Naptár
|
BORI VIKTORÉrettségi éve: 1980 nappali tagozat a osztály Bori Viktor jazz zongoraművész, tanár Bori Viktor 1962-ben született Cegléden. Zongoratanulmányait ötévesen kezdte az Erkel Ferenc Zeneiskolában Dr Kiss Mihályné növendékeként. Először a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongoraszakának magántanulója Halmágyi Katalinnál, majd a jazz-tanszakon Gonda János tanitványaként szerzett jazz-előadóművészi képesitést 1983-ban. 1987-től az Utrecht Konzervatórium (Hollandia) zeneszerzés-hallgatója, majd később jazz-zongoratanára. Bachelor (BA) diplomáját 2004-ben szerezte az arnheimi ArtEz Zeneművészeti Főiskolán.
1993-ban jelentette meg Peter Massink holland szakszofonossal közösen Better Times c. CD-lemezét, melynek anyagát bemutatták t.k. az I. Nemzetközi Dobgálán. Hollandiából hazatérve bekapcsolódott a hazai jazzéletbe és olyan neves jazzmuzsikusok kezdték foglalkoztatni mint László Attila, Tony Lakatos (Things zenekar) vagy Csepregi Gyula, Vasvári Pál (In Line), de rendszeresen fellépett Kőszegi Imre különböző formációiban is.
1992-től közel húsz éven át szervezte a Bori Jazz fesztiválokat. 2008-2012 között a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja.
Jelenleg a passaui PM Jazzinstitute és a budapesti AISB tanára, szabadúszó jazzmuzsikusként rendszeresen koncertezik Ausztriában, Németországban.
Elérhetőségek: |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A lap 0.009 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo A látogatók száma 2015.02.16-tól: 3077110 | Ebben a hónapban: 21628 | Ma: 943 | jelenleg: 1 | Statisztika |