Emlékeztünk a 60 év előtti szép napokra…

Mert nekünk a 60 év előtti gimnáziumi érettségi vizsgák a régi boldog, szép napokként élnek emlékezetünkben. 1935 szeptemberében mintegy 80 kisdiák lépte át a nagy hírű Ceglédi Magyar Királyi Állami Kossuth Gimnázium küszöbét, hogy majdan, 8 év múlva (1943), érettségi vizsgával a hátuk mögött, induljanak az élet szélesre tárult kapuján át a szebb jövő felé.
Hát bizony azóta sok év viharzott át felettünk, békések, vészes háborúval, hadifogsággal is terheltek. Volt részünk kemény diktatúrában, nem remélt viharos forradalomban, honfitársaink százezrét a világ minden részébe szétszóró menekülésben, exodusban. Azután viszonylag nyugalmasabb évtizedek következtek majd, újabb rendszerváltás forgatta fel életünket, s alakította ismét bizonytalanná már idős korba hajló sorsunkat.
De talán visszatérek a kezdetekhez, és a magam szempontjából kísérelem meg a visszaemlékezést. 1933 októberében vettek fel a Surányi Károly Fiúotthon hadiárvaházába, IV. általános iskolásként. Az V. osztály elvégzését követően, tanulmányi eredményem alapján a Kossuth Gimnázium tanulója lehettem. A Békés megyei Körösladányból kerültem az otthon diákjai közé, s mint Móricz Zsigmond Nyilas Misije, csak ámultam a nagy hírű iskola I/b osztály termében. Minden, mint egy hihetetlen történet zajlott körülöttem, s bizonytalanság fogott el: meg fogok-e felelni az elvárásoknak? Tanáraimra, mint valami félistenekre tekintettem, s a gimnáziumot tisztelettel szemléltem.
Hűvös aulájába lépve, borzongva néztem fel a hősi halottak emléktáblájára, és olvastam a soha nem hallott latin idézetet: "Non omnis moriar", s nyolc éven át ezt a szent hevületet napról napra átéltem.
A lépcsőház, a folyosók szépen "pingált falai" mind-mind ámulattal töltött el, és még fokozták elfogultságomat, ha feltűnt egy-egy tanárunk, s ne adj isten, szikár termetével a mindig szigorú igazgatónk, vitéz Szőnyi Sándor.
De nem csak nevelőink kerültek szinte napról napra közelebb hozzánk az évek folyamán, hanem diáktársaink is. A kezdeti félszeg közeledésből társakká, igaz barátokká váltunk.
Ahogy az évek teltek, mind többen távoztak más iskolába, netán abbahagyták középiskolai tanulmányaikat. A megmaradottakat annál szorosabb szálak fűzték egymáshoz. Ismertük egymást, barátokká váltunk, szinte testvéri közösséggé alakultunk. Segítettük egymást a tanulásban, a mindennapi életben, a sportolásban. Engem, mint az hadiárvaház neveltjét - így utólagosan is elmondhatom - mindenki: tanáraim, osztálytársaim, barátaim sokat segítettek. Szép szóval, biztatással, olykor felejthetetlen hétvégi családi meghívásokkal.
Távol élő édesanyám, testvéreim, elmondásom alapján mind a tanáraimat, mind osztálytársaimat szinte név szerint ismerték, nagy-nagy megbecsüléssel és szeretettel gondoltak rájuk.

A gimnáziumi évek során nem csak ismeretekben gazdagodtunk, de olyan emberséget, magatartást tanulhattunk meg tanárainktól, amely egy életre meghatározta gondolkodásunkat, az élethez való hozzáállásunkat, magyarság-szeretetünket. Anélkül, hogy nevelőinket név szerint felsorolnám, mégis meg kell említenem utolsó gimnáziumi éveink osztályfőnökét: vitéz Velkey Jánost. Ő volt az, aki életvitelével, magatartásával, pedagógiai elképzelésével talán a legtöbbet nyújtotta további életünk folytatásához.
Egy személyes jellegű eseményt kell említenem. Az érettségit követően orvostanhallgató lettem. Másfél év után katonai behívót hozott a postás. Bevonultam, majd pár hónap katonáskodás után, szovjet hadifogolyként a távoli Uralba kerültem. Nehéz évek következtek, de mindig szeretettel gondoltam a távoli Ceglédre, a gimnáziumra, volt tanáraimra és osztálytársaimra.
Nagy lelkierőt kölcsönzött nekem akkor a boldog ceglédi évekre való visszaemlékezés. És mit adott isten! 3 éves hadifogság után Cegléden át hozott haza a vonat. Minden fellobogózott város, község állomásán megálltunk, Máramarosszigetről Debrecenből jövet. Az odavalók leszálltak, és részünkre volt nagy vendéglátás, üdvözlés és díszbeszéd.
S természetesen Cegléd sem maradhatott ki az ünneplésből. Kíváncsian, kissé megilletődve mentem a díszemelvényhez, hogy meghallgassam az üdvözlő szavakat. Elszorult szívvel ismertem meg a szónokban 8 éven át hittant tanító dr. Czakó Jenő református lelkészünket. Mindenkit 1-1 Újszövetséggel ajándékozott meg baráti szavak kíséretében.
Én is sorra kerültem, de akkori senyvedt állapotomban nem ismert meg. Felfedtem kilétemet, ő lelépett az emelvényről, megölelt és mindketten könnyeztünk az emlékek és a viszontlátás örömétől.

Osztálytársainkkal a barátságunkat hamarosan rendeztük, és a háború alatt meghaltak és eltűntek kivételével megrendeztük első érettségi találkozónkat. S az elsőt követték a többiek, s mind bensőségesebbé váltak találkozásaink. Az első ceglédi összejövetelünkön még egykori élő tanárainkat is üdvözölhettük a régi alma materben.
Majd gyakoribbá váltak találkozásaink, és mind boldogabban ölelkeztünk össze, s éltük át a régi szépséges verssorokat: "hol vagytok ti régi játszótársak, közületek csak egyet is lássak." És eljöttek találkozásainkra feleségeink, gyerekeink. De kezdtek soraink lassan ritkulni…

És most itt tartunk 2003. június 21-én, érettségi vizsgánk 60. évfordulóját Cegléden ünnepeltük a régi iskolánkban. Öregesen, a nyolcvanadik születésnapunkhoz közeledve. Ünnepi hangulatunkat a meghatottság emelte magasba.
A Kossuth Gimnázium igazgatója, dr. Kürti György - aki utóbbi összejöveteleink elmaradhatatlan főszervezője és támogatója volt - előadását merengve hallgattunk volt iskolánk, a régi és jelenlegi diákjainak, tanárainak eredményes múltját és örömteli jövőjét.

Budapest, 2003. szeptember 10.

Dr. Újhelyi János

Kiegészítésként az alábbiakban számok tükrében közlöm - évfolyamunk - az egyik kis létszámú érettségizett osztály számszerű adatait.
1935.évben kettő párhuzamos osztályban 82 fő első osztályos diák kezdte tanulmányait. Ötödik osztályban 21 főre csökkent létszámunk, de ebből további 8 fő lemorzsolódott (iskolaváltás, elköltözés, egyebek) és érettségire már csak 13-an maradtunk és tettünk sikeres érettségi vizsgát 1943-ban. A 13 főből 2 izraelita fiú a háború során eltűnt. Róluk azóta sincs hír. Így 11-en maradtunk. Az utóbbi 10 évben közölünk ketten meghaltak, jelenleg így már 9 főre csökkent létszámunk.

Találkozóinkat 1958-tól 5 évenként, 1998-tól évente rendszeresen megtartjuk. Jelen voltunk alma materünk 100. évben megrendezett centenáriumi ünnepén is.

Végezetül álljon itt a találkozón részt vett öregdiákok megfogyatkozott névsora:

Dr. Bánszky Olga       Budapest

Dr. Csapó István        Cegléd

Jóbai Zoltán                Budapest

Lukács János              Kiskunlacháza

Megyery Árpád           Szeged

Németh Sándor          Budapest

Szabó Elek                 Budapest

Szuda Pál                   Albertirsa

Dr. Újhelyi János        Budapest

2003.szeptember 10.

Dr. Csapó István

Megjelent: A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Értesítője a 2002/ 2003-as tanévről. Cegléd. 2003. 106-107. p.

Kossuth Lajos Gimnázium 4/b osztály tanulói 1954. június 10-én érettségizett. Az eltelt 65 év alatt sokszor tartottunk osztálytalálkozót. Az első találkozót tervezett időpontban, 1964-ben tartottuk meg. Tíz év elég hosszú idő volt ahhoz, hogy elmondjuk életünk addigi történetét. A további találkozók is esemény dúsak voltak. Időközben meghalt az osztályfőnökünk és két osztálytársunk is. Sírjaikra koszorút helyeztünk a találkozókon.
Gimnáziumunk száz éves évfordulóján (1999. május 1-én) a három évfolyam egy időben tartotta meg a 45 éves érettségi találkozót. A sorban következő három találkozó is nagyon jól sikerült.

A 65 éves találkozóra készülve úgy döntöttünk, ha kevesen tudtunk részt venni rajta akkor is legyen találkozó. 2019. május 18-án a százhúsz éves iskolánkban megtartottuk a találkozót. Heten tudtunk megjelenni. Nagyon jól sikerült, felelevenítettük a diákéveinket.
A Gimnázium Öregdiák Egyesülete emléklappal köszöntötte a valóban " öreg diákokat ". Hat osztálytársunk - akik részt vettek a találkozókon - már egészségi okokból nem tudtak részt venni. A megtartott osztálytalálkozók, a "Gimnázium" emlékei szívünkben tovább él.

A képen balról jobbra: Nagygyőr Margit, Ürögdi Zsuzsánna, Szalisznyó Katalin, Ecseri Etelka, Tóth Juliánna, Kiskun Géza. Az étteremben csatlakozott: Bálint Erzsébet.

A beszámolót Kiskun Géza írta.

2018. szeptember 8-án, 11 órakor találkoztunk az iskola előkertjében. Ez a 2018-as év egybeesett a gimnázium fennállásának 120 éves évfordulójával. Osztályunk 1973 óta 5 évenként találkozott, összesen 8 alkalommal. Az első találkozón még a tanulmányokról, pályára állásról, párválasztásról, az első gyermekek megszületéséről szóltak az egyéni beszámolók. Később - az évek, évtizedek múlásával - változtak a hangsúlyok, a pályán elért sikerekről, a gyermekek tanulmányairól beszélgettünk.

Az egész társaság most is nagyon lelkesen készült erre az alkalomra. Összesen 18-an (+7 házastárs) jöttünk össze. Természetesen már a legelején voltak, akik nem "indultak be" (ők vagy az utolsó években kerültek hozzánk, vagy cím-vesztettek lettek). Az évek hosszú során sajnos 9 társunk meghalt, róluk lélekben emlékezhettünk meg.

Szeretett tanáraink már szintén nem élnek. Néhány osztálytársunkkal (akik a temetőjárást fizikailag tudták vállalni) egy pár tanársírnál mondtunk imát, és köszönetet azért, hogy a mieink lehettek.

Ezek után városnézés következett.

Mohos Tibi ötlete volt, hogy azok, akik messzire kerültek, szívesen nézik meg szépülő városunkat. Ennek a programnak nagy sikere volt a "bennszülöttek" körében is.

A társaság Mohos Tibiék házánál jött össze. Itt volt ebéd, beszélgetés, emlékezés. Jó hangulat! Minden jelenlévő beszámolt az utóbbi öt év fontosabb eseményeiről. Ezek a beszámolók már főként a nyugdíjas életről, a gyermekek, unokák tanulmányairól szóltak. (Bár néhányan még mindig aktívan dolgoznak eredeti hivatásukban).

Iskolánktól meglepetésként külön névre szóló Emléklapot kaptunk, köszöntőlevéllel.

Ezért mindenki köszönetét tolmácsolom Volter Etelka igazgató-helyettesnek.

Hihetetlen jó érzés volt tanárainkról beszélgetni. Kik is voltak Ők? Csak néhányat említek közülük:

Velkey Imre bácsi osztályfőnökünk. A híre sokakhoz eljutott már, de akiknek tanára lehetett, azok érzik egyre jobban, hogy mit köszönhetünk neki. Hogy az olvasás öröme mit jelent, azt igazán csak most érzem, és Rá gondolok.

Tóth-Czifra Mihály… Miska bácsi. Nekem matek tanárom és igazgatóm (kollégám) is volt. A matek szeretetét és a munka megbecsülését kaptam tőle.

Horváth Zoltán… Zoli bácsi: Ahogy Ő a történelmet tanította és megszerettette diákjaival, az is csoda.

Jogász osztálytársunk meghatottan emlékezett vissza arra, hogy az egyetem első éveiben magyar és egyetemes jogtörténet, államjog, római jog, de még az un. tudományos szocializmus tantárgyak vizsgáira felkészülése során csak néhány jogi ismeretet kellett rátenni arra a szilárd alapra, amelyet Zoli Bácsi zseniális tanítási módszerének köszönhetően sajátított el. (Zoli Bácsinál a legfontosabb évszámokról, alapfogalmakról, latin kifejezésekről feltett kérdései megválaszolása után lehetett megkezdeni a diáknak a történelem feleletet, s ezzel elérte, hogy a korábbi években szerzett tudás se hulljon ki fejünkből.)

Radványi Nagy József… Józsi bácsi. Diákkorom és tanárságom igazgatója. Ő úgy volt szigorú, hogy nem kellett félni tőle, mert valahogy az "érted haragszom" érzését sugározta.

Szerencsére volt közöttünk egy fotós is, így néhány elkapott pillanat dokumentálva is lett. Ezek a fotók emelik a találkozó fényét.

Egy diák az 1963-ban érettségizett 4. d  osztályból

1954-ben kezdtük el tanulmányainkat a gimnáziumban, tiszta fiúosztályban, reáltagozaton. Akkoriban még ilyen tagozat is volt, mivel tanultunk műszaki jellegű tárgyakat, pl. ábrázoló geometriát is. A többi osztályban nyelveket, nagyobb óraszámban humán tárgyakat, sőt még latin nyelvet is tanultak.

A mi évfolyamunkban négy osztály szerepelt. Érdekes, hogy most a 60. éves találkozón három osztály is szeptember elsején, egymástól független szervezésben találkozott. Mi egyébként többször a IV.B leányosztállyal együtt emlékeztünk a gimis évekre. Most is - véletlenül - a Kossuth Étteremben találkoztunk.

1958-ban végeztünk, és elhatároztuk, hogy öt évenként összejövünk a gimnázium épületében, és beszámolunk egymásnak az eltelt időszak főbb, minket érintő eseményeiről. Emlékszem, hogy az első találkozón még volt osztálytermünkben voltunk, és kerestük a padokban a helyünket, sőt büszkék voltunk, ha olyan jelet találtunk, amit még tanulókorunkban írtunk oda. Később már a fejlesztések miatt eltűntek a személyes, néha nem is túl szép bejegyzések. Lehet, hogy komolyodtunk is. Ezekre a találkozókra mindig meghívtuk tanárainkat is, akik eleinte szép számban majd az évek múltával kevesebben tudtak részt venni. Egy tanárunk, aki már közelít a 90. évéhez most is velünk emlékezett.

Ezek a találkozók szinte mindig egyforma rendszerben folytak, így a mostani is:

- méregettük egymást, örültünk egymásnak,

- beszámoltunk életünkről,

- elmentünk vacsorázni, majd ahogy szaporodtak éveink, ebédelni.

- étkezés után felidézésre kerültek a tanuló évek, csínytevések stb.

A vacsorákon, amelyeket több találkozó alkalmával a leányosztállyal rendeztük, mindig jó hangulat vidámság uralkodott. Ekkor már bekapcsolódtak a házastársak is, akik pár találkozó után szinte osztálytársunknak érezhették magukat.

Röviden a létszámokról:

Érettségi tablónkon 35 fő található. Ennél a számnál az osztály érettségi előtti létszáma többször változott, olykor 40 fő körül is mozgott, jöttek, mentek.

A 35 főből 7 tanuló sohasem jelentkezett, 3 társunk többször volt, de már nem találjuk őket, sajnos tudomásunk szerint 15-en elhunytak, Így a mostani találkozónkon 10-en vettünk részt. (A csatolt kép az öt évvel korábbi találkozón készült.)

Telnek az évek, a találkozókra már nemcsak mi, hanem görbebotok is járnak, arról nem beszélve, hogy eleinte több láda sör, butykos bor sem igen volt elég, ma már a víz, az üdítő az úr, sőt megjelenik az ebéd utáni gyógyszer is. Hiába, telnek az évek, már majdnem 80 évesek vagyunk. El is határoztuk, hogy legközelebb 2 év múlva találkozunk.

Cegléd, 2018. szeptember

Vigh Ferenc

öregdiák

2018. szeptember 01. 
IV.C osztály, osztályfőnök: Nagy Lajos

Hatvan évvel ezelőtt vettük át szeretett gimnáziumunkban azt az igazolást, az érettségi bizonyítványt, mely bizonyította azt, hogy érettekké váltunk, felnőttek lettünk, kilépünk az ÉLETBE és jogosítványunk van arra, hogy álmainkat önmagunk erejéből megvalósíthassuk.

Az érettségi bizonyítványunk átvételét követően majdnem minden évben osztálytalálkozót rendeztünk, és beszámoltunk egymásnak arról, hogy álmaink hogyan váltak valóra, mit értünk el az életben, kitűzött céljaink hogyan valósultak meg. Beszélgettünk gyermekeink sikereiről, majd az évek múlásával, ahogy bővült családunk, unokáinkról is egyre több szó esett és örömmel, szinte dicsekedve beszéltünk arról, hogy már ők is milyen szép eredményeket értek el.

2018.szeptember 1-jén ezt a hagyományt folytatva ünnepeltük meg azt a napot, amikor 60 évvel ezelőtt átvettük érettségi bizonyítványunkat. Sajnos osztálytársaink közül sokan már csak emlékeinkben lehettek jelen, de felidéztük azokat a szép történéseket, eseményeket diák-csínytevéseket, amiket velük együtt éltünk át gimnáziumi éveink során.

A hatvanadik évforduló alkalmából a gimnázium igazgatója megtisztelt bennünket azzal, hogy tájékoztatást adott a jövőre fennállásának 120. évét ünneplő gimnáziumunk jó hírnevét erősítő múltbeli és jelenlegi eseményekről és tájékoztatott a jövőbeni tervekről. Nagy meglepetésünkre ezt a napot névre szóló emléklap átadásával tette még ünnepélyesebbé.

Ezt követően elhunyt osztálytársaink emlékére nevüket megörökítő szalagokkal díszített koszorút helyeztünk el az iskola udvarában lévő kopjafára, visszagondoltunk a velük együtt töltött csodálatos diákévekre, és szomorúan gondoltunk arra, hogy ők már nem lehetnek köztünk.

A gimnázium épületét elhagyva még sokat beszélgettünk és tervezgettünk, hogy egy év elteltével mikor és hogyan ünnepeljük jövőre érettségink 61.-ik évfordulóját.

A 60. mindannyiunk számára különleges szép élmény, emlék marad.

Lejegyezte:

Dr. Sepp Csaba

1958-ban érettségizett, mint a IV/C osztály tanulója