Ma 2020. augusztus 13. csütörtök, Ipoly napja van. - Holnap Marcell napja lesz.
   

Naptár
Ke Sz Cs Sz Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Hír, program, komment

TRIANON 100. Cegléd

2020.06.04. 21:45

Trianon

7.rész

Két tanár kapcsolata a román megszállókkal

 

Az iskolai irattár anyagában két olyan tanár sorsáról is van anyag, akik a román megszálláshoz érdekes módon kapcsolódtak.

 

Márkus I. Szilviusz (1880. 09. 07-én született Kresztoméneken Arad m.) mennyiségtan-természettan szakos tanár volt a ceglédi gimnáziumban. 1910-ben a budapesti II. ker. főgimnáziumból került Ceglédre. 1919. húsvét után egészen augusztusig nem tartózkodott a városban, így nem is taníthatott az iskolában. Ősszel, szeptember 16-án írásban egészségügyi okokból szabadságot kért az igazgatótól. Az igazgató már ekkor gyanította, hogy a kolléga román szolgálatban áll. Ezt egy Erdélyből menekült polgári iskolai tanár is megerősítette. 1920. január 3-án Ries igazgató mindezt jelentette a tankerületnek és kérte, hogy Márkus I. Szilviuszt írásban szólítsák fel, hogy jelentkezzék munkahelyén. Mi lett az igazgatói levél következménye, nem derült ki. Az biztos, hogy a Tanári Törzskönyvben a kollega törzslapján a következő olvasható: Mivel oláh szolgálatba lépett megszűnt az illetménye 1919. július végével.

 

Timbus Endre (1885.08.24-én született Rózsapatakon Szolnok-Doboka m) magyar-latin szakos tanár volt a ceglédi gimnáziumban. (A Tanári Törzskönyvben Timbus Gyula néven szerepel.) Rozsnyón tanított, onnan 1917-ben került városunkba. 1919. augusztus 4-én szállták meg a román csapatok Ceglédet és foglalták el a gimnázium épületét.  Az 1919. szeptember 9-én megtartott tantestületi alakuló ülés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Timbus Endre lett Cegléd és környékének román főispánja. Az igazgató - valószínű a román megszállás miatt - javasolta a tantestületnek, hogy Timbus Endrének köszönjék meg ez irányú tevékenységét. A javaslatot a tantestület elfogadta. Az elnöklő igazgató javasolja, hogy Timbus Endrének, akit a helybeli román katonai hatóságok Czegléd és Környéke főispánjává  neveztek ki, e minőségben a város lakosságának, valamint az iskolának és a tanári testületnek tett hasznos szolgálataiért köszönetet mondjon.

1921-ben névtelen feljelentés érkezhetett a tankerülethez Timbus Endre a román megszállás alatt tanúsított tevékenysége miatt. Erre válaszolt az igazgató, ebből a levélből derült ki Timbus további sorsa. A román megszállás után másnap az igazgató javasolta Timbus Endrének, hogy a megszállás alatt tanúsított magatartása illetékes fórum által való felülvizsgálását elkerülhetetlenül szükségesnek tartom  miért is ajánlom, kérjen maga is fegyelmi vizsgálatot saját maga ellen. 1919. december 19-én a kollégát letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. 1920. február 8-án a minisztérium elrendelte a fegyelmi lefolytatását. Ez alatt az állásából felfüggesztették. A törvényszék először felmentette a vádak alól. Ezután Timbus kérte az igazgatót, hogy folytathassa a tanítást. 1921 februárjában Timbus Endrét újból vád alá helyezték. Az igazgató a kollégát továbbá nem alkalmazta. A tanári törzskönyv szerint 1922-ben áthelyezték Békéscsabára az Állami Leánygimnáziumba.  Ez alapján valószínű, hogy tevékenységéért nem ítélték el.

 

A törzskönyv ebben az időben még tartalmazza a tanárok vallását is. Márkus Irén Szilviusz és Timbus Endre görög katolikus vallású volt. Ez alapján feltételezhető, hogy román származásúak voltak.

 

Dr.Kürti György

ny.gimn. igazgató

 

Értékelés: 0/0
Még nincsenek hozzászólások



Új hozzászólás:

Kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon a hozzászóláshoz!
A lap 0.012 másodperc alatt készült el. | Copyright 2020 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo
A látogatók száma 2015.02.16-tól: 1529112 | Ebben a hónapban: 14470 | Ma: 110 | jelenleg: 1 | Statisztika