam felidézni a  csodálatos múltat,

az együtt töltött perceket, órákat, éveket,

de csak az jutott eszembe, miért mentél el?

Miért mentél el, miért nem maradtál?

Mikor a szívem, agyam, testem felfogta,

akkor régi idők szép képeit láttam,

szép emlékképek előjöttek a múltból ,

s arra gondoltam, Neked már így jobb,

mert a pokoli fájdalom már nem marcangol.

Emléked örökkön örökké megőrzöm,

egyszer még találkozunk a csillagok között.

 Búcsú egy Baráttól

(B. Zoli 1974-ben végzett tanuló emlékére)

Talpig feketében álluk a ravatalozónál,

fehér virágtenger van a talapzatnál.

Összegyűltünk sokan, kiket szerettél,

s kik  oly rövid életed alatt szerettek.

Nem láthatod csillogó szemünket,

melyet a könnyek fényesítenek meg.

Mi sem láthatjuk a Tiéd már,

hiszen örökre becsuktad már.

Hirtelen, váratlan ért mindenkit a búcsú,

s a barátok szíve nagyon szomorú.

Fejet hajtunk földi maradványod előtt,

így köszönjük meg, hogy ismerhettünk.

Köszönjük, hogy szerettél, és szerethettünk,

míg élünk ezen a Földön, emléked megőrizzük.

                                   Bné Bata Irén

2017. november