Ma 2024. október 30. szerda, Alfonz napja van. - Holnap Farkas napja lesz.

Naptár

RADVÁNYI NAGY JÓZSEF

történelem-latin

1945-1976

« Vissza az előző oldalra

RADVÁNYI NAGY JÓZSEF (1914-1976)

gimnáziumi tanár, igazgató

undefined

1914.február 24-én született Izsákon. Édesapja Radványi Nagy József földműves gazda.

1920-1924 Az izsáki római katolikus elemi népiskola tanulója

1924-1928 Izsákon a magyar királyi állami polgári fiúiskolában végezte el a középiskola I-IV. osztályát.

1928-1933 A kecskeméti kegyesrendi római katolikus gimnázium tanulója. Az 1931/32. tanévben kegyesrendi újoncnövendék. 1933. június 10-én sikeres érettségi vizsgát tett.

1933-1936 A Kalazantinum, a magyar kegyes-tanítórend hittudományi és tanárképző főiskolájának növendéke Budapesten.

1934-1938 A budapesti kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának és a m. kir. Középiskolai Tanárképzőintézet hallgatója, történelem – latin, ill. 1936/37. tanévtől görög szakon.

1939 júniusában fejezte be egyetemi szakvizsgáit.

1939 októbere és 1941 szeptembere között a m. kir. 34. honvéd határvadász zászlóalj állományában teljesített (sor) katonai szolgálatot.

1941-1942 Gyakorló év.

1942.március 5. Az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság előtt tett pedagógiai szakvizsgát követően megkapta a középiskolai tanári oklevelét.

1942.április 1 – 1943. december 10. A Magyar Iskolaszanatórium Egyesület szentgotthárdi intézetében latin – történelem szakos helyettes tanárként alkalmazták. Közben rendkívüli fegyveres szolgálatot teljesített (1942. január 1 – 1943. december 10.)

1943.december 10 – 1944. november 9. Nagykárolyban a kegyesrendi gróf Károlyi Gimnázium helyettes majd 1943. december 31-től rendes tanára.

1944.januárt 1. Ismét behívták katonai szolgálatra, augusztus 8-tól november 9-ig frontszolgálaton volt.

1944.augusztus 3-án Albert Vilmával kötött házasságot. Két gyermekük született: József 1945-ben, Emőke 1949-ben.

1944.november 10 – 1945. augusztus 31. Az egyesített kecskeméti leány- és fiúgimnázium rendes tanára.

1945.szeptember 1 – 1956. december 31. A ceglédi Kossuth Gimnázium rendes tanára. Latint, történelmet (és magyart) tanított, néhány alkalommal osztályfőnöki megbízást is kapott.

A gimnáziumi évei alatt a következő területeken dolgozott:

1949-1952 között középiskolai történelem szakfelügyelő, tanulmányi felügyelő (megyei ill. minisztériumi szinten).

1952-1953 A Központi Pedagógiai Továbbképző Intézet adjunktusa.

1957.január. 1 - 1976. december 31.(!) a gimnázium igazgatója.

1976.április 4-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki.

1976.december 11-én hosszan tartó betegség után elhunyt. A december 16-i temetésen az iskola nevében Velkey Imre tanár úr búcsúzott.

2001.december 15-én, a 25 éve elhunyt igazgatóra emlékezett a gimnázium. A megemlékezésen részt vettek a néhai igazgató családtagjai, a tantestület nyugdíjas és a város vezetőtestületének tagjai is.

Az emlékünnep programja:

Dr. Kürti György igazgató üdvözli a megjelenteket.
Horatius: Melpomenéhez. Előadja Nyujtó Imre 10.c (latinul) és Palásti Attila 10.b.
Donanobispacem… Énekli a gimnázium leánykara, vezényel Soltészné Lédeczi Judit.
Tóth Czifra Mihály, a gimnázium nyugalmazott igazgatója emlékezik Radványi Nagy Józsefre.
Erdélyi népdalok. Előadja az énekkar, szólót énekel Nyilas Dóra és Zsíros Emese, vezényel Soltészné Lédeczi Judit.
Kiskun Farkas László: Városok. Szavalja Pálinkás Dóra 12.a.
Velkey Imre ny. tanár úr emlékező sorait dr. Kürti György igazgató olvassa fel.
CesarFranck: PanisAngelicus. Énekli a gimnázium leánykara, szóló Szecsődi Georgina, zongorán közreműködik dr. Perneczky Jánosné, vezényel Soltészné Lédeczi Judit.
Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám. Elmondja Borsos Judit 10.b.
Tormis: A dal születése. Előadja az énekkar.
Dr. Fejér István, az iskola egykori tanítványa emlékezik Radványi tanár úrra.
Esti ima. Előadja Szabó Ágnes tanárnő.
Reményi Tibor: Üzenet Ceglédre ’76. Elmondja Jászberényi Tamás 12.d.
Kodály Zoltán: Esti dal. Énekli a gimnázium leánykara, vezényel Soltészné Lédeczi Judit.

Tóth Czifra Mihály, a gimnázium nyugalmazott igazgatójának emlékbeszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaim!

Radványi Nagy József jubileumi ünnepségén meghatottan állok Önök előtt. Ez a megemlékezés, olyan visszatekintést jelent, amely egyrészt a szívünknek kedves, életünk, ifjúságunk meghatározó emlékeit villantja fel, ugyanakkor a visszahozhatatlan múlt szomorúsága, hideg őszi ködként ereszkedik lelkünkre. A tisztelet, az őszinte szeretet azonban áttöri ezt a gátat, és megjeleníti mindannyiónknak a 25 éve eltávozott ember alakját, vonásait, mindenkiben olyan részletességgel, ahogyan önmagában őrzi.

„Vel optima nomina, non appelmando fiunt mala!” Még a legjobb név is megromlik, ha nem emlegetik – írta kedves Horatiusa az Epodoszokban.

Emlékezzünk most együtt!

Én, mint ahogy azt az életútját vázlatosan bemutató, szerény írásomban is tettem, az embert idézem: Az esendő, a néha tévedő, de mindig a jóra, az igazságra törekvő, szigorú erkölcsi felfogású, becsületes személyiséget.

Azt hiszem, hogy minden elismerésünk mellett, e jubileum nem kívánja szoborba önteni kedves alakját, mert nem egy korszakot formáló történelmi hőst, hanem a mindennapok harcának bátor vállalását látjuk elsősorban, életművében. Ez a megállapodásom nem tevékenységének lekicsinylését, hanem inkább annak igaz megbecsülését szolgálja. Ezt én talán mindenkinél hitelesebben mondhatom, mivel az iránta érzett tiszteletem – többszöri felszólítására – sem engedte, hogy valaha is tegezni merjem. Nem félelemből, hanem szeretetből -, hiszen apámat sem tegeztem vissza soha!

„Az igazságkeresésnek nincs más erkölcsi törvénye, mint a megismerés bátorsága.” Akik ismertük, ezt a vakmerőséggel határos bátorságot tiszteltük benne, egy olyan világban, ahol Goethével szólva „tudással, nő a kétkedés is” és ahol „a tapasztalás mindig paródiája az eszmének”.

Ilyen körülmények között kellett neki is nap, mint nap – a maga erkölcsi mércéje szerint – helytállnia. Nem politikai áramlatok, hanem alapvető emberi értékek elkötelezettje volt, ezért vált mindenkor, mindenhol hitelessé! Tekintélyét közvetlensége alapozta meg.

A férj, a családapa, a tanár, az igazgató, a különböző funkciókat betöltő vezető, minden területen ugyanazokat a személyiség jegyeket birtokolta és láttatta: kiszámíthatóan, mindenkor ugyanaz az ember maradt! Nem tudott, de nem is akart másnak látszani, mint amilyen valójában volt. Hatalmas belső energiája rendkívüli feszültséggel párosult, még a legfeszültebb helyzetekben is igyekezett azonban tárgyilagos, mértéktartó maradni. Ez az önerő, visszafogottság őrölte fel idegeit és terhelte meg szívét!

Ha nem az igazságáért kellett síkra szállnia, kitűnt, hogy higgadt, nyugodt, kellemes társasági ember. Csendes szelídsége szinte kiegészítette felesége, Pruntyika (kinek Pruntyi néni, akiről mellesleg alig tudta valaki, hogy a keresztneve Vilma) vibráló, rendkívül dinamikus székely temperamentumát.

Szolid humora át-átszőtte katona történeteit és a baráti beszélgetések minden témáját: különösen kedves gyermekei Jóska és Emőke viselt „dolgainak” felidézését.

Nekem 1958 – vagyis kezdőtanár korom – óta, munkatársam, főnököm volt. Mint sokan mások, én is rengeteget köszönhetek neki!

Mit tőle kaptunk, az a minden helyzetre vonatkozó követendő példa volt! Nem tudom magamban szétválasztani az igazgatót, a kedves, segítőkész baráttól: Radványi Nagy József alakja, személyisége egységes fogalomként jelenik meg, egy kosztolányis „egyedei példány”, egy egész ember, akit Jóska bácsiként szerettem, és őriztek magamban.

„Finis coronat opus” a – vég koronázza a művet – mondja a latin bölcsesség, de bennem mégis úgy él, mint aki minden áldott napi egyforma erőfeszítéssel építette életművét 25 évvel ezelőtti eltávozásának napjáig.

Ha egy jó ember meghal, kicsit mindig rosszabb lesz a világ – valljuk, ezért marasztalásként is szeretnénk alakját megidézni, e jubileumi alkalomból, és emlékét még sokáig, megerősítve, fenntartani. Ha méltató szavaimat hallaná – szinte látom -, amint fejét ingatva, szarukeretes szemüvege fölött rosszallóan rám pillant.

Tisztelem Jóska bácsi szerénységét, éppen ezért rövid megemlékezésemet nem is a magam szavaival, hanem Kis János ideillő verssoraival zárom:

„Szép, ha nevünk megistenül,

Szép, ha dícsértetünk,

De még szebb, ha sejtetlenül

Hasznos magot vetünk!"

Ő ezt tette! Ezért az utódok méltán vésték sírkövére a horaciuszi öntudatos szavakat: NON OMNIS MORIAR…

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Velkey Imre ny.tanár emlékező sorait dr. Kürti György igazgató olvasta fel

Kedves Mindnyájan, vendégeink, tantársaim és az itt lévő tanítványaim, kedves Jóska és Emőke!

1945.augusztus 21-én ketten várakoztunk a ceglédi városháza folyosóján. Még most is jól emlékszem rá: nagyon forrón sütött a nap. Kettőnknek azért is melegünk volt, mert 3 évi katonáskodás, frontszolgálat és hadifogság után igazolóbizottság elé kellett állnunk. Azt döntötték el, hogy alkalmasak vagyunk e tanárként a közszolgálatra.

A várakozás néhány perce elég volt ahhoz, hogy kicsit megismerjük egymást: én magyar-latin szakos tanár vagyok, Radványi Nagy József pedig történelem-latin szakos.

Pár nap múlva megörültünk annak, hogy a Kossuth Gimnázium tanári szobájában újra találkozhattunk. Itt öregedtünk meg és éltünk, dolgoztunk együtt az ő haláláig.

1945-ben még több idős, kiváló tanár tanított nálunk, akik a húszas évek előtt is itt voltak, vagy Trianon után kerültek ide – az én édesapám is. Ő tehát jól megismerhette iskolánk szellemét, talán hallotta régi jó hírét is, ezért rögtön itthon érezhette itt magát.

Az 1945 után következő évek emberpróbáló, jellemformáló idők voltak. Tönkreszabadított hazánkban nem volt se pénz, se posztó, se fizetés. Ezután mindig nőtt a létbizonytalanság. Rákosi átvette a párt, tehát az ország vezetését. Főleg nekünk: magyar-történelem szakos tanároknak jól meg kellett gondolnunk, hogy mit tanítsunk és hogyan neveljük diákjainkat. Ekkor ismertem meg józanságát és bátorságát.

1951 tavaszán a gimnázium udvarán a diákok közül valaki felolvasta azoknak a neveit, akik mint osztályidegenek külön álljanak és a tanteremben is külön padsorban üljenek. Két tanítványom sírva mondta el nekem a történteket. Még aznap délután Ócsai István igazgató úr Budapestre utazott. A következő nap ő, Radványi Nagy József és Vámosi Nándor a régi helyükre küldte az osztályidegeneket. Azt hiszem, hogy ekkor ennek a parancsnak a párt által felizgatott diákok is örültek. Hiszen ők nem az osztálytársaik ellen lázadtak fel, hanem a régi rendszer ellen, amikor a Puszták népe gyerekei, a tanyasiak, a falvak a parasztok, a kisiparosok gyerekei sem járhattak középiskolába.

Az én volt osztályomnak 3 hete volt az 50 éves érettségi találkozója. Itt voltak az osztályharcosok is, ők voltak akkor, régen a legboldogabbak azért, mert egy nap után megszűnt az ellentét, az osztályharc.

1956 októberében a gimnázium ifjúsága és néhány tanára részt vett a Rákóczi úti tüntetésen. Emiatt később sajnos több diák bajba került, pedig csak azt kiáltották: ruszkik haza!

Két nap múlva a tanári kar konferenciára gyűlt össze, ahová meghívta az akkori igazgatót. A folyosón három diákmegbízott várakozott. A tanári kar felsorolta azokat a – nem politikai, hanem jellembeli hibákat, okokat, amiért nem alkalmas többé a gimnázium vezetésére. A diákmegbízottak végül arra szólították föl, hogy többé ne lépjen be a gimnázium épületébe! És valóban, többé egyszer sem lépett be.

Másnap Radványi Nagy Józsefet választottuk meg igazgatónak. Egy latin közmondás azt tanácsolja: „Quidquid agis, pudentes agas, et respice finem” Bármit teszel, tedd bölcsen és nézd meg a következményét!

Most ismertük meg a nyugodt, csendes ember bölcsességét is. Ezután következtek a legnehezebb évek a gimnázium életében. Az idősebb tanárok nyugdíjba mentek, megújult, megfiatalodott a tanári kar.

Több – egyetemet végzett tanítványunk került vissza, jöttek ismertek és ismeretlenek is, tehetségesek, de olyanok is, akik sem tudásukban, sem jellemükben nem voltak közénk valók. Ezeket ő hamar eltanácsolta innen. Neki is köszönhetjük, hogy újra otthonunk lett a tanári szoba. Világnézetünk, politikai felfogásunk nem volt egységes, mégis majdnem nyugodtan mertünk vitatkozni. Mindezért, amik ezekben az időkben történtek, elsősorban ő volt a felelős.

Ő a jubileumi évkönyvünkben a következőket írta: „A 75 éves múlt állomásait áttekintve, sikereiből és buktatóiból okulva a jelen és a jövő korántsem problémamentes feladataira kell összpontosítanunk.”

Ráadásul ekkor kezdődött a gimnázium épületének felújítása is.

Kettőnk barátsága tovább erősödött. Én a magyar klasszikusok művein kívül jól megismertem, olvastam az Erdélyi Szépműves Céh íróit, költőit. Ma talán már megdöbbentő, hogy a legtöbb osztályban fel kellett tennem a kérdést: „Milyen nyelven beszélnek a székelyek?”

Jóska Székelyudvarhelyen ismerte meg azt a kislányt, akit hazamenekített Erdélyből és aki a felesége lett. A székely himnusz köztünk magyar himnusz is volt. Talán neki köszönhetem, hogy a gyermekeiknek, Jóskának és Emőkének osztályfőnöke lettem.

Mi ketten hosszú éveken át együtt mentünk haza végig a Széchenyi úton a Vadász utcáig, ő a következő, Oroszlán utcáig. Az utolsó években többször megálltunk, hamar kifáradt, szívgyógyszert kellett bevennie.

Gyakran emlegette, hogy hamarosan nyugdíjba megy. Megnyugtattam: addig nem mehetsz, amíg nem találsz a tanári karból valakit, akire nyugodtan rábízhatod a gimnázium, a tanári kar igazgatását.

Pár év múlva megdöbbentően váratlanul halt meg. Nagy nehezen tudtam elmondani a tanári kar nevében a búcsúbeszédet. Horatiust idéztem, ezek a szavak vannak rávésve a sírkövére is: „Non omnis moriar” – Nem halok meg egészen. Minden tanár addig él, amíg akad egy diákja, aki emlékezik rá. Ő, a Kossuth Gimnázium volt igazgatója addig fog élni, amíg itt áll a Rákóczi út sarkán a Kossuth Gimnázium épülete, és abban tanulni és tanítani fognak.

Dr. Fejér István, egykori tanítvány visszaemlékezése

Igen tisztelt Igazgató Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mély tisztelettel köszöntöm Önöket és megköszönöm a tisztelt Igazgatóságnak, Tantestületnek, hogy felejthetetlen tanárunk, osztályfőnökünk, Radványi Nagy József tiszteletére a mai megemlékezést megrendezték, s ezen mi, az egykori tanítványok részt vehetünk. Számunkra ez a megemlékezés olyan, mint egy gyertyagyújtás az elment, eltávozott szeretteinkért. Megható és felemelő érzés.

1945 őszén találkoztunk vele, mi voltunk a gimnáziumban első tanítványai. Négy évig volt tanárunk, osztályfőnökünk. Azóta eltelt több mint egy fél évszázad. Embert próbáló, kemény, küzdelmes idők voltak ezek. Erre készített fel bennünket kedves tanárunk és erre emlékezünk ma.

Az emberi emlékezet véges és nem könnyű csaknem kér emberöltő messzeségből visszaemlékezni, de vannak ifjú életünkben olyan, számunkra meghatározó személyek, akiket kitörölhetetlenül őriz meg az emlékezet. Ez különösen jellemző életünket, személyiségünket jelentősen befolyásoló szüleinkre, nevelőinkre, akiktől olyan testi-lelki adományokat, olyan példát, útmutatást kaptunk, melyek hű kísérői, meghatározói lettek életünknek.

Így emlékezünk mi Radványi tanár úrra! Alakját, átlagot messze felülmúló oktató-nevelő tevékenységét, annak igazi értékét rövid idő alatt nem lehet érdemben méltatni. Példamutató, fegyelmezett ember volt. Nyílt, őszinte magatartása mögött a humoros gondolkodású, az élet realitásait józanul felmérő, hazafias gondolkodású ember volt. Szerette, megértette tanítványait és bizalommal volt irántuk. Tanári, nevelői és később vezetői munkásságát korának adott körülményei között lehet és kell értékelni. Kiemelkedő képessége és egyénisége e körülmények alapján még inkább tiszteletre méltó.

Személyéről, alakjáról fél évszázad után is jóleső érzés szólni és emlékezni. Személye és megjelenése önkéntelenül is kiváltotta a tiszteletet. Nem várta és nem kérte, magatartásával érdemelte ki tanítványainak, pályatársainak és embertársainak tiszteletét és elismerését. Élete, munkája hivatás volt é azt az ifjúságnak szentelte. Még felnőtt korunkban is mindenkor, mindenkinek nyújtotta segítő kezét. A tőle kapott nemes eszmékkel és tudománnyal gazdagabb lett életünk. Mindannyian vittünk magunkkal életünkbe valamit, amit tőle kaptunk, tudást és emberséget.

Alakja, személyisége, nevelő munkája tudatosan vagy tudat nélkül, de tovább él bennünk, tanítványaiban és az utódaiban. Szerencsések voltunk, hogy életünk oly fontos időszakában, a lázongás és az éretté válás idején egy kiválón tanár és nevelő állt mellettünk.

Adassék tisztelet és méltó emlék ennek a nagyszerű embernek, tanárnak, nevelőnknek, Radványi Nagy Józsefnek!

Köszönet a ceglédi Kossuth Gimnázium vezetésének, hogy így emlékezik meg szeretett és felejthetetlen tanárunkról. Nemes tett ez a mai megemlékezés. Kérjük és kívánjuk, legyen ez követendő példa iskolánk történetében, mert a múlt a jövő megbecsülése. Szívből kívánom, adjon a Gondviselés sok ilyen tanárt iskolánknak és nemes utódokat, akik megemlékeznek.

Megjelent: A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Értesítője a 2001/2002 -es tanévről. Cegléd. 2002.

undefined Kálvária temető. Fotó: Volter Etelka (2022)
GPS-koordináta: 47.173871; 19.810382

« Vissza az előző oldalra