Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van. - Holnap Etelka napja lesz.
   

Naptár
Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

ÜZENET EGYKORI ISKOLÁMBA

oldal:1/1 bejegyzés:1/1

Reményi Tibor: Történetek, töredékek

Történetek, töredékek

 

Tanáraink kiválóak voltak, és új igazgatónk, Radványi Nagy József, akit 56-ban választottunk igazgatóvá okosan, emberségesen irányította az iskolát. Nagy középiskolának számított a ceglédi Kossuth Gimnázium, hiszen amikor mi érettségiztünk 900 diákja volt. Sokan jártak be Monortól Nagykátáig, és Abonytól Törtelig. 1958-tól logikát, pszichológiát és etikát is tanultunk, rendes kötelező tantárgyként. Az oroszon kívül latint, angolt, németet, franciát és olaszt is lehetett felvenni. Én például oroszból, latinból és angolból is érettségiztem. Feléledt az önképzőkör, amelynek a fiú tanulók képviseletében én lettem az elnöke. Tanár elnökünk Dizseri Sándor magyar-történelem-orosz szakos tanárunk volt, nagy hírű pedagógus dinasztia tagja. Országos hírű tanáraink voltak még Velkey Imre és Velkey Pál, Horváth Zoltán, és Kürti Béla.

 

Fiatal matematika-fizika tanárunkhoz, Tóth Mihályhoz szinte baráti kapcsolat fűzött. A nagy múltú, gazdagon felszerelt fizikaszertárunkat közösen rendeztük, válogattuk az 50-60 éves, nem egyszer ismeretlen rendeltetésű eszközöket, közben sokat beszélgettünk nemcsak fizikáról, hanem művészetről, etikáról, filozófiáról. Itt kell megemlítenem, hogy az 1903-ban megnyílt főgimnázium fizikai előadó terme még 1958-ban is párját ritkította. 100 ülőhely volt az emelkedő padsorokban, és a katedra előtt hosszú munkaasztal volt, beépített sűrített levegő, gáz és vízcsapokkal, a csigákon gördülő kettős nagy tábla mögött, pedig egy kb. 2,5x1,5x1,5 m-es vastag üvegfalú medence volt, világítással ellátva a hidrosztatikai kísérletek, az Archimides-törvény stb. szemléltetésére. A tábla bal oldalán (a padokból nézve) pedig villamosságtani szemléltető szekrény volt, alul különféle egyen és váltakozófeszültségű generátorokkal, meghajtó motorokkal, a szekrény előlapján, pedig a hozzájuk tartozó kezelőszervekkel és nagy kerek kijelző műszerekkel. Lehetett gerjesztést, fordulatszámot, kapocsfeszültséget, terhelő áramot szabályozni. Sajnos ezt a szekrényt már nem tudtuk újra üzembe helyezni (már nem emlékszem, hogy mi miatt, talán azért, mert eredetileg 110 V feszültségre készült, és az iskolának nem tellett kellő teljesítményű 220/110 V-os transzformátorra és arra, hogy ezt valaki szépen beépítse a szekrénybe.) Volt a szertárban un. oktató rádiópad is, ami abból állt, hogy fokozatonként össze lehetett rakni (dugaszolni) különféle bonyolultságú rádióvevőt, kezdve a kristálydetektorostól a 3+1-es nagy teljesítményű készülékig. Minden alkatrész és kapcsolódás látható volt, a nagy impregnált deszkalapon kiterítve,- mintha a mai felület szerelt technológia őse lett volna, csak 100-szoros méretben.

 

Már akkor komolyabban elkezdtem rádiótechnikával foglalkozni, otthon építettem különféle masinákat, jól működő 2+1-es készüléket, hangerősítőt stb. Tóth Miska (ahogy becéztük) rám bízta a rádió szakkör vezetését, nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor a rádiózásról tanultunk, és azt mondta: "No mindehhez a Reményi Tibi többet ért..." 

 

Kürti Béla bácsi zseniális testnevelő tanár és sportedző volt. Országos bajnokokat, olimpikonokat nevelt a ceglédi lányokból. Füle Judit karrierje az ő sikere is volt. Füle Jutka egy évvel volt nálam idősebb, és kisgyermek korában csípőficammal küszködött. Az orvosok és Kürti tanár úr segítségével 12 éves korában már semmi nyoma nem volt a csípő rendellenességnek. Csinos, délceg járású lány volt. 16 évesen országos tornászbajnok, 19 évesen a Rómába utazó magyar olimpiai keret tagja, számos nemzetközi versenyen a magyar csapat legjobb egyéni helyezettje. Az, hogy további sportpályafutása hogyan alakult, nemcsak rajta múlott. Az élvonalban már akkor is kegyetlen versengés folyt, néha aljas eszközöket is igénybe véve. Füle Jutkának nem volt akkora "háttere", mint a fővárosi tornászlányoknak, befolyásos rokonsága, politikai tőkéje sem. Elvették a kedvét a versenyzéstől, neki pedig nem volt ereje a további harchoz. Lassan kikopott az élvonalból, mára már a nagyközönség el is felejtette. Rajta kívül még számos remek tornászt nevelt ki Kürti Béla bácsi, akiről csak érettségi után tudtuk meg, hogy irodalom-történelem-testnevelés szakos tanári diplomája van. A Rákosi rendszer uralomra jutása után nem vállalta a magyar irodalom és történelem tanítását, nem volt hajlandó "felesküdni" a szocialista pedagógiai elvekre, nem volt hajlandó hazugságokat tanítani. Anyagilag így rosszul járt, mert csak a testnevelést taníthatta, de ezzel is óriási kincseket adott tanítványainak. Csak később értettük meg, miért voltak olyan élvezetesek a balatoni nyaralások tábortüzei, a sportvetélkedők, a pályaépítés és sok egyéb foglalkozás, ahol ő velünk volt. Mindig belecsempészett mondandójába valami többet, mint a "test nevelése", lelkünknek is próbált táplálékot adni, amikor etikáról, tisztességről, munkaszeretetről, a nagy elődök példaadásáról mondott el történeteket. Feltűnt, hogy azonnal kijavítja a nyelvi hibáinkat, és ha illett a témához, beleszőtt beszédébe egy Kölcsey idézetet, egy Juhász Gyula vagy Radnóti verssort. Messze több volt, mint tornatanár.

 

Megérdemelt megtiszteltetés volt számára, amikor az 1980-as évek második felében a TF felkérte a Versenyetika c. tárgy oktatására. Hála Istennek nyugdíjba vonulása után rászánta magát az írásra (amihez nem kevés tehetséggel rendelkezett), és sorra jelentek meg sporttörténeti, helytörténeti munkái, személyes életrajzi visszaemlékezései, szépirodalmi összeállításai. Köszönjük, sokunk nevében, Drága Béla bácsi, amit kaptunk Tőled. (Amikor ezt írom, Béla bácsi 92 éves elmúlt, és még teljes szellemi egészségnek örvend.)

 

Számtalan humoros történet, szállóigévé vált bemondás, bocsánatos csibészség tarkította a gimnáziumi diákéveket. Jó részük elsüllyedt a feledés kútjában, de néhány valószínűleg megmarad életem végéig. Ilyen volt például, amikor egyik latin órán B. Micó barátunknak kellett felolvasni és fordítani egy Sallustius szöveget. Micónak fogalma sem volt az olvasottak jelentéséről, de fantáziadús gyerek volt, és viszonylag folyékonyan mondott valamit magyarul a köztársaság bajairól, meg a légiók panaszairól...-amíg tanárunk megbocsátó mosollyal le nem állította: "Édes fiam, ne abból indulj ki, hogy Sallustius hülye volt, hanem abból, hogy te nem tudsz latinul!" Sokszor alkalmazható volt ez a mondat, némi áttétellel az érettségi utáni éveink hazai valóságára is, amikor legfeljebb csak némi szarkazmussal és humorérzékkel lehetett felül emelkedni az "üzemi demokrácia" ,vagy  a szocialista ügyintézés hivatali baromságain.

 

Másik aranyos eset egy fizika óráról rémlik fel emlékezetemben. T. Lali felelt a gőzgépekből, és miután addig jól mondott mindent, azt kérdezte tőle Tóth tanár úr (a már említett Tóth Miska), mondana egy tipikus gyakorlati alkalmazást a gőzturbinára. Lali magában morogva elismételte a helyes kiindulást: a gőzturbina forgása jóval egyenletesebb, mint a dugattyús gőzgépé...azután hangosan kirukkolt vele, "Megvan, tanár úr! Lemezjátszók hajtására...!" Tóth Miska akkorát kacagott, hogy tán még lent az utcán is meghallották,- és az elvörösödő Lajos, aki addigra ráeszmélt ötletének "zsenialitására", megkapta az ötöst.

Újvári Feri bácsi, egyik tornatanárunk, óriási fazon volt. Ízes beszédével, és meghökkentő, fanyar humorú bemondásaival, anekdotáival messze földön híres volt.

Egykori tanítványai "Ujváriádák" címmel össze is gyűjtöttek belőlük egy csokorra valót. Ezekhez lehet sorolni azt a néhány történetet, ami éppen velünk esett meg. Tornateremben vagyunk, próbáljuk a nagy májusi sportünnepélyre a gimnasztika bemutató gyakorlatait. A zenét a teremben álló zongora segítségével Újvári tanár úr szolgáltatja. Felhangzanak az Arany ezüst keringő első akkordjai - iszonyú hamisan. Röhögésbe tör ki az osztály, a zongora elhallgat, Feri bácsi feláll, felénk fordul, és azonnal riposztol: "Tessík tudomásul venni, hogy itt ez á zongora, alkalmasint ebben a minőségében most nem hángszer, hanem tornaszer! Sorokat rendezni! Folytatni!" - és visszaül a zongorához.

Más, ugyancsak ővele: 100 m-es síkfutás a gimi melletti rövid utcácskában, ami történetesen éppen 100 m hosszú, és semmi forgalom nincs rajta. Tanár úr stopperrel a kezében méri az időket: 15, 14.8, 14.5 stb., no ezek megfelelnek a 15 éves kölykök képességeinek. Egyszer csak felkiált: "Világcsúcs! Ez a gyerök 10.1 -et futott...Vagy szar ez a stopper!?" Egyik sem volt igaz, a tanár úr későn nyomta meg a stopper indító gombját.

 

Dr. Tamasi Tamásról, biológia tanárunkról leginkább szigorúsága, és mitagadás olykor faragatlan viselkedése jut eszükbe. Úgy tudtuk, valójában tudós ember, neves botanikus volt, pedagógiai kvalitásai szerényebbek voltak. Íme egy eset, ami az osztályunkban történt. Harmadikosok voltunk, tehát 16-17 évesek. B.Ica osztálytársunk egyszer késve ért fel szünet után az osztályba, Tamasi tanár úr már a napló lapozgatta, amikor Ica félénken benyitott az ajtón, és lábára mutatva mondta, elnézést tanár úr, de a lépcsőfordulóban elestem, nagyon megütöttem a térdemet… Már slisszolt volna helyére, amikor a tanár úr lehúzta orrára szemüvegét és epés hangon csak ennyit mondott: "Nem baj, kisanyám, még mindig jobb hogy elesett, mintha megesett volna." B.Ica és a lányok zöme majd elsüllyedt szégyenében. Tamasi tanár úrtól ilyen szellemesség tellett.

 

Szerelmem, K. Kati osztálytársam volt. Hamvas, óvatos, megilletődött volt ez a szerelem, és nem egészen kölcsönös. Én valószínűleg jobban rajongtam érte, mint ő én értem. Leveleztünk. Írásaink a túlfűtött (lelki) barátságnál többet nem árultak el, mégis boldogan olvastuk egymás sorait, amit az osztályban adtunk át egymásnak. Ma már nincs meg egyetlen levél sem. Igazi szerelmi vallomásra csak 18 éves koromban szántam rá magamat, akkor is nagyon allegorikusan: Tóth Árpád Esti sugárkoszorú-ját csempésztem be egy könyv lapjai közé... Fizikából korrepetáltam Katit, mert az valahogy nem ment a fejébe, pedig minden másból kitűnő volt. A Táncsics Mihály utcai családi ház oldalszobájában, vagy a magányosan álló Béke utcai házban (amit megörököltek nagymamájától) tanultunk. Tényleg tanultunk, semmi más nem történt közöttünk, pedig fülig szerelmes voltam, és ő is láthatóan vonzódott hozzám. Együtt készültünk az érettségire is. Mindkettőnket visszafogott vallásos neveltetésünk, és valahogy a lelkünk mélyén tényleg jónak és elégnek éreztük, hogy közelről látjuk és halljuk egymást, forró pillantásokat váltunk, egymás mellett ülünk a díványon vagy a kanapén, esetleg együtt ebédelünk... és miközben próbálom vele megértetni a kétoldalas diódás egyenirányítás legegyszerűbb kapcsolását, néha elkalandozunk, és mesélünk egymásnak családunkról, olvasmányainkról, gondolatainkról. Szép volt, nagyon szép így is a szerelem! Talán sokkal szebb, mintha vadul tapogattuk volna egymást vagy netán szeretkezni mertünk volna.

 

1960 áprilisában első lettem az országos orosz nyelvi és irodalmi verseny Pest megyei döntőjében. További fordulót akkor nem is rendeztek, a megyei elsőket mind nyertesnek tekintették. Ebből a sikerből legalább annyi bánatom származott, mint amennyi örömöm. A gimiben persze a tanáraim meg diáktársaim büszkék voltak rám, kaptam miniszteri dicséretet - ez jól esett. Az viszont nem, hogy ki akarták kényszeríteni, hogy jelentkezzek szovjetunióbeli továbbtanulásra. Úgy emlékszem 120-féle műszaki és természettudományos szak közül választhattam. Moszkvában vagy Leningrádban kellett volna tanulnom, de én nem akartam menni. A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára jelentkeztem, más nem érdekelt. Moszkvából évente talán egyszer jöhettem volna haza, ez sem tetszett, meg az egész "janicsárképzési" elképzelés sem. Megindult ellenem, ellenünk a gőzhenger. Édesanyámat behívták az iskolába, a megyei elvtársak haragosak lettek, hogy ilyen lehetőséget visszautasítok. A helyi újságban cikk jelent meg rólam, amelyben édesanyámat majomszeretettel vádolták, aki kisfiát magához kötözi, és nem hagyja érvényesülni. Pedig anyukám tényleg rám bízta a döntést, ha nem is könnyű szívvel. Nem akartam menni. Édesanyám miatt sem, és K. Kati miatt sem. Nagy nehezen elcsitult a hajcihő körülöttem, de arra számítottam, hogy ilyen előzmények után a BME-re biztosan nem vesznek fel.

 

Ismét csak Tóth Miska volt az, aki sokat segített a továbbtanulási jelentkezésemben is. Szívem szerint irodalom-pszichológia, esetleg filozófia-esztétika vagy valami ehhez közel álló szakos tanár szerettem volna lenni, de már 17-18 évesen jól tudtam, hogy az ELTE-n vagy bármelyik bölcsészkaron világnézeti megalkuvás nélkül nem boldogulok, és ha meg is szerzem a tanári képesítést, azzal az ideológiai szemlélettel, ami akkor kötelező volt, nem tudok tanítani. Tóth Miska vigasztalt és kitartásra biztatott a Szovjetunióba való kiküldésem ügyében is, (mármint, hogy bírjam ki a nyomást, és ne adjam be a derekamat, maradjak bátran itthon), és egyetlen mondatával szinte eldöntötte a jövő tanulmányait is számomra. " Tibor! Te éppolyan jó vagy matekból és fizikából is, mint a nyelvekből és az irodalomból; ne tedd ki magadat annak a pszichikai nyomásnak, amire a bölcsész vagy akár természettudományi karokon számíthatsz, nézd: az elektronoknak nincs világnézete, menj a Budapesti Műszaki Egyetemre." Hallgattam rá.

 

Az érettségi vizsgákat kitűnő eredménnyel tettem le, dicsérő oklevéllel zártam gimnáziumi tanulmányaimat.

Sor került az egyetemi felvételire. Matematikából, fizikából és rajzból kellet felvételi vizsgát tenni. Az írásbeli jól sikerült, kivéve a rajzot, hiszen én nem tanultam ábrázoló geometriát, így hát a térbeli ábrázolást és különféle metszeteket valószínűleg elég sok hibával produkáltam. Pár hét múlva volt a szóbeli, ahol a politikai megbízhatóság vizsgálata volt a fő szempont. Matekból és fizikából szinte nem kérdeztek semmit, a rajzról annyit mondtak, hogy majd az egyetemen belejövök, de a káderezés részletes volt. 2 vagy 3 elvtárs érdeklődött a napi politikai tájékozottságom, világnézetem és vallásgyakorlatom felől. Kérdezték, fogok-e templomba járni, ha netán felvesznek az egyetemre. Mondtam, hogy igen. Kérdezték, hogy mi a véleményem a középiskolás irodalom-tanításról. Mondtam, hogy szomorúnak tartom, miszerint kiválóan le lehet érettségizni, anélkül, hogy ismernénk Móra Ferenc műveit vagy hallottunk volna Dosztojevszkijről. Kerek szemeket meresztettek rám. El kellett mesélni, kik az Elnöki Tanács tagjai, mit csinál a Hazafias Népfront, és hogy kivel tárgyalt legutóbb Hruscsov. Elmeséltem. Ezek után simán felvettek mind az Egyetemre, mind a kollégiumba, méghozzá csekély ösztöndíjat is kaptam. Még mondja valaki, hogy nincsenek angyalok….

 

Talán ide kívánkozik az az eset, amikor valamelyik filozófia kollokvium után behívattak a Tanszékre, és elkezdtek puhatolózni az iránt, nem volna-e kedvem gyakornoknak majd tanársegédnek bent maradni a Tanszéken, mert úgy látják, átlagon felüli a tudásom a marxista filozófia és a tudományos szocializmus témakörében. Arckifejezésem biztosan elárulta elképedésemet, miközben tudakoltam, miből állapították meg ez irányú tájékozottságomat. Elmondták, hogy a vizsgákon olyan magabiztosan idéztem Marxtól, hogy az bármelyik tanszéki munkatársnak is dicséretére vált volna. Édes Istenem! - jutott eszembe drága Horváth Zoli bácsi, történelemtanárunk, akitől tényleg megtanultunk néhány "ütős" Hegel, Marx, Engels, Gorkij idézetet. Zoli bácsi kis bajusza alatt mosolyogva így szólt: "Nézzék, biztosan hasznát veszik az egyetemen, ha egy-két bekezdést megtanulnak a Tőkéből, a Kommunista Kiáltványból vagy Gorkij Az anya c. regényéből. Higgyék el, jól fog hangzani, ha pl. valamelyik filozófia vizsgán csak úgy odavetik, hogy amint Marx írta a Tőke II. kötete 1885-ös kiadásának 359. oldalán,

 

»…a termelési folyamat anyagi feltételeivel és társadalmi kombinációjával érleli e folyamat tőkés formájának ellentmondásait és antagonizmusait, tehát egyidejűleg érleli egy új társadalom alkotó elemeit és a régi társadalom forradalmasító mozzanatait…«

 

No így tettem én is, ezért ért az a "kitüntetés", hogy majdnem tanszéki munkatárs lettem. Persze nekem elég volt, hogy összes filozófia vizsgám jelesre sikeredett.

A lap 0.062 másodperc alatt készült el. | Copyright 2017 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo
A látogatók száma 2015.02.16-tól: 467647 | Ebben a hónapban: 10257 | Ma: 177 | jelenleg: 1 | Statisztika