Ma 2024. október 30. szerda, Alfonz napja van. - Holnap Farkas napja lesz.

Naptár

GIBA ISTVÁN

fizika-kémia

1965-1967, 1971-1988

Tanár Úr

Épp 40 évvel ezelőtt találkoztam vele először nyolcadikosként a gimnázium nyílt napján. Fizika órát tartott az akkor végzős osztályban. Leginkább derűs, nyugodt természete maradt meg bennem. Bekerülve a gimnáziumba természettudományos érdeklődéssel cseppet sem vádolható osztályunknak ő lett a tanára fizikából és kémiából is.
Azt hiszem, nem kis próbatétel lehettünk számára, de nem emlékszem rá, hogy akár egyetlen alkalommal is kizökkentettük volna nyugalmából. Még akkor sem, amikor az első pados, óra eleji röpdolgozatnál egyik osztálytársunk annyira leste padtársa dolgozatát, hogy nagy igyekezetében még saját neve helyett is padtársa nevét másolta rá a dolgozatra. Amikor a dolgozat kiosztására került sor, sajátos humorával, nagyon emberi módon rendezte le ezt is. Azért számára is emlékezetes maradt az eset, mert kivétel nélkül minden osztálytalálkozónkon felemlegette.
Szerette az osztályunkat, s ha osztályfőnökünk nem ért rá, mindig „Giba Pistára” bízott bennünket, ahogy magunk között neveztük az akkor még igen fiatal tanár urat.

Ha érettségi után találkoztunk, s a diákkorunkban megszokott „csókolom tanár úr”-ral köszöntöttük, következetesen „kezét csókolom”-mal válaszolt, így adva meg a tiszteletet az akkor már felnőttnek tekintett lányoknak.

Tanárként volt iskolámba kerültem vissza, így néhány évig kollégák is lehettünk. Igazgatóhelyettesként, „kisfőnökként” ő látogatta meg először egy fizikaórámat. Vezetőként, kollégaként mindig segítőkész volt.
Pár év után elkerült igazgatónak egy másik középiskolába, de a rendszerváltozás után a város képviselő testületében újra találkoztunk. Igaz, politikailag nem ugyanazon az oldalon álltunk, de ez cseppet sem változtatott addigi kapcsolatunkon. Évekig a város alpolgármestere volt, de az én szememben akkor is az a „tanár úr” maradt, akinek én őt diákként megismertem. Évekkel később tanítottam, sőt osztályfőnöke voltam egyik unokájának. Néha összefutottunk a városban vagy a sportcsarnokban egy-egy meccsen, mindig váltottunk néhány szót, kedvesen érdeklődött munkám és családom felől.

Szívesen jött el az osztályunk találkozóira is, de öt évvel ezelőtt már panaszkodott egészségi állapotára. A legutolsó találkozónkra már nem tudott eljönni, akkor már tudtuk, hogy nem találkozunk többet ebben a földi életben, s hamarosan kaptuk a hírt: Pista meghalt.

Kedves Tanár Úr, kedves Pista! Isten veled, nyugodj békében!

Volter Etelka

2016. november 19-én pénteken vettek végső búcsút Giba Istvántól a gimnázium volt tanárától és Cegléd város korábbi alpolgármestertől.

„Az ómalom holt karjai

között a szél megállt kevélyen,

aztán ottmaradt egészen –

semmit se tud már hajtani.

Akárha percre is megáll

a szél: örökre semmisül meg,

a szív dobogni percre szűnhet –

de az is végleges halál.”

Tisztelt Gyászoló Család, Gyászoló Gyülekezet!

Kedves István!

Baranyi Ferenc örökbecsű sorai segítettek át azon a nehézségen, hogy megfogalmazzam a felfoghatatlant, a megmásíthatatlant, a visszafordíthatatlant: eltávozott közülünk Giba István alpolgármester úr, igazgató úr, tanár úr, az én atyai jó barátom.

„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk” – írja Márai. A Te szolgálatod most véget ért, csak – ahogy katonásan mondják – egy másik szolgálati helyen végzed ezentúl áldozatos munkádat.

A tucatnyi esztendő, amelyet együtt töltöttünk – először a Gimnáziumban majd a Városházán - nem múlik el nyomtalanul. Emberséged, szerénységed, vidámságod, jó kedélyed itt marad közöttünk, s mi jó szívvel gondolunk rád mindig. De Juhász Gyula szavaival:

„Az üdv, a rózsa, a boldog majális

Mind, mind ígéret, mely nem teljesül.

Könnyezve vár a korai halál is:

A sírok ormán késő a derű.”

„ A múló évek, az idősebb életkor csakugyan adnak valamit, amiért érdemes volt elviselni az élet sok fáradtságát, fájdalmas vesszőfutásait.” – olvasom tovább a „Füves Könyvet”, s mintha csak rólad szólnának e sorok.

Mert Te, az évek múlásával tapasztalataidból rendszert tudtál alkotni, és példát adva így élted az életed közöttünk, s így jutottál el abba a kegyelmi állapotba, hogy korelnökként vezethetted az új képviselő-testület alakuló ülését.

Köztisztviselőként ugyan nem tekintett rád a hivatalos nómenklatúra, ezért azt mondhatjuk, hogy úgy éltél közöttünk, mint fehérek között egy európai.

„Mély gyászban szerető, s barát

A sír kövén hasztalan ostromol:

A vég óra hatalmai

A vágyó szem elől elviszik a jelest!” - mondja Vörösmarty.

Én – hogy valami személyeset is megemlítsek – mindig csodáltam a természettudományos végzettségedhez méltó ékesszólásodat. Igyekeztem volna a nyomdokaidba lépni tétova mondataimmal, de sehogy sem sikerült. Azután rájöttem, hogy tőled tanulni érdemes és lehet is, a fennkölt fogalmazást, a gondolatíveket, az emberi,- és szépen szerkesztett, már-már művészi szabályosságot.

Azonos végzettségünk, hasonló érdeklődésünk, egyforma gondolkodásunk, közös munkánk magyarázza az én ragaszkodásomat, s a Te barátságodat. Te nagyon is érteni fogod hát, ha rövidre fogott beszédem végén még egy gondolat erejéig visszakanyarodom a csalhatatlan érzékű költőhöz, aki a sebész késének pontosságával metszi a papírosba az élet esszenciáit:

„A harcot, melyet őseink vívtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Búcsúzom hát, azok nevében is, akik most némán fejet hajtva itt vannak velem: egykori munkatársaid, kollégáid, vezető társaid, és a Képviselő-testület nevében is.

„Sokkal tartozom neki, mert kissé érettem

is halt meg, az én becsületemért és emberi rangomért is.

Ezért a fejfájára ezt írom:

Ismerte az emberi élet értelmét: a részvétet és a becsületet.”

Drága Pistám! Nyugodj békében!

Cegléd, 2016. november 19.

Tűri László

« Vissza az előző oldalra