Ma 2019. január 17. csütörtök, Antal napja van. - Holnap Piroska napja lesz.
   

Naptár
Ke Sz Cs Sz Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Hír, program, komment

120 év - 120 diák 5. Interjú - Bimbó Brigitta (érettségi éve:2005)

2019.01.16. 08:07

120 év 120 diák 5. Interjú - Bimbó Brigitta (érettségi éve:2005)

Bimbó Brigittát a gimnázium leánykarának útjain ismertem meg jobban. Örökké vidám, mosolygós arcú lány volt, és ez azóta sem változott. Ha valami történt, akkor Bimbike - mert ez volt az ő "becsületes" neve - biztosan ott volt a kör közepén. De meg is fordíthatnám a dolgot, ahol ő ott volt, biztosan történt valami. A következő beszélgetésből kiderül, hogy ez a mai napig így van.

 

 

- Mikor érettségiztél?

Szerintem 2006-ban…, bár ezt sosem tudom biztosan. (Most sem sikerült eltalálni, mert 2005-ben. - A szerk.) Úgy telik az idő, és olyan furcsa ezt kimondani, hogy már 12 éve. Pedig olyan, mintha csak pár éve lett volna.

- Miért választottad a gimit nyolcadik után?

Nem én választottam, hanem az itt végzett általános iskolás tanáraim javasolták, én pedig hallgattam rájuk. Jól tettem. Nyársapáti vagyok, ide jártam óvodába és általános iskolába is. Ebben a tökéletes falusi ʹburokbanʹ éltem 14 éves koromig. Ismertem minden fűszálat, előre köszöntem mindenkinek, anyukám csomagolta a tízórait. Cegléden csak akkor jártam, ha nagyobb bevásárlást tartottunk. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott ülök a felvételi elbeszélgetésen a gimnázium egyik termében. Arra tisztán emlékszem, hogy Tompa Tibor tanár úrhoz kerültem, akinek harsányan elpanaszoltam, hogy "milyen furcsa, hogy itt városon nem köszönnek vissza az emberek "! Ő csak nevetett, és azt mondta: "B.B., avagy Bimbó Brigitta, micsoda alliteráló név, Bridget Bardo…föl van véve!" Akkor még föl sem fogtam, hogy a sok orvos és ügyvéd gyerek közé bekerült az egyszeri parasztcsalád egyetlen leánya. Mesebeli fordulatnak hangzik, de tényleg így van.

- Milyen volt az osztályod? Hogyan emlékszel vissza a gimis évekre, tanáraidra?

A gimis évek alatt jöttem rá arra, hogy igenis művész beállítottságú vagyok. Ennek ellenére egy reál osztályba kerültem, matekos, azaz c osztályos lettem, Hamar László tanár úr vezényletével. Szerettem, hogy mindenkit a természetes lazaságával a helyiértékén kezel. Mindenkihez meg volt a maga nyelvezete az osztályon belül. Tudott minket egyénként és közösségként is kezelni - bár ez néha nem is volt olyan egyszerű. Egészen gyorsan rátaláltam a hozzám közelállókra, és velük "keménymagot" alkotva vittük végig a gimis éveket önfeledten és boldogan.
A legmeghatározóbb tanárom, természetesen Rónai Gábor tanár úr volt, de szerintem nem csak én vagyok így ezzel. A mai napig emberi és művészi példaképként áll előttem. A rajzfaktokon éreztem a legfelemelőbb szabadságot és boldogságot. Kiélhettem alkotási vágyam és tudásszomjam egyaránt. Az én korosztályom érettségizett először két szinten és én választottam az évfolyamból egyedül a rajzot érettségi tantárgyként. Már akkor is nagy volt a tananyag mennyisége művelődéstörténetből, hiszen közel 600 műtárgyat, épületet, szobrot, festményt kellett ismerni, a különböző stílusok jellemzőit, a hozzájuk tartozó történelmi és irodalmi vonatkozásokat mind tudni kellett a vizsgára, de a mai napig ebből a tudásomból élek. Szabadon alkotni és gondolkodni, csak úgy, ahogyan Gábor teszi! Gondoskodó, apai nézése, jó szava, terelgető életvezetési tanácsai felbecsülhetetlenek. Ő már akkor is látott, amikor más még csak nézett engem! Nem csak tanár volt, hanem barát is, bizton mondhatom.
A másik, egész életen átívelő, meghatározó közösség, természetesen a gimnázium leánykara volt. Szorgalmasan minden kedden, de ha kellett szombaton, vagy a nyári szünetben is bent voltunk a nagyteremben, és fáradhatatlanul próbáltunk és gyakoroltunk. Jutka néni is egy olyan személy az életemben, akivel a mai napig megmaradt egy olyan bensőséges viszony, ami semmihez nem fogható. Az idén augusztusban mutattuk be a ceglédi Patkós Irma Színházzal az István, a király című rockoperát. Rékát, Koppány lányát alakíthattam benne. Ez mindig is egy szerep álom volt számomra. Sok száz ceglédi látta az előadást, mára már azt mondhatom, hogy több mint kézezer. De a sok-sok ember közül Jutka néni véleménye számított a legjobban, amikor augusztusban odajött az előadás után és gratulált. Az a dicséret felért egy Oscar-díjjal. Hiszen, ha ő megdicsér, akkor az tényleg jól sikerült. Őszinte szakmai véleményére mindig számíthatok és ő az, aki megérti, hogy előadás közben mivel küzdöttem vagy nem küzdöttem - technikailag és művészileg egyaránt. Neki olyat is el lehet mondani, amit más biztosan nem értene. Értő, anyai odafigyelése felbecsülhetetlen.


120 év 120 diák 5. Interjú - Bimbó Brigitta (érettségi éve:2005)Réka szerepében István, a király c. rockoperában (2018) Fotó: Juhász István


A szüleimen kívül a kórusnak köszönhetem, hogy beutazhattam Európát, hogy megtanultam csapatban dolgozni, megtanultam buszon öltözni J, megtanultam minden körülményben a feladatra koncentrálni. Megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtam! Épp ezen a nyáron hívott meg Szebeni Szilvi barátnőm - pont a rockopera főpróba hetében -, hogy énekeljünk együtt a zenekara egyik készülő cd-jén. Énekkaros koromban nem szerettem szólót énekelni, mert nagyon izgultam, mára meg főszerepeket játszom a színházban, énekes műsorokat adok és cd-n szerepelek. Ennél szebb ívet el sem lehet képzelni egy pályán. Biztos vagyok benne, ha nincs a leánykar, ami minőségi munkára, alázatra, más tiszteletére és zeneszeretetre nevel, akkor ma nem tartok itt az életutamon, ahol tartok.

- Mikor és hogyan döntöttél a pályaválasztást illetően?

A pályaválasztást illetően először nem én, hanem a szüleim döntöttek. Én már gyerekkorom óta mondogattam, hogy színésznő szeretnék lenni, de ezt ők nem tartották rendes, kenyérkereső szakmának, így tanácsukra Szegedre jelentkeztem a tanárképző főiskolára, rajz-tanító szakra. Azonnal föl is vettek. Két évet húztam le albérletben Újszegeden, de a harmadik év őszén kijelentkeztem a főiskoláról és hazaszöktem. Semmi gondom nem volt az iskolával, sőt! Ám, titokban beadtam a jelentkezésem a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolába színész szakra és föl is vettek. Akkor még csak felnőttképzés volt, ide érettségi után, egy hetes "rostálás" során kerülhetett az ember. Gyönyörű három év következett, és olyan közösség formálódott, akikkel meg lehetett alapítani a Patkós Irma Színházat. Ők a választott családom már tíz éve. Szeged és a tanítói pálya - szüleim nagy bánatára - egy időre "sutba téve".

- Hogy érzed, kaptál-e kellő muníciót az élethez a gimnáziumban?

Utólag visszagondolva hatalmas anyagmennyiséget lenyomtak a torkunkon, és ez olyam lexikális tudást adott az élethez, ami felbecsülhetetlen. Minden tanárom egytől egyig hatalmas egyéniség volt. Ittuk Gulyás Zoli bácsi szavait a töri órákon, ám rettegtünk az óra előtti szünetben, vajon ki fog aznap felelni. A fizikához, kémiához, bár tudtam sosem lesz közöm, mégis imádtam a Tűri házaspár személyiségét, stílusát, így mindkettőből ötös voltam. Itt tanultam meg, hogy rengeteget számít a tanár személyisége, sokat hozzátesz a tantárgyhoz. Egyszerűen "zabáltam" a földrajzot Keresztúri Krisztina tanárnő olvasatában. Később erre alapoztam erdészeti tanulmányaimat.
A kellőnél jóval többet kap itt az ember. Egész életre való tudásanyagot, emberséget, tiszteletet sikerült elsajátítanom a gimiben, ami a kivételes tanári karnak köszönhető.

- Bár szereztél végzettséget, színész lettél, de ezzel még nincs vége a kalandjaidnak.

Igen, végül színész lettem. Kipróbálhattam magam a szolnoki Szigligeti Színház deszkáin is, de mégis visszatértem a szülővárosomba, Ceglédre. Aztán színész éveim alatt egy különös szenvedély, a vadászat szele csapott meg, és úgy döntöttem, hogy erről is többet szeretnék tudni. Így visszamentem Szegedre, és elvégeztem az erdész-vadgazda képzést. Azok is szép évek voltak.  Volt olyan, hogy egy szombati napon mezei nyulat vadásztunk a ceglédi tanyavilágban, majd estére mentem Szolnokra játszani a színházba. E két szenvedély a mai napig meghatározza az életem: a természet és a színház.

- A két szenvedély közül melyik lett a nyertes, hol kezdtél el dolgozni?

Első munkahelyem egy állami erdészetnél volt. Hat évet dolgoztam erdész-vadgazdaként egy 1200 hektáros erdő közepén, egy Makovecz Iroda által tervezett hatalmas épületkomplexumban, egyedüli nőerdészként. Évente közel 4000 ember járt nálunk, akiknek megmutattam az erdő és a vad szépségét. Előadásokat tartottunk a fenntartható fejlődésről, flóráról-faunáról. Közben kenyeret sütöttünk, lovagoltunk, vadat etettünk és fára másztunk. Az én tantermem az erdő volt. Négy, erdőben eltöltött év után, született rólam egy cikk, egy országos erdészeti szaklapban Az erdő csalogánya címmel, hiszen az erdő mellett a színház és az ének ugyanúgy jelen volt az életemben. Előfordult, hogy színházat csináltam az erdőben vagy csak egyszerűen énekeltem és verseltem művészeti fesztiválok Szín/Erd-ész tagjaként mezítláb, patakparton, fáról lelógva, manónak öltözve, vagy népviseletben egyaránt.

 - De ennek a korszaknak is vége lett. Most mit csinálsz?

Jelenleg, a polgármester úr hívására hazaköltöztem szülőfalumba, és fölépítettünk egy erdei iskolát Nyársapáton is. Hazahoztam az erdészetnél megszerzett tudást. Jövő tavasszal megnyitjuk kapuinkat és várjuk sok szeretettel a tudásra és a jó meleg, friss kenyérre éhezőket. Emellett elvégeztem egy rendezvényszervező képzést is, így a nyársapáti művelődési ház rendezvényszervezője lettem.  

Andó László igazgató úr kérésére visszatértem tanítani a Patkós Irma Művészeti Iskolába, ahol van egy kilencedikes színész osztályom, akiknek ének- és hangképzést tanítok.  Játszom a színházban, és állandó jelleggel teljesítjük színészbarátaimmal a környékről és az országon túlról érkező felkéréseket. Így kerültem kapcsolatba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik gyermekotthonával Erdélyben, Székelyhídon, ahová kimentünk énekelni egy gyereknapon. Olyan nagy hatással voltak rám az ott tapasztaltak, hogy idén már a második alkalommal rendeztem meg a "Nincs kis segítség, avagy Mindenki számít" elnevezésű cipős doboz akciót. Tavaly még csak egy árvaháznak tudtunk segíteni, de idén már két gyermekotthon részesedett az adományokból. Öt települést és közel 20 gyűjtőpontot fogtunk össze segítőimmel. Jövőre többen leszünk és nincs megállás. Ezt a hógolyót már elindítottam és szerintem "adománylavina lesz belőle" a rengeteg jóakaratú, segítőkész embernek köszönhetően.

- Ha valakivel egy egész életen át történik ennyi minden, mint veled ilyen fiatalon, az is sikertörténet lenne. Úgy látom, téged a siker arra sarkall, hogy azonnal tovább lépj, még több mindent tegyél. Látszik rajtad, de azért megkérdezem, jól érzed magad a bőrödben?

Nagyon szerencsés embernek érzem magam. Mindig mikor visszatérek életem bármely színterére, szeretettel fogadnak, és mosolygós arcokkal találkozom. Azt csinálhatom, amit szeretek és ezzel adhatok az embereknek. A mai elanyagiasodott világunkban pénzzel nem megvehető dolgokat adok az embereknek: egy érzést, egy gondolatot, vagy akár egy mosolyt - a művészet és a természet erejével! És ezt sokkal fontosabbnak tartom bármi másnál! Megyek előre ezen az úton, és tovább írom a mesémet, mert csodák igenis léteznek, csak meg kell látnunk őket!

- Köszönöm a beszélgetést!

 

Volter Etelka

Az interjú megjelent 2019. január 2-án a Ceglédi Panoráma online oldalán is.

Értékelés: 0/0
Még nincsenek hozzászólások



Új hozzászólás:

Kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon a hozzászóláshoz!
A lap 0.014 másodperc alatt készült el. | Copyright 2019 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo
A látogatók száma 2015.02.16-tól: 795367 | Ebben a hónapban: 14781 | Ma: 75 | jelenleg: 4 | Statisztika