Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea napja van. - Holnap Emma napja lesz.

Naptár

JÁN LÁSZLÓ

magyar-angol

1954-1956

undefined 1931.május 5-én született Győrben. 1949-ben érettségizett Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, amelyet 1948-tól József Attila Gimnáziumnak neveztek. Vallásos nevelést kapott, egész életében gyakorló, hívő katolikus ember volt. 1954-ben végzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen, magyar-angol szakon.

1954-ben jött a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba, ahol elsősorban magyar irodalmat és nyelvtant tanított. Ceglédről 1957 augusztusában került Csévharasztra, ahol osztatlan általános iskolában tanított, három hónap után pedig Balatonfüredre, a Lóczy Lajos Gimnáziumba. Itt már elsősorban az angol nyelvet tanította. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen angol nyelvből igen sok diákja indult és jutott a döntőbe és az első tíz helyezett közé.
Az angol tanítását „füredi csoda”- ként emlegették. A minisztérium tanítási módszerei miatt indította el az iskolájában az angol nyelvi tagozatot. Angol nyelvből Fejér, Veszprém, és Zala megyében megyei szakfelügyelő is volt. A rendszerváltás után egy évig a Regionális Oktatási Központban dolgozott. Három megye nyelvoktatási problémáinak referense lett. Közel 40 cikke jelent meg elsősorban a tehetséggondozás, a nevelés, az ifjúságvédelem tárgykörében. 63 évesen 1994-ben ment nyugdíjba. Balatonfüreden élt.

Kezdő tanárként Cegléden a gimnáziumban hamar a diákok egyik kedvelt tanára lett. A diákok részére önképzőkört szervezett (kulturtanácsnak nevezték, mert az önképzőkört kifejezést nem lehetett használni). Iskolai szintű színdarabokat rendezett. Keze alatt indult a pályája Piróth Gyulának, ki később színész lett.
’56-ban a ceglédi gimnazista diákok vezetőjüknek tartották. Csendes István, aki később a városi forradalmi bizottmány tagja lett, kérte, hogy vezesse az október 26-án szervezett felvonulást. Nem tehette, mert a tantestületi döntés az volt, hogy a diákok ne vegyenek azon részt, mert veszélyes. Ennek ellenére ott volt a felvonuláson. Németh Ferenc gimnáziumi igazgató leváltásában jelentős szerepet játszott. Egyike volt azoknak, akik közölték az igazgatóval a diákság kérését, ennek hatására az igazgató lemondott és október 31-én távozott Ceglédről. A diákság és a tanári kar az igazgató távozása után háromtagú tanári vezetőséget választott, akik irányították az iskolát. Ebben egyik személy a fiatal Ján László volt. Az 1957 elején megalakult iskolai diákszövetség segítő tanára lett. 1957 márciusában letartóztatták. Cegléden, majd Vácon volt vizsgálati fogságban. 10 nap után vád nélkül hazaengedték. A kihallgatásán az volt a legfőbb kérdés, miért tartotta Németh elvtársat rossz embernek, miért akarta, hogy eltávozzon, milyen szerepe volt az igazgató leváltásában? A tanév végén büntetésből helyezték át Csévharasztra. Még 1957. október 23-án is keresték Cegléden a gimnáziumban, de akkor már nem volt itt.
A régi diákok visszaemlékezései alapján egyértelmű, hogy Ján Lászlónak meghatározó szerepe volt a gimnáziumi 56-os eseményeiben. Ceglédi diákjaival folyamatosan tartotta a kapcsolatot. 60 év után is akadt olyan ceglédi diákja, akivel interneten leveleztek.

1990 és 1994 között tagja volt a balatonfüredi önkormányzat képviselő-testületének. Nyugdíjazása előtt egy évig a Regionális Oktatási Központ szakfelügyelője lett, végül hatvanhárom éves korában, 1993-ban vonult nyugállományba. 1995-től országos nyelvészeti szakértői munkát végzett. 1983-tól 1995-ig tagja volt az Akadémiai Filológiai Társaságnak. A Veszprém Megyei Akadémiai Bizottságba 1983-ban lépett be.

2006 őszén, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a gimnázium október 26-át iskolai emléknappá nyilvánította. Erre a napra meghívták Ján Lászlót is. Én ekkor ismertem meg személyesen a tanár urat. Előtte interneten vettem fel vele a kapcsolatot. Örömmel és megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy 50 év múltán is emlékeznek rá a ceglédi gimnáziumban, számon tartják és számítanak rá. Sosem felejtem el az a pillanatot, amikor október 25-én este belépett az igazgatói szobába. Bemutatkozott, megölelt. Pár perc beszélgetés után úgy éreztem – talán ő is -, hogy már nagyon régóta ismerjük egymást.

Ezerkilencszázötvenhat 50. évfordulóján az iskolai esti ünnepségen Ján László mondta az ünnepi beszédet. Ekkor így vallott Ceglédhez való viszonyáról:
„Az első szavam legyen a hála. Őszinte köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik életem alkonyán lehetővé tették számomra, hogy még egyszer szólhassak abban a városban, abban az iskolában, ahol tanári pályám vagy talán életem legboldogabb három évét tölthettem, ahol tanítványaimtól a legtöbb szeretetet kaptam, ahol olyan tantestületben dolgozhattam, amely mindvégig példaképül szolgálhatott. Ez a három év adott hitet, hogy érdemes a fiatalokért, tehetségük kibontakoztatásáért, jellemük formálásáért munkálkodni, Ez a három év adott erőt, hogy 56 örökségét, mint pislákoló gyertyalángot féltve ápoljam ….”

Doktori disszertációjának bővített kiadása 1986-ban jelent meg nyomtatásban. Munkásságát többször ismerték el kitüntetéssel: 1983-ban Kiváló Munkáért, 1989-ben Kiváló Pedagógus, 1993-ban pedig Balatonfüred Városért kitüntetést kapott.

Cegléd Város Önkormányzata 2016-ban a város díszpolgárának választotta. Ekkor már beteg volt, ezért kitüntetést otthonában Hegedűs Ágota alpolgármestertől vette át. Feleségét rá egy évre vesztette el. Ez tovább nehezítette életét. 2017 végén Veszprémbe került, öregek otthonában élt. Telefonon még többször tudtunk beszélni. Mindig köszönte az érdeklődést, és azt, hogy nem felejtettük el. Idén László napon már nem vette fel a telefont.

2018.augusztus 2-án hunyt el.

Temetése 2018. augusztus 29-én volt a balatonarácsi temetőben. Tisztelői, volt tanítványai, balatonfüredi barátai mellett a temetésen részt vett Cegléd város képviseletében Hegedűs Ágota alpolgármester. A város koszorúja mellett a Ceglédi Kossuth Gimnázium Öregdiák Egyesülete nevében Volter Etelka igazgatóhelyettes is elhelyezte a kegyelet virágait.

Kürti György
nyugalmazott gimnáziumi igazgató

Megjelent:http://cegledipanorama.hu/2018-08-29/elhunyt-dr-jan-laszlo-cegled-diszpolgara/2018.augusztus.29.

Dr. Ján László, a gimnázium egykori tanára 2016. szeptember 24-én Cegléd Város Díszpolgára elismerésben részesült. A Kossuth-napokon a díjat a polgármestertől dr. Kürti György ny.gimn. igazgató vette át. Ján Lászlónak a lakóhelyén Hegedűs Ágota alpolgármester adta át a kitüntetést.

undefined Dr. Ján László tanár úr 1931. május 5-én született Győrben. 1949-ben érettségizett Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Vallásos neveltetése révén ma is gyakorló hívő katolikus ember.

Diplomát 1954-ben szerzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen magyar- angol szakán. Ekkor került a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba, ahol elsősorban magyar irodalmat és nyelvtant tanított. Innét 1957-ben Csévharasztra került, majd Balatonfüredre.

Angol tanítását „füredi csoda”- ként emlegették. A minisztérium az ő tanítási módszerei miatt indította el iskolájában az angol nyelvi tagozatot.

Megyei szakfelügyelő is volt angol nyelvből, a rendszerváltás után pedig a nyelvoktatási problémák referense lett. Közel 40 cikke jelent meg elsősorban a tehetséggondozás, a nevelés, az ifjúságvédelem tárgykörében. 63 évesen, 1994-ben ment nyugdíjba.

Jelenleg is Balatonfüreden él. Szeretett városának korábban 4 évig önkormányzati képviselője volt.

Eddig az életrajzi és szakmai munkásságot felölelő történetről. Dr. Ján László életútján, pedagógiai eredményein túl azonban az 56-os ceglédi diákság szeretetteljes emlékezete alapozta meg a „Cegléd Város Díszpolgára” kitüntető cím odaítélését:

„A JÁN TANÁR ÚR” - régi ceglédi diákjai a mai napig így emlegetik. Hangjukban a legmélyebb tisztelettel és a legnagyobb szeretettel ejtik ki nevét.

Ifjú tanárként került a ceglédi gimnáziumba, ahol a diákok hamar megkedvelték őt. Sokat követelt, de sokat is nyújtott számukra, elsősorban magából adott. Mindössze három évet töltött Cegléden, de ez a három év meghatározó volt mind az ő, mind a tanítványai életében.

1956-ban a gimnazisták kérése ellenére, tantestületi döntés miatt nem vállalhatta, hogy vezesse az október 26-án szervezett felvonulást. Az akkori igazgató leváltásában viszont jelentős szerepe volt.

Az is felvetődött a diákság körében, hogy Ján tanár urat kellene a forradalmi bizottság élére választani. Az új, háromtagú tanári vezetőség egyike az akkor 26 éves Ján László volt. A Tanár Úr tehát jelen volt, ott volt a diákjaival.

1957 márciusi letartóztatása után először Cegléden, majd Vácon volt vizsgálati fogságban, ahonnan 10 nap után vádemelés nélkül hazaengedték. A tanév végén büntetésből helyezték át Csévharasztra.

A régi diákok visszaemlékezése alapján egyértelmű, hogy a tanár úrnak meghatározó szerepe volt a gimnázium 56-os eseményeiben. Ceglédi diákjaival évekig tartotta és sokukkal jelenleg is tartja a kapcsolatot.

Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján így fogalmazott Ján tanár úr:

„Az első szavam legyen a hála. Őszinte köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik életem alkonyán lehetővé tették számomra, hogy még egyszer szólhassak abban a városban, abban az iskolában, ahol tanári pályám vagy talán életem legboldogabb három évét tölthettem, hol tanítványaimtól a legtöbb szeretetet kaptam, ahol olyan tantestületben dolgozhattam, amely mindvégig példaképül szolgálhatott. Ez a három év adott hitet, hogy érdemes a fiatalokért, tehetségük kibontakoztatásáért, jellemük formálásáért munkálkodni, Ez a három év adott erőt, hogy ’56 örökségét, mint pislákoló gyertyalángot féltve ápoljam….”

A forradalom 60. évfordulóján mi köszönjük meg Ján tanár úrnak, hogy része lett Cegléd történelmének, hogy röpke három év alatt olyan mély nyomot hagyott a tanárok, a diákság és a város életében, melynek nyomán a mai napig szeretettel gondol rá és beszél róla mindenki.

Köszönjük, Tanár Úr!

A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium az 1956-os események 50.évfordulójának tiszteletére iskolai emléknappá nyilvánította október 26-át.

Dr. Ján László az 50.évfordulós ünnepségen. Fotó: Kisfaludy István

2006.október 26-án - az első alkalommal megrendezett emléknapon - a gimnázium díszteremben megtartott esti rendezvényen, dr. Ján László mondott ünnepi beszédet.

Tisztelt igazgató úr, kartársaim, kedves öregdiákok és ifjú barátaim!

Az első szavam legyen a hála. Őszinte köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik életem alkonyán lehetővé tették számomra, hogy még egyszer szólhassak abban a városban, abban az iskolában, ahol tanári pályám vagy talán életem legboldogabb három évét tölthettem, ahol tanítványaimtól a legtöbb szeretetet kaptam, ahol olyan tantestületben dolgozhattam, amely mindvégig példaképül szolgálhatott. Ez a három év adott hitet, hogy érdemes a fiatalokért, tehetségük kibontásáért, jellemük formálásáért munkálkodni. Ez a három év adott erőt, hogy 56 örökségét, mint pislákoló gyertyalángot féltve ápoljam. Ott szólhatok ma, ahonnan a zsarnokság száműzött. Erről a csodálatos lehetőségről, ajándékról álmodni sem mertem. Köszönöm, nagyon köszönöm.

Ha néhány példával, emlékemmel sikerül bizonyítanom, hogy ezek nem hangzatos szólamok, akkor nem jöttem hiába.

Az elmúlt napokban országszerte 56 örökségéről beszéltek, főleg a pesti srácokra, a harcok hőseire, a megtorlás mártírjaira emlékeztek, pedig ez az örökség ennél sokkal több. Ez annyi, mintha az 1848-as szabadságharcot csak néhány győztes csatára vagy az aradi vértanúkra szűkítenénk le. Pedig Kossuth sokat emlegetett ceglédi beszéde is csak pusztába kiáltott szó lett volna, ha nincs előtte egy reformkor, mely szívekbe véste a haza iránti kötelesség eszméjét. A ceglédi gimnáziumnak is megvolt a maga reformkora, melynek egyik kiemelkedő fóruma az l955-ben megalakult önképzőkör lett. Diákok kezdeményezésére alakult és a „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül” jelszó alapján működött. Megértették, hogy a nemzetnek művelt, becsületes, hazaszerető, tehetségét felszínre hozó fiatalokra van szüksége. Hogy mennyire komolyan vették, arra bizonyítékok a mindig zsúfolt termekben tartott előadások, a kiírt rajz, fotó, vers, novella, szónoki beszéd, karikatúra pályázatok, szavalóversenyek, a megalakuló öntevékeny szakkörök. A Csalódásokat előadó színjátszó csoport két év alatt olyan tehetségeket hozott a felszínre, mint Piroth Gyula, akiből neves színész lett, avagy Ráckevei István, akiből kiváló adottságai alapján az ország egyik nagy színészegyénisége lehetett volna, ha nem kell a forradalmi szerepvállalása miatt menekülnie. Itt most nincs mód arra, hogy a többieket név szerint felsoroljam, de mély tisztelettel emlékezem meg mindannyiukról. Hogy ma is megérdemelnék a főhajtást, arra az októberi napok adtak választ.

A fővárosi események hírére a fiatalok túlnyomó többsége, élükön az önképzőkör népszerű alakjaival felvonult. Nem törtek, zúztak, nem randalíroztak, hanem énekeltek, szavalatot hallgattak, követeléseket fogalmaztak. Az akkori rendszer is a jól ismert szólamokat sulykolta: a legfőbb erény a kormányhoz való hűség, minden más a reakció, a nacionalizmus, a szélsőjobb, a népellenes irányzatok malmára hajtja a vizet. Ha 56-ban a fiatalság a ma oly divatos szólamok mögé bújik, mint „az én nem politizálok, minden politikus egyformán hazudik, lop, önző karrierista”, akkor üresek lettek volna az utcák. Ők nem hitték el, hogy az a csőcselék, mely jogokat, szabadságot, igaz szavakat követel, hanem az, amely hazudik, butít, félrevezet. A forradalom névtelen kis hősei vállalták a bukás és a megtorlás kockázatát. Ők is megérdemlik, hogy fejet hajtsunk előttük.

Vajon csak a megszépítő messzeség, az emlékezés emeli oltárra ezeket a fiatalokat? Hadd tallózzak hát bizonyítékért emlékeim között! Épp 50 évvel ezelőtt egy kedves tanítványom toppant elém a folyosón. Arra kért, hogy szervezzem meg a diákság tüntetését. Mint tanár nem vállalhattam ennek felelősségét. Erre ő állt a fiatalság élére. Pár óra múltán ott menetelt a tömegben, mely élő falat akart vonni a Pest felé robogó tankok elé. A fejek fölé engedett sorozattól megrémült emberek sorra ugráltak el a páncélos elől. Csak ő nem mozdult. Most is látom a halálra készülő gyerekember falfehér arcát, az ösztönösen maga elé tartott karját. Szinte az utolsó pillanatban egy tanára rántotta el. A forradalmat követő megtorlás elől ő is külföldre menekülhetett volna, de ahogy a tank előtt, úgy most is maradt. Vállalta a kínzást, a magánzárka borzalmait, az internálást. Barátságát ma én érzem kitűntetésnek. Csendes Istvánnak hívják.

Egy másik tanítványomat saját bevallása szerint az ávó azért engedte pár napnyi eltávozásra, hogy besúgóként hamis adatokat gyűjtsön rólam. Ő inkább a becsületet és a börtönt választotta.

Nem mulaszthatom el, hogy ne szóljak egyik váci emlékemről. A cellában együtt ültem egy idősebb, szívbeteg, gyógyszereitől megfosztott ügyvéddel, meg egy 17 éves ceglédi fiúval. Az ávósok kedvenc reggeli szórakozása az volt, hogy valószínűleg találomra kiszemeltek valakit a rabok közül, eszméletlenségig kínozták, verték, hogy a többiek hallgathassák könyörgését, halálordítását. Tőlünk az öreget intették ki. Tudtuk, hogy ő ebbe a gumibotozásba belehalna. A fiú néhány másodpercnyi vívódás után úgy tett, mintha őt invitálták volna egy kis kezelésre. Felugrott, kiment. Amikor visszalökték, csak annyit mondott: „Nem is fájt annyira.” Döntsék el, vajon csak az én emlékezetem faragott-e belőlük hősöket!

Szándékosan nem a forradalmi hevületben életüket áldozó, kockáztató mártírok alakját idézem, hiszen ma más napokat élünk, de ők, a becsületükért, másokért, eszméikért üldöztetést vállaló fiatalok ma is követhető és követendő példaképek. Lehet, hogy épp bennük kell keresni 56 igazi örökségét?

Igen, voltak maradandó örökséget hagyó hőseink, de azon már eltűnődöm, hogy mennyien vannak, akik vállalják e hagyatékot. Jogos a kétely, amikor azt hallom egy diáklány szájából, hogy nincs olyan eszme, melyért akár a legkisebb áldozatot is meghozni érdemes lenne. Azt olvasom, hogy a középiskolások tekintélyes része ma már azt sem tudja, ki volt Mansfeld Péter, Maléter, Mindszenty, Nagy Imre. Riadtan látom, hogy nemzeti ünnepeinken, kulturális, társadalmi, politikai rendezvényeken alig bukkan fel egy-egy fiatal. Elkeserítő hallani igazgatók panaszait, hogy sorra szűnnek meg szakkörök, színjátszó vagy népi táncos csoportok, természetjáró szakosztályok, mert nincs érdeklődő, de tanár is alig, aki vállalná, hogy néhány órát szakítson diákjai számára. Fél évszázaddal ezelőtt még gyönyörködve látogattam egy Velkey Imre, egy Dizseri Sándor, egy Száry Lajos magyaróráit, hogy lássam, miként csíráztatják a szellemi terror ellenére a magot a hó alatt, hogy a virág egy napon kibontsa szirmait, majd meghozza gyümölcsét az igaz kultúrára éhes, a tehetségét kibontani vágyó, becsületes, hazáját szerető fiatalt. A fél évszázaddal ezelőtt megírt önképzőköri napló megsárgult lapjai tele vannak programokkal, önként vállalt irodalmi beszámolók terveivel. Fél évszázaddal később az érettségi előtt álló diák vállvonogatva vallja be, hogy életében csak egy történelmi regényt olvasott, de arra sem emlékszik. Tanúi lehetünk 56 öröksége elherdálásának. Nem siratni akarok, hanem ébreszteni.

Volt-e értelme börtönnek, kínoknak, üldöztetésnek? Ahhoz, hogy igennel tudjak felelni, vissza kellett térnem oda, ahonnan elindultam, Ceglédre.

Jó tudni, hogy van még egy iskola, melynek igazgatója, tanári kara emléknappá nyilvánítja a város forradalmának nyitányát. Jó látni a zászlók alatt felvonuló, fegyelmezetten ünneplő diákokat, újra hallani azt a bizonyos szavalatot, csodálatos érzés megölelni az öregdiákokat, üdvözölni azokat a tanítványaimat, akik akkor társaim voltak egy ügy szolgálatában, 56 örökségének megteremtésében. Sok Kossuth Lajos Gimnáziumot kívánok ennek az országnak. Köszönöm, hogy feléledt bennem egy évek óta halódó remény. Áldjon meg benneteket ezért a visszatérő hitért az Úristen!

Megjelent: ’56 a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban : Visszaemlékezések : Iskolai emléknap 2006. október 26. Összeáll. és szerk. dr. Kürti György, Mezeiné Kónya Terézia. Cegléd. 2008. p.142-145.

« Vissza az előző oldalra