Ma 2024. április 26. péntek, Ervin napja van. - Holnap Zita napja lesz.

Naptár

CSENDES ISTVÁN

Érettségi éve: 1957 nappali tagozat d osztály

Határozat

A 101/1957 iktatószámú, 1957. május 9-én kelt, Csendes István IV.d osztályos tanuló fegyelmi ügyében hozott határozatot, mely szerint a tanulót másik iskolába helyezik, semmisnek nyilvánítom.

Csendes Istvánt a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium örökös diákjává fogadom.

Cegléd, 2006. október 26.

Dr. Kürti György

igazgató

1938.október 9-én Cegléden született.
Édesapja Csendes Pál MÁV lakatos, 1944-ben tragikus körülmények között halt meg. Özvegyen maradt édesanyja 6 gyermekekről gondoskodott. István volt legfiatalabb.
A ceglédi Mészáros Lőrinc Általános Iskola befejezése után a Kossuth Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1956.október 26-án ő vezette azt a diákfelvonulást, amelyhez csatlakoztak a ceglédi emberek, városunkban ez volt az 56-os megmozdulások kezdete. A Kossuth-szobornál beszédet mondott. A városi Forradalmi Bizottmány (Bizottság) tagjai közé választotta. Mint nemzetőr is részt vett a helyi eseményekben.
A forradalomban betöltött szerepe miatt 1957. február 20-án letartóztatták. 1957. augusztus 27-én kezdődött az a tárgyalássorozat, amelyben a ceglédi Forradalmi Bizottság tagjait „ a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette miatt” állították bíróság elé. Ő volt a per másodrendű vádlottja. 1958. október 21-én a Legfelsőbb Bíróság egy évi, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítéli.
Szabadulása után 1959-ben Monoron érettségizett.
1958-tól a KÖZGÉP dolgozója, először marósként dolgozott, majd a szolnoki Gépipari Technikum elvégzése után MEO-s lett. Az 1970-es években a gyár laborvezetőjeként tevékenykedett. Munka mellett elvégezte a kecskeméti Gépipari Főiskolát ahol üzemmérnöki diplomát szerzett. A 80-as évek végén a MEO osztályvezetőjének nevezték ki, és innen ment nyugdíjba.
2006-ban aktívan bekapcsolódott a Kossuth Gimnázium 56-os emléknapjának szervezésébe. Beszédet mondott az iskolai emléktábla avatásán. Visszaemlékezését és beszédet az ”56 a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban” című kiadvány őrzi.
2009.július 1-jén, méltósággal viselt súlyos betegség után hunyt el. Családja, ismerősei, volt diáktársai kísérték utolsó útjára július 9-én a ceglédi református öregtemetőben.

Dr. Kürti György gimn. igazgató búcsúbeszéde

Tisztelt gyászoló család, gyászoló gyülekezet!

„ Most halálom napjaiban még egyszer összegyűjtöm, amit a földön kaptam, barátságot, szerelmet, hűséget, örömet, szeretetet, ragaszkodást, szépséget, tisztaságot, jóságot, önfeláldozást és egy utolsó lendülettel felmutatom az égnek”

Ezeket a sorokat írja Rónay György Ajánlás című művében.

Most, amikor még egyszer összegyűltünk, családod, barátaid, ismerőseid, hogy végső búcsút mondjunk Neked, hogy elbúcsúzzunk Tőled, ezek a sorok jutottak eszemben. Valóban ezeket tudod csak felmutatni az égnek? Ismerve élettudat, s abból részletesen csak egy villanásnyit, ami rövid két hét volt, de Neked az életed további részét örökre meghatározó, azt kell mondanom. hogy ami fel tudsz mutatni a tisztaság, a hűség, a becsület és a szeretet mellett a csalódás, a keserűség, a sokszor meg nem értés, a mellőztetés.

undefined Megtiszteltetésnek fogadom el, hogy tiszta tudattal, amikor már csak a csodában lehet bízni, családod útján engem kértél, hogy búcsúzzam Tőled. Miért engem? Azóta is foglalkoztat e kérdés, hiszen csak jó két és fél éve ismerjük egymást. 2006 augusztusában találkoztunk, egy levélváltás után. Szeptemberben jöttél be a gimnáziumba, oda ahová 1957 február óta nem léptél be, és elkezdődött valami köztünk, amit ha nem is barátság, de mindenképpen a tisztelet, a megbecsülés jellemzett. Arra kértelek, hogy beszélj, írjál az 56-os ceglédi eseményekről, amelynek egy főszereplője voltál. A kérést elfogadtad. Most is köszönöm, nagyon köszönöm, hogy egyedül volt iskolád kérésére nem mondtál nemet. Így írásod és visszaemlékezésed megmaradt a szeretettel forgatott kiadványban. Szerepet vállaltál az iskola 56-os emléknapján, beszédet mondtál, örökre megmaradnak bennünk szavaid. 56 volt neked a legnagyobb „élmény” igazodási pont további életedben. Pontosan tudtad, hogy az igazságért tetted, amit tettél, és ennek elismerésére 35 évet kellene várnod, amikor 1991-ben a köztársasági elnöktől az 56-os emlékérmet átvetted. Két hét volt, amikor az iskola ifjúságának vezéralakjaként meghatározó szereped volt a város 56-os eseményeiben. Az erre való visszaemlékezés hozott minket össze. Hogy engem kértél a búcsúsztatásodra az azt is igazolja, hogy ez a két hét sorsdöntő volt életedben. Nehéz, nagyon nehéz életed volt, de mégis most a búcsúzásnál azt kell mondanom, hogy egész élet volt. Egész örömökkel, a sikerekkel, nélkülözéssel, a mellőztetéssel együtt. Csendes Istvánnak egész élete volt, mert boldog gyermekkorral indult, amit a második háború hamar megtört. 7 évesen már elvesztette édesapját. Nehéz körülmények között nőtt fel, de élte a fiatalok életét. Sportolt, tehetséges labdarúgó volt. Sokan e területen ismerték meg először. Általános iskolában majd a gimnáziumban a sportolás mellett kitűnt jó szavaló és szónoki képességével. Idősebb volt az osztálytársainál, talán érettebb is, így nem véletlen. hogy vezetőjüknek tekintették. Igaz barátság kötötte össze három társával. Kapcsolatuk, életük végéig megmaradt.

Egész élete volt, mert 56 október 26-tól két héten át megtapasztalhatta, mi az vezetni, mi az hogy élére állni egy változásnak, mi az, hogy tenni valamit a közösségért, a hazáért. Megélte az, hogy egy várost vezető Forradalmi Bizottmány tagja lehetett diákként. S megélte a megtorlást, a mellőztetést. Ugyanakkor megtalálta élete párját, családot alapított, örülhetett három gyermeke felnövekedésének. Megélte, hogy hétszeres nagypapa lett. Teljes élet volt az Övé, olyan amiről Márai Sándor az embermódon való élést megfogalmazta.

„ Az életnek értékét csak szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján az a szándék van: nem ártani az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, amikor mindenki kiabál: igen, igen! Egy életen át, következetesen nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mell veregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihenhetsz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudattal az igazságot szolgáltad”. Most vége. Csendes István e mércével is ember módra élt, nyugodtan pihenhet itt a református öregtemetőben. Életében már fogalommá vált ő maga, és legendává magasodott cselekedete is. Én nevét régi tanár kollégáimtól hallottam először, akik az elmúlt rendszerben is úgy értékelték 56-ot, mint ma hivatalosan teszik. Ők mindig emlegették Csendes Pistát, mint diákság vezérét, mint a ceglédi 56-os események elindítóját. Fogalom volt ő maga és tette is. Az orosz tankot megállító fiú képe, legendává nőtt. Két évvel ezelőtt az egyik fővárosi gimnázium könyvet jelentetett meg az 56-os visszaemlékezésekről. Ebben egy kis írás a ceglédi Csendes Istvánról szól, volt tanára írta, aki akkori tevékenységéért állását vesztette. A cikk annyira megnyerő volt, hogy a kötet ”Amikor a Csendes Pisták hősökké váltak” címmel jelent meg. A ceglédi gimnáziumban a történelmi érettségi témakörök közül kettő foglalkozik az iskola történetével. Az egyik az iskola szerepével az 56-os eseményekben. A tételben természetesen Csendes István neve és cselekedetei is szerepelnek.

Kértem, hogy írjon az 56-utáni évekről, évtizedekről is. Hogyan élte át egy ötvenhatos a rendszerváltás előtti évtizedeket, s a rendszerváltást követő éveket? Nagyon jól fogalmazott, kitűnő stílusban írt. Élvezet olvasni a visszaemlékezését. Kérésemre csak mosolygott, nem mondott nemet, de tudtam, hogy éveknek kell eltelni, hogy újból tollat ragadjon. Bár nekem sok mindent elmondott, de nem írta le. Valószínű nem akart senkit megbántani. Így hát történetét, véleményét magával vitte.

Búcsúzom Tőled Pista. Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettelek!

Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal.

Most már együtt van a négy jó barát Csendes Pista, a Cöne, Tar Jancsi, Császár Feri a Csaszi és Váróczi Gyuri, és együtt van újból a ceglédi 56-os Forradalmi Bizottmány minden tagja, mert a legfiatalabb is csatlakozott hozzájuk. Együtt vagy Veres Laci bácsival, volt tanároddal, akivel összebilincselve vártátok az ítéletet és Jákó János bácsival, aki tartotta a lelket Benned a börtönben, és akire olyan szépen emlékeztél.

Közeledben nyugszanak azok az emberek, akikkel együtt irányítottátok a várost 56-ban, és akikkel együtt élted és szenvedted át a következő éveket.

Nyugodjál hát Te is köztük békésen!

Pista Isten veled!

Megjelent: A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium értesítője a 2008/2009-es tanévről. Cegléd.2009.10-13.p.

Csendes István beszéde az 50.évfordulón, 2006.október 26-án.

Köszöntöm a megjelenteket!

undefined Ötven év! Apám mondása szerint egy ember élete, a többi ráadás. Messzi idő ez már, történelem. Ma – Ti – , unokáink álltok az élet kapujában 16-18 évesen, ahogy mi akkor. Ti vagytok az elsők, akik elfogulatlan kíváncsisággal kérdezhettek. REMÉLEM!

Kérdezhettek, nem terhel benneteket apáitok sokszor elfogult véleménye. Nem felel a gyermek apja tetteiért. Mindenki önmagáért felel. Kollektív felelősség nincs. Nem tartoztok nekünk!

Ötven év múltán ünnepelni hívtatok. Nekem mindig ünnep volt október 26., ha magányosan is, de megtartottam. Alkalom volt az emlékezésre, akkori önmagunkra.

De ünnep-e nektek is? Tudjátok-e, hogy mit ünnepeltek? Önként jöttetek, tiszta szívvel?! Mert mesterségesen ünnepet teremteni nem lehet. Az ünnepnek egy közösség életében középponti szerepe van, közös szellemi, lelki élményt ad, alapja élő hagyomány. Ünnep nélkül minden tevékenység értelmetlen.

Az akkori időkben szánalmas erőfeszítéseket tettek, hogy légkörét megteremtsék, de csak vásári felfordulás sikeredett. Önkéntességről szó sem volt, kötelezővé tették, a hiányzókat számon tartották. Névsorolvasásos felvonulások voltak ezek hagyományos ünnepeink helyett.

A megszálló hatalom és kiszolgálóik bűnös népnek mondtak, új jelképeket, új isteneket állítottak. Tudták, az a nép, akit ünnepeiktől, hagyományaiktól megfosztanak, hagyományaikat elfelejtetik, az eltűnik. Eltűnik, mint annyi más nép az elmúlt 6000 év alatt. 1956 októberében a nép a hitét követelte vissza. Az elnyomók jelképeit összetörte, istenszobrukat ledöntötte.

A látszatkormányzás azt hitte, hogy a népet vezényszavakkal lehet irányítani. A népnek nincs más dolga, mint a parancsot teljesíteni, és azokat, akik nem fogadják meg, börtönbe csukassa. Az önkényuralom minden társas kapcsolatot feldúlt. Egészséges lelkű emberek csak félreállhattak. Aki szolgának állt, szkizmában élt, titokban tagadta a tant. „A megalkuvás az ember komolyságáról való leköszönés. Aki kompromittálja magát bármiért, kenyérért, félelemből vagy becsvágyból alkuszik, nem lehet számottevő ember többé. Jelentéktelenné válik, bármit mond és tesz, mintha semmit sem tett és semmit sem mondott volna. A többet kevesebbért elárulni annyi, mint a szellemi rangot elveszíteni.”

Sokan nem értik, mi történt akkor októberben. Történészek gyűjtenek megemlékezéseket, eseményeket és értékelik. Az értékelésből valami hiányzik. A lélek.

A szabadságharcban a nép igazsága öltött testet, amiről csak azt tudjuk – létezik. A nép igazságtudata válasz, és álláspont, és bírálat, és a legmélyebb és tévedhetetlen. Ítél hazudozók, árulók és gonosztevők fölött.

„Mene, Tekel, Ufarszin” – Megszámláltatott, megméretett, könnyűnek találtatott.

A tüntetésből forradalom két pillanat alatt született. Két mondat az, amiben benne van minden. „Ruszkik haza!” „Nem vagyunk mi elvtársak!”

Ehhez nem kell semmiféle magyarázat. A megrettent vezetés ezért lőtt a tömegbe, és mert félt, és nem hitt saját elnyomó szervezetében, a megszállókat hívta segítségül. A bátrak fegyvert fogtak, felvették a harcot, ami szinte reménytelen volt. Vér folyt a pesti utcán. Az események hatására mozdult meg az ország népe. Öt nap alatt elsodorta a hatalmat bitorlókat az egész országban. Forradalmi bizottságok alakultak. Nemzetőrségek, Munkástanácsok szerveződtek. Nem sokáig tartott az öröm, november 1-jén már arról beszéltünk, mikor jövünk vissza iskolánkba. November 2-án pedig már a szolnoki hídnál álltak a nagytestvér tankjai. Százával ömlöttek az országba. Tudtuk, külső segítség nincs. A nagyhatalmak ismét megalkudtak a bőrünkre. Az ENSZ egyenlő a sóhivatallal – mondta Jákó János. November 4-én hajnalban kétségbeesett SZABADSÁGHARC kezdődött. Ismét idegen katonaság tiporta le pár napos szabadságunkat, mint 1849-ben. A szovjetek új helytartót hoztak. Legtovább a munkástanácsok tartottak ki. A munkások sztrájkoltak. A RÉGI-ÚJ talpnyalók példátlan megtorlásba kezdtek.

Sokan életüket áldozták a szabadság reményében. Sokan a megtorlás áldozatai lettek. Áldott legyen az ő nevük. Az ő életáldozatuk a pecsét az 1956-os forradalom és szabadságharc IGAZSÁGÁN.

Ők tudták: „Van valami az emberben, ami magasabb és becsesebb az életnél, a lélek igazsága és becsülete: ha a kettő összeütközésbe jő, az igaz ember habozás nélkül az életét áldozza fel.” (Carlyle után)

Számomra nem világnézeti kérdés volt ötvenhat. A történelem folyamán annyi született és múlt el. Meghaladta az idő! Dogmává merevedtek és következett az eretnekégetés. Ami a Rákosi-rendszerben történt, az az emberi szolidaritás megsértése volt. Szeretetlenség.

Meghívtatok!

Ma, őszülő fejjel itt állok előttetek. A mi történetünk, akkori diákoké, közös iskolának története is. Tudtam, egyszer el kell mondanom, mi történt velünk. Megtettem. Én nem felejthetem el az itt töltött három és fél évet. Fiatalságom aranykora volt, és ezt tudtam akkor is. Jó nevelést kaptam, tanáraim nem kínáltak férges gyümölccsel! Most megköszönöm! Tizennyolc éves koromra minden lényeges, fontos dologra megtanítottak. A tapasztalatot megadta az élet. Nem is akármilyen tapasztalatot. Amit 1944 tavaszától 1956-ig megéltünk, az számunkra nem történelem volt, hanem a nagybetűs élet. 1956 választás elé állított minket, és mi, akik elindultunk, a lehetséges választások jobbik, igazabb felét választottuk. Soha nem volt kétségem! Jób szavaival:

„Igazamhoz ragaszkodom,

nem hagyom,

Egyetlen napomért sem gyaláz a szívem.”

Ezt kellett tennünk!! Jöhet idő, amikor nektek is választani kell. Sorskérdésekben dönteni. Nem térhettek ki.

Jákó János sírján ez áll: „Ahogy volt, úgy lesz.”

Én ma már tudom, a történelem ismétli önmagát. Az idézetet teljessé teszem: (Prédikátor)

„Ami volt, ugyanaz lesz majd,

és ami történt, ugyanaz fog történni,

mert nincsen semmi új a nap alatt.

Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új,

az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk.”

Legyetek felkészültek. Előttetek a sok példakép, akik tudták, mi a nemzet, mi a haza, a választ itt kereshetitek. Keressétek! Tudta Zrínyi horvát bán, tudták az 1849-es tábornokok, tudta Deák, tudta Teleki Pál. A kis életnél többet ér a becsület.

Búcsúzom! Örülök, hogy veletek lehettem!

« Vissza az előző oldalra