Naptár
|
MARKOVICS FERENCÉrettségi éve: 1955 nappali tagozat d osztály Markovics Ferenc fotóművész, fotóriporter
Gimnazista diákként lépett be a ceglédi kultúrház fotószakkörébe. 1955-ben hazai, 1956-ban pedig már nemzetközi kiállításokon vett részt. A további, hatszáz hasonló tárlaton és pályázaton később félszáz különböző érem-, tárgy- és pénzdíjat nyert. Eredményei elismeréseként 1966-ban tagjai közé választotta a Photographic Society of America és két évvel később 3 Csillagos Kiállító címmel tüntette ki. 1968-ban felvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. 1977-től a MNK Művészeti Alapjának (utóbb MAOE) tagja. Sorkatonai szolgálata idején bevezényelték a Határőr című képes hetilap szerkesztőségébe, ahol fotóriporteri, majd rovatvezetői feladatokat látott el. 1958-ban felvételt nyert a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporteri szakosztályába. 1969–1986 között a MAFILM állófotósa, 52 játékfilm, nemzetközi és televíziós produkció munkatársa. 1986-ban visszatért az újságkészítéshez, 1990-ig, a lap megszűnéséig a Film Színház Muzsika művészeti és képszerkesztője. Ezután szabadúszó, 1994-95-ben a Reform magazin képszerkesztője. A 60-as évektől jelennek meg írásai fényképészeti kérdésekről és a pályatársakról. A Fotóművészet folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Portréi, tájképei, szarkasztikus zsánerfotói egyaránt jók. Mintegy hatvan képzőművész kiállítási katalógusának, illetve a róluk szóló könyveknek fotóanyagát készítette el. A Magyar Szépmíves Társaság alapító tagja. Jazzfotói elismeréséül, megalakulásakor a Magyar Jazz Szövetség soraiba választotta. 1986-tól tagja a MFSZ elnökségének (vezetője volt az Etikai, a Felvételi, a Művészeti, a Jelölő Bizottságnak és az Escher Károly Alkotócsoportnak). 1990: a Magyar Fotóriporterek Kamarájának (utóbb: Társaságának) alapítója, egy cikluson át alelnöke. 1992–99: a MAOE; 1993–2000: a MÚOSZ választmányainak tagja. 1998-tól a Hungart vezetőségében dolgozik. 2001–06: A Sajtófotó Alapítvány kuratóriumának elnöke. A Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakmai Kollégiumának 1999–2001 és 2007–2009 között tagja.
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A lap 0.012 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo A látogatók száma 2015.02.16-tól: 3076920 | Ebben a hónapban: 21438 | Ma: 753 | jelenleg: 1 | Statisztika |