Naptár
|
GYÖRE CSABAÉrettségi éve: 1973 nappali tagozat d osztály Cegléden született 1955. ápr. 30-án. Édesanyja Kovács Irma, az abonyi Somogyi Imre Általános iskola egykori magyar-történelem szakos tanára és igazgatóhelyettese. Általános iskolai tanulmányait a Szelei úti Általános Iskolában, a középiskolát Cegléden, a Kossuth gimnáziumban végezte 1973-ban. Sok tanulmányi és egyéb versenyen vett részt, legtöbbször dobogós helyezéssel. Iskolás évei alatt versenyszerűen úszott, tagja volt a művelődési ház néptánc és színjátszó csoportjának. Egész életét végigkísérte a tanulás. Pécsett végzett magyar-történelem szakos tanárként, majd Baján német nemzetiségi szakon szerzett képesítést. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán „állampolgári és társadalmi ismeretek” szakon végzett. Az elsők között volt, aki a posztgraduális képzés keretében történelem tantárgyból megújított a diplomáját. Rendszeresen kivette részét Abony város közéletéből is. Alapító és vezetőségi tagja volt a Múzeum Baráti Körnek. Szakszervezeti vezetőként segített kollégáit a problémáik megoldásában. Társszerzője volt az „Abony helytörténeti és helyismereti tankönyv”-nek. Részt vett „Az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola története képekben” című kiadvány szerkesztésében. Levéltári kutatások eredményeképpen megírta „A polgári oktatás története Abonyban” című tanulmányát. Írásai jelentek meg az Abonyi Naplóban. 1978-ban kötött házasságot Földi Magdolna tanárnővel. Két gyermekük született, Zoltán és Ádám. 2017. április 22-én hunyt el. Az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma 2017 évben posztumusz Abonyiak Abonyért kitüntető díjban részesítette.
K.T. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A lap 0.017 másodperc alatt készült el. |
Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo A látogatók száma 2015.02.16-tól: 3178792 | Ebben a hónapban: 7621 | Ma: 901 | jelenleg: 3 | Statisztika |