Ma 2024. november 21. csütörtök, Olivér napja van. - Holnap Cecília napja lesz.

Naptár

VELKEY ANDRÁS

testnevelés

1962-1990

Elment a harmadik is

Velkey András (1930-2017)

A ceglédi gimnázium és a Velkey család évtizedeken át elválaszthatatlanul összeforrt egymással. Gyermekeik és unokáik közül többen ma is az iskola diákjai.

1919 márciusától 1992 júniusáig mindig tanított Velkey nevű tanár az iskolánkban. Ez 73 évet jelent, az iskola 118 évéből.

Az édesapa Velkey János (Velker) 1919-től 1945-ig volt történelem - földrajz szakos tanár a gimnáziumban. Házasságából 10 gyermek született, akik közül három fiú az iskolánkban tanított.

undefined

A Velkey család a harmincas évek végén. A szülők mellett balról áll András, jobbról Pál, az álló sorban balról harmadikként Imre látható

Imre bácsi 1945-től 1980-ig (nyugdíjasként 1992-ig) a magyar nyelvet és irodalmat, valamint a latin nyelvet, Pali bácsi 1955-től 1990-ig matematikát és fizikát, Bandi bácsi pedig 1962-től 1990-ig testnevelést tanított.

undefined

A három Velkey tanár az 1970-es IV. b osztály tablóján

Velkey András, akit a diákok legtöbbször idősebb korában Bandi bácsiként szólítottak, 1930. május 27-én, Cegléden született. A fiútestvérek közül ő volt a legfiatalabb, a tíz gyermek közül a kilencedik.

A II. világháború végén a család fiatal tagjai a szülőkkel együtt nyugatra menekültek. Az édesapa ott halt meg. Visszakerülve Ceglédre a három legkisebb gyermeket Kecskemétre tudták beiskolázni, ahol kollégiumi elhelyezést is kaptak.

Velkey András 1951-ben érettségizett a Katona József Gimnáziumban Kecskeméten. Ezután Szegedre került, ahol 1954-ben a Pedagógiai Főiskolán ének – testnevelés szakon általános iskolai tanár oklevelet, 1971-ben levelező hallgatóként a Magyar Testnevelési Főiskolán középiskolai testnevelő tanári végzettséget szerzett.

Első munkahelye a törteli általános iskola volt, ahol 1953-tól 1956-ig tanított. Ezt követte a ceglédi Táncsics Mihály Iskola 1956-tól 1962-ig. (E sorok íróját itt két évig tanította énekre és testnevelésre, majd négy éven át a gimnáziumban testnevelésre.) Ezután következett a Kossuth Gimnázium, ahol a legendás hírű Ujváry Ferenc tanár urat váltotta fel. Közel egy évtizedig Kürti Bélával együtt ketten tanították a testnevelést, majd a hetvenes és nyolcvanas években Süli Aladár és Tompa Tibor volt testnevelő kollégája. Külön szobájuk, birodalmuk, volt az alagsorban. Átélték az iskolaépület felújításával kapcsolatos nehéz időket. Éveken át nem használhatták a nagy tornatermet, de megoldották a testnevelés tanítását. A kosárlabda sportágat ugyan már előtte is ismerték a gimnáziumban, de igazán Velkey András nevéhez fűződik annak megszerettetése és eredményes művelése. A kosárlabda volt a kedvence. Az iskola fiú- és leánykosárlabda csapata az ő idejében mindig szép eredményeket ért el. 28 év után 1990. december 30-án vonult nyugdíjba.

undefined 2010-ben Velkey Imréről megjelent könyv bemutatóján

1956.február 16-án kötött házasságot Bíró Katalinnal. Négy gyermekük született: András, István, Katalin, Mária. Közülük hárman pedagógusok lettek. Az iskolai munka mellett nagy örömét lelte a kertészkedésben, szerette a Cegléd melletti hobbikertjét. Házias ember volt: szeretett sütni, süteményekkel idős korában is ellátta a családot. Felesége 15 éve halt meg. Sokáig önállóan, majd gyermekei gondoskodó segítségével élt tovább.

2017.február 16-án életének 87. évében csendesen elhunyt.

Gyermekei, unokái, a kiterjedt Velkey család tagjai, nyugdíjas és aktív kollégák, volt tanítványok és ismerősök 2017. február 24-én kísérték utolsó útjára a ceglédi Csengettyűs temetőben.

Dr. Kürti György

ny.gimnáziumi igazgató

Velkey András Emléknap 2017. október 7.

undefined

Az emléknap részletes programja

A Ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák Egyesülete szeretettel meghívja Önt 2017. október 7-én 10 órára a gimnázium dísztermébe, ahol családtagok, volt kollegák és diákok emlékeznek Bandi bácsira.

9.15-10.00 Gyülekező, kötetlen beszélgetés. Ekkor lehetőség lesz az öregdiák egyesületbe való belépésre, tagdíj rendezésére, ill. kiadványok vásárlására.

PROGRAM

Köszöntőt mond Kürti György elnök, nyugalmazott gimnáziumi igazgató

Bevezetőt mond Wachtler György szervező, aki az emléknap
narrátora szerepét is betölti
A Velkey családról tart vetített képes előadást Kürti György
Visszaemlékezések
Ungureán László sportújságíró
Vass Nándor volt környezetvédelmi államtitkár
Bogádiné Velkey Katalin, Bandi bácsi lánya
Süli Aladár a gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára
Bogádi Csaba testnevelő tanár, Bandi bácsi veje
további volt tanítványok
Kötetlen beszélgetés után meglepetésprogram várja a résztvevőket a tornateremben.
Az emléknap zárásaként (kb. 13 óra) a Csengettyűs temetőben megkoszorúzzuk Bandi bácsi sírját.

Visszaemlékezések 1.

Dr. Vass Nándor^* visszaemlékezése

undefined

Velkey András tanár úr emlékére

Az 1964-1968 közötti időszakban, a Kossuth Gimnáziumban Velkey András tanár úr ismertette és szerettette meg velünk a kosárlabda sportágat. Ennek egyik számomra legmeghatározóbb momentuma az volt, amikor harmadikos és negyedikes koromban a téli és tavaszi szünetekben odaadta – a sokunk számára Szentélynek tartott - TORNATEREM kulcsát, hogy bejárhassak egyéni dobóedzést tartani. A bizalomnak és a szeretetnek e megnyilvánulása örök, meghatározó élményt nyújtott nekem.

Iskolánk kosárlabdacsapata 1967-ben (Lénárd Béla, Csipkó Imre, Sallai Imre, Horváth Géza és Vass Nándor, ez volt a kezdőötös) a középiskolás területi döntőbe jutva Egerben két NB II - es háttérrel rendelkező város (Szolnok és Eger) csapatait legyőzte, csupán az akkor verhetetlen – a legendás Gabányi László által vezetett – MAFC csapatától szenvedett vereséget, így nem jutott be az országos döntőbe.

1968-ban a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium csapata ütött el bennünket az országos döntőbejutástól.

Velkey Tanár úr munkáját igyekeztünk meghálálni. Azt hiszem, csapattársaim nevében is mondhatom, hogy a meccseken ő érte is hajtottunk, mert jó volt látni őt önfeledten mosolyogni. Soha nem volt durva és indulatos velünk, diákjaival. Kulturáltsága leginkább a kritikus szituációkban nyilvánult meg.

Velkey tanár úr nevéhez fűződik a Kossuth Gimnázium – ismereteim szerint eddigi legnagyobb – kézilabda sikere, amikor 1968-ban az Országos Középiskolás Kézilabda Bajnokság (Szilády Áron-kupa) döntőjében Kiskunhalason 3. helyen végeztünk. Köszönet illeti őt, hogy a kosárlabdázás mellett a számára nem annyira kedvelt kézilabdázást is érvényesülni hagyta a gimnáziumban. (Ebben segítségére volt Betlendi Miklós - nem testnevelő szakos - tanár úr, aki a területi döntő és az országos döntő mérkőzéseire szeretettel elkísért bennünket.)

Tudom, most nem Irházi Sándor tanár úrra, a Mezőgazdasági Technikum testnevelő tanárára emlékezünk. Ám igazságtalanság lenne nem megemlíteni, hogy a Cegléd város két középiskolájának diákjai közt akkoriban kialakult korrekt és baráti sportkapcsolat két - ceglédi viszonylatban joggal legendásnak nevezhető - pedagógus és sportember, Velkey András és Irházi Sándor viselkedésének és példamutatásának is köszönhető volt.

Velkey András tanár úr soha sem tanított bennünket sportszerűtlen megoldásokra! Tiszta erkölcsű ember volt, ezt a hozzáállást követelte meg tőlünk is.

Győztes mérkőzések után sokat örültünk együtt, mégis úgy érzem, ő több örömöt adott munkája és embersége révén nekünk, mint mi adhattunk neki. Emlékét őrizzük szeretettel és tisztelettel.

Balatongyörök, 2017.09.03.

*Dr. Vass Nándor

1968-ban érettségizett a gimnáziumban, osztályfőnöke Velkey Imre. A Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára volt. Jelenleg nyugdíjas.

Visszaemlékezések 2.

Bogdán Zoltán* visszaemlékezése

undefined

Velkey, kosár, 50

Legendásan kezelhetetlen osztályunk kerek ötven éve, 1967 őszén szállta meg a Kossuth Gimit, de ami sokkal fontosabb, a salakos focipályát és a méreten aluli, ám elegáns tornatermet. Számomra mind a kettő újdonság volt, hiszen olyan faluból érkeztem (Csemő), ahol – Magyarországon valószínűleg egyedülálló módon – sem szabványos focipálya, sem futballcsapat nem volt. Tornateremnek meg alkalmanként az olajozott padlós osztálytermeket nevezték ki az éppen ráérő tanárok, hiszen természetesen képzett testnevelőnk sem akadt.

MILYEN EGY IGAZI TESTNEVELŐ?

Ezért azután élt bennem egy olyan ködös elképzelés, hogy az igazi tornatanár két méter magas, 9,9-re futja a százat, 150 kilót nyom fekve, és a labdával is legalább olyan ügyes, mint Varga Zoli lábbal és Gellér Sándor kézzel. És persze mindenkivel üvölt, minta a fába szorult bölömbika, hiszen ezért fizetik.

Ehhez képest az első órán megjelent egy erős negyvenesnek tűnő (37 volt), vékonydongájú ember, borzalmas, fekete szemüvegben, és szerényen azt állította magáról, hogy ő Velkey András, a testnevelőtanár. Csak azért nem kezdtem el rajta mosolyogni, mert nekem is hasonlóan borzalmas fekete szemüvegem volt, és ismertem az érzést, hogy az ember még pályára sem lép, máris kiröhögik.

Néhány hónappal és jó pár szemüvegtöréssel később, - hol voltak még a kontaktlencsék! - jóindulatúan ajánlgatta is, hogy az okulárét kössem a fejemre valami gumiszalaggal, ő is így csinálta egész életében. Sértődötten visszautasítottam: mi vagyok én, Malvin néni a kalapszalonból, hogy hülyét csináljak magamból? És törtem tovább lelkesen az üvegeket és a kereteket – ötven év óta sem szántam el magam a kontaktlencsére.

Gyorsan kiderült, hogy az osztályunk fiú tagjait – velem együtt – leginkább három sportág érdekli: a foci, a futball és a labdarúgás. Velkey Tesitanár úr a presztízsrangsoromban még lejjebb került, amikor néhány keresztkérdésünk alatt megtörve bevallotta, hogy ő viszont nem igazán szereti a focit. Sőt, nagyon nem szereti. Még sőtebb: egyáltalán nem is érdekli. Mindezt Magyarországon, 1967-ben, a brazilverés után néhány hónappal, Albert Flóri aranylabdájának és a Szuper Fradika fölényes bajnokságának az évében! Megdöbbentő. Sőt. Nagyon, nagyon sőt.

Némi leereszkedéssel megkérdeztük tőle: ha már a Világ Legjobb Játéka ennyire smafu neki, vajon mi az, ami érdekli. A KOSÁRLABDA. Meg a tenisz. És úgy általában minden, ami nem futball. Hát, gratulálunk. Jól megleszünk így egymással.

OSZTÁLYHARC

Később azután összerázódtunk. Mi tanítás előtt, tanítás után és gyakran tanítás helyett is rúgtuk a bőrt az iskolaudvaron, és nagyvonalúan megbocsátottuk neki, hogy mennyire imádja, ha három méter magas fiatalemberek bele tudják gyömöszölni azt a hülyén pattogó labdát a gyűrűnek nevezett vaskarikába.

Amúgy meg túl sok sportszakmai probléma nem akadt velünk, amolyan véletlenszerű „sportosztály” voltunk, tele igazolt játékosokkal: Szabó P., Kazy A. (torna), Wachtler Gy. (futball), Varga S. (kézilabda), Szopori K. (asztalitenisz), Mirity P. (birkózás). És az „amatőrök” között is akadt néhány agyament sportőrült, a legtehetségesebbet közismert szerénységem tiltja megnevezni.

Ha a szakmával nem is, az osztály megfegyelmezésével adódtak azért komoly problémák: sajnálatos módon egy egész rakat igen „agyas”, nagyarcú és nagypofájú siheder gyűlt össze az I. E-ben, akiket leginkább csak napi félórás intenzív ütlegeléssel lehetett volna megfegyelmezni. De leginkább úgy sem.

Velkey tanár úr jó neveltetésére és idegrendszerére kiváló példa, hogy még legtenyérbemászóbb formánkban sem tudtuk arra késztetni, hogy artikulátlan hangon üvöltve elküldjön bennünket a bázakerettyei jó k… nénikénkbe, netán fültövön rugdossa az azt bőven kiérdemlő egyedeket. Nem mondom, próbált néha kiabálni, de hát nem volt igazán falrengető hangja (ének szakot is végzett, lehet, hogy automatikusan kímélte a hangszálait), a kiadós üvöltözés pedig mint tudjuk, mit sem ér zaftos, magyaros káromkodás nélkül. Márpedig a csúnya beszéd neki valahogy kimaradt a szótárából – mint ahogy a célzott fizikai erőszak is.

Tapasztalataim szerint egyetlen ember tudta úgy istenigazából kihozni a sodrából, de ő szinte mindig: a legendás nagykőrösi testnevelő/edző Molnár „Lucifer” Ferenc (1923-2009). Aki egyébként a nagybátyám volt. A kőrösi kosárélet megalapítójának üvöltözős, beszólongatós, anyázós stílusa a bírót, az ellenfél edzőjét, sőt annak játékosait sem kímélte. V.A. különösen ez utóbbit viselte nehezen, néha úgy kellett őket szétválasztani, nehogy verekedés törjön ki.

Kis idő múlva azután persze ő is megtalálta az évszázadok óta igen hatásos pedagógiai fegyvert: a zsarolást. A focit ugyan kezdetben megpróbálta tiltani, de miután látta, hogy ebben az osztályban még a magyar átlagnál is őrültebb futballisták kerültek össze, fegyelmezési eszközként vetette be. Ha az óra első felében rendesen megcsináltuk a rettenetes és valószínűleg tanmenetileg kötelező talajtorna-elemeket, és közben csak kevés nyomdafestéket nem tűrő kifejezés hagyta el a szánkat, a foglalkozás végén akár még futballozhattunk is egy keveset. Nem voltunk olyan helyzetben, hogy Alkotmánybíróság előtt támadjuk meg az ajánlatát, így belementünk. Kleine Fische – gute Fische, mert mégiscsak német szakosok voltunk.

Hogy azért mennyire nem csak a kosárlabda töltötte ki az életét, arra egy külön bejáratú emlék. Amikor harmadikban minden előzmény nélkül állítólag megdöntöttem a nyelesgránát-hajítás gimnáziumi csúcsát (65 méter), addig nem nyugodott, míg valahonnan nem szerzett nekem egy nagyon leharcolt ifjúsági gerelyt. Mondván: aki a 40 dekás gránáttal ennyit tud, az a félkilós gerellyel is képes hasonlóra – az pedig ifjúsági aranyjelvény. Egy fél délutánt rám szánt, hogy a bonyolult keresztlépést megtanítsa, de hiába: 50 méternél soha nem dobtam nagyobbat, a vállam viszont egész életemre tönkrement.

Itt kell megjegyezni, hogy – szemben szaktársai nagy részével – azokat az osztálytársainkon sem nézett át, kezelte le, netán alázta meg őket, akiknek a sors nem sportpályai dicsőséget szánt, magyarul „hótt” ügyetlenek voltak bármilyen testmozgáshoz. A négyesért megkötötte velük a jelenlétre, ruházkodásra és viselkedésre vonatkozó általános szerződést, de nem akarta őket a nagy plénum előtt kiröhögtetni.

KOSÁRLABDA

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy én még gimnáziumi szinten sem tartoztam a legjobb játékosok közé. Tehát a sztárok életét nem igazán ismertem, csak akkori másod-, harmadvonal borzasztó fekete szemüvegén keresztül számolhatok be a Kis Kossuth kosárvilágáról, illetve Velkey tanár úr kosaras életünkben játszott szerepéről.

Mint jó edző, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy öt-hat sztárral nemhogy meccset vagy bajnokságot nyerni, de még egy pörgős edzést levezényelni is képtelenség, Nem is szólva arról, hogy a csapat négyévenként teljesen kicserélődik, márpedig neki évtizedes tervei voltak a gimnázium kosáréletével kapcsolatban.

Mint ahogy arra Ti is emlékezhettek, éppen ezért már elsőben igyekezett megkörnyékezni a magasabb, labdaügyesebb, illetve jobb mozgású gyerekeket, hogy járjanak edzésre – függetlenül attól, hogy fogtak-e már a kezükbe valaha is kosárlabdát. Én speciel nem – a csemői pusztán a foci és a verekedés dívott, nem a basketball. Ja, és enyhén szólva magas sem voltam (174), a Vass Nándi- Wachtler Gyuri-féle vajkézzel is akadtam problémáim, világos tehát, hogy ott volt a helyem a csapatban.

Soha nem derült ki, hogy milyen motiváció alapján – nem volt más jelentkező, vagy mégis látott bennem valami fantáziát – első osztály végén elküldött egy kéthetes, ingyenes, aszódi kosártáborba. A tanfolyamról gyakorló edzői és gyakorló játékvezetői/versenybírói igazolványokkal a zsebemben tértem haza. Ősszel mondtam is neki, hogy mostantól kezdve én vezetem az edzéseket, mert nekem legalább papírom is van róla, de nem nagyon vette a lapot, nem volt egy igazán humoros alkat.

Velkey tanár úr jó érzékkel és hatékonyan tanította a kezdőket, a sportág iránti lelkesedése mindenkire ráragadt. Az egymás elleni játékban pedig nagyon hamar kiderült, ki, milyen sportember: jó adottságú, de esetleg nyűgös, kezelhetetlen sztár, vagy közepes tehetségű, de a falon is átmenő átlagjátékos. A két kategóriát pedig soha nem keverte össze.

Engem például soha nem hitegetett azzal, hogy ilyen-olyan nagyszerű spíler lennék, vagy egyszer netán majd azzá válhatok. Abban az öt-tíz percben, ami egy-egy élesebb meccsen nekem jut, csináljam azt, amiben jó vagyok, irányítóként ezzel tudom segíteni a csapatot. Tehát gyors labdaátvitel, kevés csel, még kevesebb távoli tempó (ne felejtsük el, még a hárompontos idők előtt vagyunk, ugyanúgy két pont járt a nyolc méterről, mint a nyolc centiről elért találatért). Sok passz, néhány betörés, utána leosztás – a többit majd elintézi Velkey Imi meg Fehér Csoki.

De az ellenfél irányítója nehogy virgonckodjon mellettem – mert akkor nagyot csalódik bennem. Mivel ezen a szinten még nem nagyon alkalmazták az emberfogást, mi is általában a 2-3-as zónát védekeztük, legfeljebb a labdafelhozóra léptünk ki szorosabban. Mivel én voltam a legelső és leggyorsabb ember, az ellenfél minden középtávoli kísérleténél atletizáltam előre: védőlepattanó, hosszú indítás, vagy leütöttek, vagy gól. Egyszerű játék ez a kosárlabda.

Mivel legjobb formámban is csak lelkes kiegészítő emberként tarthattak számon, igazi öröm volt, amikor a helyi, városi, megyei, területi (fél)sikerek után a Pest Megyei Hírlap ceglédi mutációs oldalán megjelent egy-egy rövidke írás a meccsünkről (tudósító: -reán, vagyis Ungureán László). Bizony ott állt feketén-feketén, hogy pontszerzők Bogdán 2 meg Bogdán 6. Hogy Fehér 44, Velkey 39, Bernáth 17, az már nem is volt annyira érdekes, ők tudtak kosárlabdázni, én meg nem.

Ezek után az már szinte csoda, hogy életemben egy NB III-as mérkőzést is játszhattam 1970 májusában. Mivel az akkori nagy csapatból öt-hat alapember hiányzott, Velkey tanár úr természetesen kényszerűségből hívott be bennünket, fiatalokat, de nekem az a meccs így is óriási élmény volt: 10 pontot dobtam a döbbenetesen erősnek tűnő Közgáz ellen a Kinizsi utcában! Azon nem kell fennakadni, hogy a végeredmény 133:66 lett – nem ide –, elvégre az alapcsapat is idegenbeli győzelem nélkül abszolválta azt az idényt. Bőven voltak tehát még szintek az OB II-ig, nem is szólva az OB I-ről – ahogy minden bizonnyal Ti is megtapasztaltátok saját pályafutásotok során.

Budapest, 2017. október

*1971-ben érettségizett a gimnáziumban, Tűri Béla osztályában

Visszaemlékezések 3.

Wachtler J. György¹ visszaemlékezése

undefined

Velkey Andrásra emlékezve

1967-71 között jártam a ceglédi Kossuth Gimibe. Rögtön az első testnevelési órák egyikén, számunkra egy új sportággal kezdtünk megismerkedni. Ez volt a kosárlabdázás.

Nyurga, labdás érdeklődésű kamasz lévén tetszett a dolog, mert a tanárunk igen aktívan,
gyors tempóban tanított minket. A tanári ambíció és a diáki érdeklődés találkozott, olyannyira, hogy tavasszal, ELSŐS voltom ellenére elvitt a „nagyokkal” Szegedre.

A Rókusi csarnokban a helyi Radnóti ellen (H. Géza emléke szerint eléggé elvertek minket)
még pályára is küldött. Arra már nem emlékszem, mennyi időre, hány lépést tehettem meg, melyik oldalon volt a mi palánkunk, de azt sokszor hallottam tőle „te lehetsz a Vass Nándi utódja…”

Hogy ez a két dolog mit jelentett, csak azok tudják, akik akkor ott voltak. Én családilag, meg alap érdeklődés miatt a focival foglalkoztam és csodaszámba lehetett venni, hogy ennyire megfertőzött a mi tanárunk egy új játékkal. A szenvedélyességre, a szorgalomra, becsületes játékra nevelése elragadott minket.

Levált a Közgázba áttelepülő „részleg” és hipp-hopp másodikos koromban a kezdőbe tett a menedzser-tanárom. Fehér, Velkey I., Szűcs, Wachtler, Udvardi, így álltunk fel. A társak közül ekkor lehettem közelebb a következő nagyágyúhoz, Hoftihoz, aki Nánditól teljesen eltérő stílusú játékos volt. Míg az egyik vajkezű tempózó, a másik betörésekkel operáló pasas volt, akitől jószerivel csak örökölni lehetett volna a labdát, viszont 30-40 pontot is szórt néha.

Tehát mindkettőjüket a mi Bandink tanította.

Hamarosan, rövid kosaras pályafutásom lecsengése következett. „Belengette” tanárunk, hogy Tatára kerülhetek valami országos serdülő táborba.

Tata, a legjobb magyar sportolók legendás edzőtábora volt, ahol először láttunk, mai kifejezéssel svédasztalos tálalást. Téliszalámit először ettem, bámultuk a súlyemelőket, akik 2-3 kilónyi rántott húst ettek…, azért sport is volt.

Kosárlabdázóként mégse kerültem oda! Ez olyan törést okozott, hogy visszamentem focizni. Velkey tanár úr behívatta apámat, aki városszerte meglehetősen ismert régi sportoló volt, mert talán még tiszteletlenül is viseltem el a kudarcot.
Arra emlékszem, azt mondtam neki „..ugyan Tanár úr, ezzel az alacsonysággal - akkor is 185 centi voltam -, mi lehetek én kosaras berkekben ? Maximum magyar válogatott.”

Pedig a spanyol irányító fenomén, Corbalan volt ekkora, és a csúcskosaras Drazsen Petrovics se volt óriás.

Utána még országos középdöntőkre elvitt, Szolnokon a mafcosoktól, meg a KSI-től kaptunk méretes zakót, de ott voltunk.

Egy év múlva - focista megyei válogatottként – valóban elkerültem Tatára. Aztán labdarúgóként pár NB I - es meccsig vittem mindössze.

Valamilyen módon testnevelő lettem, amit 6. osztályosként határoztam el. Ezt csak azért mondom, mert se Németh Lajos² tanárunknál, se a gimiben a szertorna nem nyomta el a focit, illetve a kosárlabdát. Most kell megtudnom, hogy Bandi vagy esetleg Velő - nem szólítottuk magunk között bácsinak -, azokban az években fejezte be a TF - en a középiskolai tanárit. Tehát tuti, hogy stikában szertornázott, mert ott aztán mást nem tehetett.

Nem rovom én ezt fel hiányosságként, mert személy szerint utáltam a szertornát. Sőt kövezzetek meg most kedves kollégáim, már akkor felesleges baromság volt hat tornaszeren kínlódni! Kosarazni kellett volna többet. Süli Aladár³ két hét alatt készített fel a főiskolai felvételire, igaz a talajgyakorlatom kettő négyzetméteren bemutatható volt.

A portámon mai is van egy kosárpalánk, nagy ritkán dobálok. Lássatok csodát—majd meglátjátok, ha lemegyünk a tornaterembe! Mi minden megmaradt ÖTVEN év távlatából is!

Működik, mert megtanította, megszerettette velünk ezt a micsodát. Csapatszellemre nevelt minket Velkey András tanár úr és sportszerűségre.

Ma már egészen más a játék, jobban „birkóznak”, van hárompontos, tele van reklámszünettel a meccs stb.

De figyeltetek a CEKK tavalyi sikersorozatára, a férfiválogatottunk EB eredményeire?

Ha hiszitek, ha nem, minden ilyen eseményben benne van Velkey Bandi munkája is. Mindnyájan minimum egy morzsát tovább vittünk az Ő értékeiből, elveiből. Hálásan köszönjük!

Nyugodj békében drága TANÁRUNK, soha nem felejtünk el!

Vasadliget, 2017. szeptember 16. (hajnali négy óra)

1.1971-ben érettségizett a gimnáziumban. Osztályfőnöke Tűri Béla volt. Testnevelő tanár, labdarúgó szakedző, ma már nyugdíjas.

2.Ceglédi Táncsics Mihály Általános iskola testnevelő tanára.
3.A gimnázium testnevelő tanára (1973-2010)

undefined Csengettyűs temető. Fotó: Volter Etelka (2022)
GPS-koordináta: 47.178534; 19.796699

« Vissza az előző oldalra