Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. - Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.

Naptár

KIS MIKLÓS ZSOLT

Érettségi éve: 1997 nappali tagozat a osztály

ÁLLAMTITKÁR A GIMIBŐL – A GIMIBEN

2014.november 5-én a Cegléden a CEVASZ fórumán részt vett Kis Miklós Zsolt is, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Előtte időt szakított arra, hogy meglátogassa egykori Alma Materét és találkozzon a gimnazistákkal, akik nagy érdeklődéssel hallgatták előadását. Az egykori diákunkkal Volter Etelka igazgatóhelyettes beszélgetett.

Beszélgetésünket kezdjük talán a gimnáziumi évekkel. Mennyire volt meghatározó az életedben a gimnáziumban eltöltött négy év? Ha most dönthetnél, jelentkeznél-e újra?

Életem meghatározó évei voltak azok az évek, melyeket a gimnáziumban tölthettem el. Olyan kiváló tanáraim voltak, mint Dr. Kürti Györgyné Nóra néni, aki az osztályfőnököm volt, és ezen kívül a történelmet és a német nyelvet tanította számunkra. De mindig izgatottan vártuk Dr. Kürti Gyuri bácsi földrajzóráit, Tűriné Juhász Ilona kémia óráit is. Sági András, Soproni László (Sopánka) és jómagam voltunk az osztály elsőszámú viccfelelősei, tény, hogy humorban nem ismertünk tréfát! Rengeteg csínytevésben voltam benne, ugyanakkor arra mindig figyeltem, hogy felkészült legyek az órákon, hogyha esetlegesen büntetésből felelnem kellene, ne legyenek problémáim. Szóval a figyelmeztetések mellett mindig dicséretek is voltak az ellenőrzőmben. Nagyon élveztük a fordított napi „diákdiri” választást, az atlétika versenyeket, a dachaui gimnázium német cserediákjaival eltöltött itthoni és külföldi utakat, az osztálykirándulásokat. Úgy érzem, nagyon jó döntés volt a Kossuth Lajos Gimnáziumot választanom – a foci miatt majdnem az akkor NB1-es bajnok Vác FC Samsung fociakadémiáján kötöttem ki, de bokacsont-törésem miatt (így utólag szerencsére) nem tudtam felvételizni-, ezért biztos, hogy mostani fejjel is ide járnék.

Gimnazistaként mi szerettél volna lenni – mert gondolom, nem államtitkár?

Gyerekkoromban még szőlész-borász akartam lenni, de gimnazistaként már közgazdász vagy bankár. Jellemző, hogy a gimnáziumi tantárgyak mellett megtanultam a középiskolai közgazdaságtant is, és nem történelemből, hanem közgazdaságtanból felvételiztem. Ennek megfelelően a gimnázium után a Külkereskedelmi Főiskolát végeztem el, ahol pont akkor szűnt meg az agrár-külkereskedelmi szak, mire én oda kerültem. Ezért a logisztika irányt választottam, és szerencsémre egy nagyon sikeres amerikai gyártó cégnél kezdhettem el dolgozni. A munka mellett elvégeztem a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetem bank-és pénzintézet szakirányát is, de végül sosem dolgoztam bankban. Érdekes, de már diákkoromban is érdekelt a politika, apám erős hatással volt rám ebben is, tehát nem csodálkozom, hogy az élet ebbe az irányba vitt el.

A több diplomával a zsebedben és nagyon komoly szakmai felkészültség mellett úgy tudom, volt néhány év, amikor kemény fizikai munkát is végeztél. Tudnál-e ennek kapcsán valami üzenetet megfogalmazni a mai diákoknak, hiszen te még korban közel vagy hozzájuk, talán jobban elfogadják tőled.

Bizony, már gyerekkoromban minden nyári szünetben édesapám gazdaságában dolgoztam. Hol a szórófejeket kellett rendeznem az ültetvényeinken, hol a teherautó pakolásában kellett a 30 kilós ládákat pakolni, vagy ami éppen aktuális munka volt. Persze, volt idő a szórakozásra is, de a zsebpénzért bizony meg kellett dolgozni. Szerencsére ezt én a saját gazdaságunkban tudtam megtenni, bár a mezőgazdaság azért nehezebb műfaj, mint mondjuk szórólapokat kihordani. A főiskolai éveimben pedig nyaranta Németországban dolgoztam, ahol kocsimosás volt a feladat, de ennek inkább a nyelvtanulás volt az igazi hozadéka.

Meggyőződésem, hogy a tanulás mit sem ér, ha az ember nincs tisztában a fizikai munka nehézségeivel. „Tanulj fiam, mert ha nem teszed, életed végéig így gürizhetsz” – mondták a szüleim. Én ezt meg is fogadtam, de valóban volt olyan időszaka az életemnek, amikor két diploma és két nyelvvizsga mellett, két év multinacionális cégeknél eltöltött év után feladva a karrieremet, visszatértem a mezőgazdaságba. Nyolc éven keresztül, egészen 2010-ig minden nap az agrárium kötötte le az életem. És ha majd már nem leszek államtitkár, akkor is ezzel szeretnék foglalkozni, mert nem esik le az ember ujjáról az aranygyűrű, ha fizikai munkát végez, nem szégyen ez. De ezt is csak akkor lehet sikeresen művelni, ha az ember tanul, és szakmailag felkészült.

Az életrajzodat elolvasva szinte hihetetlen, hogy ilyen fiatalon már milyen sok felelősségteljes pozíciót betöltöttél. De a legizgalmasabb, hogy hogyan lesz valakiből államtitkár?

Ez valóban gyors karriernek tűnhet, de azt is látni kell, hogy a jelenlegi kormányzat kiemelten figyel arra, hogy a fiatal szakembereket is helyzetbe hozza. Nekem négy év kellett hozzá. 2010-ben először a Parlamentbe kerültem agrárszakértőként és lépésről lépésre haladtam egyre feljebb a ranglétrán. Két év után már az Agrárkamara kabinetfőnöki székében találtam magam, aztán pedig az alelnöke lehettem, innen jött az államtitkári felkérés is. Minden lépés komoly kihívást jelentett, nem voltam biztos benne, hogy sikeresen meg tudom majd állni a helyemet, de bíztam önmagamban és a kollégáimban. Persze, ehhez is kell szerencse is, mint minden máshoz az életben.

Mint államtitkár mi a feladatod, miért vagy felelős?

Egy több, mint száz fős államtitkárság vezetése a közvetlen feladatom. Az államtitkárság pedig azért felelős, hogy a következő 6 évre az Európai Unióból érkező agrár-és vidékfejlesztési pénzek jól legyenek felhasználva, és azok elsősorban a kis-és közepes családi gazdaságok versenyképességének növelését segítsék elő. El kell érnünk, hogy fejlődjenek a gazdaságok, és munkahelyek jöjjenek létre vidéken. Több mint 1200 milliárd forint hatékony felhasználásáról van szó. Mivel családi gazdaságunkban sok pályázatot írtam, sok fejlesztést vezényeltem le az elmúlt 12 év alatt, és az, hogy a gyakorlati életből jövök, úgy érzem, hogy előnyünkre fog válni, és kollégáimmal ennek a kihívásnak is sikeresen meg fogunk felelni. Éppen ezért kicsit rosszul esik, amikor egyesek csak arról cikkeznek, hogy micsoda támogatásokat kaptam az elmúlt időszakban. Szerintem mindenkinek lehetősége van az agráriumban dolgozni, és ha vállalja a nehéz munkát, a kockázatokat, fejleszt, pályázik, akkor a támogatások is járnak érte, ez így működik az EU-ban. A mi családunk is ezt tette, és erre büszke is vagyok.

Ami még extra kihívás lesz, az az államtitkárságunk Kecskemétre való költöztetése. Mivel sokan nem tudják vállalni ezt az új élethelyzetet, sok új szakembert is kell keresni-kiválasztani, aki gyorsan és hatékonyan tud beilleszkedni az új csapatba.

Kis Miklós Ceglédhez és Nyársapáthoz is kötődik. Minek vallod magad, ceglédinek vagy nyársapátinak?

Ezen mindig sokat gondolkodtam én is, hiszen 9 éves koromtól Cegléden éltem, itt nőttem fel, de ugyanakkor nem szakadtam el a nyársapáti gyökereimtől, barátaimtól sem. Nagyon szerencsés vagyok, mert amikor Ceglédre kerültem, gyorsan befogadott a város, mind az osztálytársak, mint a sporttársak megszerettek, és én is nagyon jól éreztem magam velük. Volt olyan nem egyszer, amikor nyársapátiként fociztam a ceglédiek ellen, és volt, amikor fordítva. És ezt minden barátom, csapattársam meg is értette, tiszteletben tartotta. Éppen ezért a szívem őszintén azt mondja, hogy a kérdésre a válasz: MINDKETTŐNEK.

Kicsit talán furcsának érzed a következő kérdést, az itt élő embereknek milyen „haszna” lehet abból, hogy Te ilyen magas pozícióba kerültél?

Mint említettem, az Államtitkárság Kecskemétre költözik, és nagyon sok új munkahelyet tudunk biztosítani a térség agrárszakembereinek. Már most is vannak olyan ceglédiek, akik velem fognak dolgozni a következő időszakban, tehát új munkahelyeket hoztunk létre a költözéssel. Ezen kívül a térség agráriuma épp azokra a munkaigényes ágazatokra épül, amiket a következő években a már említett fejlesztési támogatásokból kiemelten fogunk kezelni, mint például a zöldség-és gyümölcstermesztés, állattenyésztés, erdőgazdálkodás, élelmiszeripar, tehát bizton állíthatom, hogy ez majd a munkahelyek számában is meg fog látszódni.

Azt hiszem, nagyon sokan életük maximális sikerének tartanák, ha ennyit elérnének, mint amit Te már eddigi életedben elértél. Elárulom Neked, hogy az iskola is nagyon büszke Rád. De nem úgy ismerlek, mint aki „ráül” az elért eredményekre. Hogyan tovább? Vannak-e esetleg még magasabbra törő céljaid, esetleg más irányba elmozdulás?

Hm, őszintén mondom, én már most is maximálisan meg vagyok elégedve azzal, amit elértem. Ennél feljebb már nem hinném, hogy tud az ember jutni idehaza, nem is célom, nemzetközi karrierben pedig – annak ellenére, hogy egy európai agrár-érdekképviseleti szervezet alelnöke is vagyok – nem gondolkozom.

« Vissza az előző oldalra