Ma 2024. május 25. szombat, Orbán napja van. - Holnap Fülöp napja lesz.
   

Naptár
Ke Sz Cs Sz Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

TÓTH MIHÁLYNÉ (BALOGH ERZSÉBET)

matematika-fizika

1964-1992

« Vissza az előző oldalra

 

Non omnis moriar

undefinedA ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium jelenlegi és volt tanárai, dolgozói és diákjai nevében búcsúzom tőled, nem csupán tanáromtól és kollégámtól, hiszen Te sokkal többet jelentettél nekem.

Tanári diplomádat 1956-ban szerezted az Állami Pedagógiai Főiskolán Szegeden, tanári pályádat tanárjelöltként 1955-ben kezdted a Budai úti általános iskolában, majd hat évig a Földvári Károly Általános Iskola tanára voltál. Ries Ferenc megüresedett helyére hívott téged Radványi Józsi bácsi a gimnáziumba 1964-ben, s ezért beiratkoztál az egyetemre és megszerezted a középiskolai matematika szakos tanári diplomádat is az ELTE-n. A gimnáziumi huszonnyolc év alatt nagyon sok diákot tanítottál, öt osztálynak voltál osztályfőnöke. A diákjaidról minden fontos dolgot tudtál, minden diákoddal törődtél, szinte pótanyjuk voltál, de természetes, hogy leginkább azokkal találtad meg igazán a hangot, akiknek matematikus lelkük volt.

1957-ben kötöttél házasságot Tóth-Czifra Mihállyal, Miska bácsival, akinek 50 éven át voltál mindenben hű társa. Számodra a család mindenek felett álló volt. Tudtad magad háttérbe szorítani, hogy Miska bácsi úgy tudja végezni a munkáját, ahogyan tette évtizedeken át. Soha egyetlen percig nem kovácsoltál előnyt abból, hogy ő volt az igazgató, sőt…
Tamás fiadat mérhetetlenül szeretted és nagyon büszke voltál rá. Halálával valami végérvényesen megváltozott az életetekben. De tudtad, hogy a családnak, főleg a négy pici unokának szüksége van rád. Az az érzésem, hogy törékeny alkatod ellenére Miska bácsiban is te tartottad a lelket.
Bármikor találkoztunk, mindig sokat meséltél az unokáidról. Mindegyikre büszke voltál, hiszen kiváló képességű és sikeres mindegyik. Andrisról tudtam a legtöbbet, hiszen őt én magam is tanítottam, de sokat meséltél Julcsi és Zoli eredményeiről is. Legutóbb pedig Böbi doktori disszertációját mutattad büszkén, de fájó szívvel mesélted, hogy a védésen egészségi állapotod miatt már nem tudtál ott lenni. Megígérted azonban neki, hogy elolvasod, s kicsit szégyenlős mosollyal vallottad be, hogy már a címét sem érted.

41 éve ismerlek. 41 évvel ezelőtt kezdtem a gimnáziumot. Az osztályunk téged kapott matematikatanárnak. Az első hetekben lehetett jelentkezni a matematika szakkörre. Én akkor valamilyen okból kifolyólag nem jelentkeztem. Te csak annyit mondtál: „Jössz te még az én utcámba!” Igazad lett, mint annyi mindenben. Azóta is a „te utcádban járok”, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Az első matekversenyemen megyei negyedik helyezést értem el. Én akkor úgy gondoltam, hogy ez nem pálya nekem. Te viszont azt mondtad: „Mucikám, ez fantasztikus!” És elhitetted velem, hogy ez nagyon jó eredmény, és van keresnivalóm ezen a területen. Azt hiszem, itt kezdődött el az igazi együttműködésünk, ami egészen a legutóbbi időkig tartott.

Megadatott nekem, hogy még néhány évig együtt is taníthattunk. Az első napon, amikor bementem az iskolába, felajánlottad, hogy tegeződjünk. Nehéz volt megszokni, hogy egyik pillanatról a másikra tegezzelek, hiszen a saját szüleimet sem tegezem. Leginkább csak azzal a kompromisszummal sikerült, hogy többnyire hozzátettem azt is, hogy Böbe néni. Ezt persze néha sérelmezted, de én úgy éreztem, hogy a tisztelet így kívánja. Sokszor éreztem, hogy érdemtelenül, sokkal jobban bízol bennem, mint én saját magamban. A köztünk lévő majd három évtizednyi korkülönbség ellenére gyakran kérted ki a véleményemet egy-egy feladat megoldása kapcsán, még legutóbb is, amikor otthon meglátogattalak.
Amióta nyugdíjba mentél, évről évre vittem neked a versenyfeladatokat. Nagyon örültél nekik, mert ezzel kicsit úgy érezted, nem szakadtál el az iskolától, a tanítástól, ami az életed volt. Imádtál tanítani. Élvezted, ha olyan diákoknak magyarázhattál, akiknek felcsillant a szeme, amikor megértettek valamit, valami szépet a matematika világában. Gyakran veszem észre magamon, egy-egy reakciómban, mondatomban akaratlanul is azt közvetítem a diákjaim felé, amit és ahogyan tőled tanultam.

Gyakran mondtad a matematikai definíciók kapcsán, hogy azok a legtömörebben, de hiánytalanul tartalmaznak minden szükséges információt. Se többet, se kevesebbet. Ez jutott eszembe, amikor megláttam a gyászjelentődet. Csak a leglényegesebb információkra szorítkozik. Ebből talán csak három szó lóg ki: Non omnis moriar – nem halok meg egészen. Jobban belegondolva viszont ebben a három szóban benne van minden. Hiszen nagyon sokan, nagyon sokat köszönhetünk neked. S amíg mi élünk, te is ott élsz a lelkünkben.

Non omnis moriar.

Drága Böbe néni! Köszönök mindent! Isten Veled!

Volter Etelka


 


 

Böbe néni emlékére

(1935–2018)

 

 Tóth (Czifra) Mihályné, Balogh Erzsébettel nem volt felhőtlen a viszonyom a négy év alatt, mégis jó szívvel tudok emlékezni rá. Elmesélem.

 

Ő kétségkívül elég gyenge matekosnak és nagyon izgága figurának tartott engem, én meg elég gyenge tanárnak őt. Valószínűleg mindkettőnknek volt némi igaza. Mivel dedós módszernek gondoltam a házi feladatokat és a folyamatos jelentkezési kényszert, én csak azon ritka szituációkban nyújtottam föl a kezem, amikor rajtam kívül senki más nem tudta a megoldást. Ilyenkor alig titkolt hitetlenkedéssel nézett rám: ez meg hogy ugrott be neki, amikor senki másnak? Lehet, hogy mégis több van a fejében, csak a linksége miatt nem jön elő?? Én meg nem segítettem neki megoldani a rejtélyt, sokkal jobb titokzatos linknek, mint butának látszani. 

Az időnkénti felvillanásaim hátterében egyébként (általában) a családi háttér rejtőzött: a nagynéném Szombathelyen szintén középiskolai matematika-fizika tanár volt, és adott nekem egy fehér színű Tanári segédkönyvet. Ebben az egyetemi jegyzetre emlékeztető kiadványban az összes feladat eredményét és levezetését megtalálhatta az oktató, mégse kelljen neki folyamatosan számolgatni vagy netán az osztály előtt visszavonhatatlanul leégni. Amikor házi feladatot kellett csinálni, vagy dolgozatra készültünk, gyakran elővettem a könyvet, és ezekből a levezetésekből gyakran jobban megértettem az egészet, mint Böbe néni magyarázataiból. Persze, ez sem volt csodaszer, hiszen bőségesen voltak olyan részek, amelyeket ezzel együtt sem tudtam fölfogni. A házi feladatoknál és a röpdogáknál pedig nem galoppírozhattam el magam: egy hármas-négyes matekos hirtelen ne oldjon meg tökéletesen minden ólomnehéz példát, mert gyanússá válik. Korrekt módon leosztályozott: négyes, és mindketten meg voltunk elégedve.

A jó rendű érettségihez viszont tényleg készülni kellett, ott nem lesz tanári segédkönyv, viszont levezetés meg bizonyítás dögivel, amelyekkel körülbelül olyan viszonyban voltam, mint hóember a hősugárzóval.

 

A mi időnkben (emlékeztek még?) az érettséginek igen nagy tétje volt, természetesen főleg azok számára, akik valami izmosabb felsőoktatási intézménybe jelentkeztek. Az akkori 20 pontos rendszerben ugyanis csak az vihetett magával maximális (10) pontot, aki a felvételi tantárgyakból az utolsó három évben megütötte a jeles (4,51) szintet, és jelesen is érettségizett. Értsd: a négy kötelező tárgyból (magyar, történelem, matematika, német) minimum három ötöst és egy négyest ért el, ez ugye 4,75. Csak ha ez sikerült, akkor jöhetett szóba jó eséllyel az írásbeli és szóbeli felvételi, amire akkoriban az érettségitől teljesen függetlenül kellett készülni. Mivel a többi tárgyból kalkulálható volt a jelesem, ezekkel nem vagy csak nagyon keveset foglalkoztam, annál többet azzal a tárggyal, amelytől kivert a víz, s amellyel utána soha életemben nem akadt dolgom. Ez volt a matematika.  

 

Napi négy-ötórás tanulás – jobban mondva magolás – következett, korán hajnalban már matematikakönyvvel a kezemben sétálgattam a csemői udvaron, így csak a szomszédok néztek hülyének, de legalább nem aludtam el. Úgy tűnik, az extenzív módszer hatásos volt, mert az írásbeli érettségi papírformának bizonyult: amit kellett, megcsináltam, a jeleshez szükséges feladatokhoz meg hozzá sem kezdtem.

Jöhetett a szóbeli. Ahol húztam egy közepesen nehéz tételt, valami ötlépéses bizonyítást, amelynek az első két sora még beugrott, de a többi eltűnt a nagy szürke ködben, hiába gyilkoltam az agyamat.  Már szólítottak, indultam kifelé a táblához, amikor Böbe néni meglátta az arcomon elterpeszkedő reménytelenséget és odasúgta:

– Tudod?

– A végét nem – súgtam vissza az igazságnak megfelelően és a halálba indulók bátorságával, mert kristálytisztán láttam, hogy ha a következő öt percben nem történik valami csoda, annyi a jó rendű matematika érettségimnek. Vagyis nem lesz meg a maximális pontom, nem fognak fölvenni az egyetemre, viszont valószínűleg pár hónap múlva behívnak katonának. Márpedig ki tudja, miért, de valahogy nem így képzeltem el az életem további folyását. 

És ekkor valóban megtörtént a CSODA. Böbe néni egy kis bocsánatkérő mosolyt küldött a bizottság férfi tagjai felé (még 36 évesen is kétségkívül csinos volt, na meg az igazgatóhelyettes felesége), és hozzám fordulva fennhangon mondott két mondatot. Ami ugyan nem maga a megoldás volt, de emlékeztetett rá, hogy ezt a típusú levezetést már hányszor átvettük az órán, és ez éppen elég volt arra, hogy nálam bekattanjon a történet. Mire kiértem a táblához, már meg is nyugodtam. Elmondtam, elfogadták, négyes.

Később megköszöntem neki, de elhárította. Ez a minimum – mondta –, ami egy tanártól elvárható. Egy korrekt tanártól – teszem hozzá mai fejjel, és eszembe jut az a számtalan hasonló oktatási és egyéb életszituáció, amikor éppenséggel nem korrektséggel, hanem durva rosszindulattal találkoztam.

Hogy a becenevének volt-e köze a hatvanas években futó, hihetetlen sikerű gyerekmeséhez, a „Mi újság a Futrinka utcában” című tévés bábsorozathoz, nem tudom. De az biztos, hogy Böbe Baba mosolygós, szimpatikus figurájából sok minden visszaköszönt nekem – különösen a számomra életbevágóan fontos érettségin, 1971-ben.

 

Bogdán Zoltán

undefinedKálvária temető. Fotó: Volter Etelka (2022)
GPS-koordináta: 47.174302; 19.809673

« Vissza az előző oldalra
A lap 0.013 másodperc alatt készült el. | Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo
A látogatók száma 2015.02.16-tól: 2867411 | Ebben a hónapban: 48729 | Ma: 2173 | jelenleg: 1 | Statisztika